2018. június 20., szerda

A Jobbik mélységesen elítéli a VMSZ gyalázatos szavazását


Ahogy arról beszámoltunk a tartományi képviselőház a Vajdasági Magyar Szövetség támogatásával megszavazta, hogy 1918 november 25-e ezentúl Vajdaság Napja néven hivatalosan ünnepe legyen minden Délvidékinek, így a magyarságnak is.


Szávay István a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinetének elnöke a döntésre reagálva felháborodásának adott hangot, mivel november 25-e
“az ezer éve ősei földjén élő magyarság jogfosztásának és kisebbségbe szorításának évfordulója. Hasonló dátum ez, mint amit december elseje jelent Erdély és a Székelyföld magyarjai számára.”
A Jobbik szerint nyílt nemzetárulást követett el “a magát a magyar közösség első számú – sőt egyedüli – képviselőjének tartó Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), a Fidesz szerbiai fiókszervezete, amikor a délvidéki nemzettestvéreinket megalázó, másodrendű mivoltukat hangsúlyozó, súlyosan magyarellenes döntést támogatta.”
A legerősebb ellenzéki párt következetesen felhívja a kormányzat figyelmét, ha “délvidéki véreinket jogsérelem éri”, a magyar külügy válasza azonban legtöbb esetben az, hogy ha valóban probléma adódna, akkor azt a VMSZ bizonyosan jelezné számukra.
“A mai döntés a napnál világosabban mutatja, hogy a VMSZ nem hogy nem jelzi, de még partner is egy újabb magyarellenes intézkedés meghozatalában.”
A Jobbik szerint a VMSZ “jó ideje asszisztál már a nemzeti tanácsok jogköreinek további csorbításához, vagy éppen koszovói muszlim cigányok magyar falvakba telepítéséhez. De láthatóan még egy ilyen ügyben sem képesek a magyar érdekeket képviselni. Miközben egyébként a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) és a Magyar Mozgalom (MM) képviselői nemmel szavaztak a javaslatra. Őket azonban a Fidesz szánalmas, mondvacsinált okokból kirekeszti a magyar-magyar együttműködés fórumairól, pedig ezen szervezetek a magyar közösség negyedének bizalmát élvezik, vezetőik pedig jó előre felhívták a figyelmet a ma elfogadott javaslat veszélyeire.”
A Jobbik ezét arra szólítja fel a Fideszt, hogy “hagyjon fel kirekesztő és diszkriminatív nemzetpolitikájával, csak a délvidéki magyarságnak biztosított teljes körű autonómia megléte esetén támogassa Szerbia EU-tagságát,
az Orbán Viktor európai ambíciói miatt dédelgetett, „történelmi csúcsponton” lévő magyar-szerb kapcsolatok oltárán pedig ne áldozza fel gyalázatos és megalkuvó módon a sokat szenvedett délvidéki testvéreink legalapvetőbb nemzeti érdekeit!”
Szávay István szerint bár a VMSZ számos alkalommal bizonyította, hogy pénzért és hatalomért bármikor kész elvtelenül kollaborálni a szerb szélsőjobbal, de a szóban forgó, nemzetünket szembeköpő ünnepnap támogatásáról vélhetően nem Szabadkán, hanem Budapesten született döntés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése