2024. április 29., hétfő

Elemző: Valami láthatóan nem működik most a Fidesz kampányában, és a kassza is üres

 A Szabad Európa honlapja

2024. április 29.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink az utóbbi napokból:

Ruff Bálint: Evés közben jön meg az étvágy
A lendület viszi most Magyar Pétert, és így a látott rajongás miatt indul a TISZA Párt az önkormányzati választáson is, de Ruff Bálint szerint ez nagyon kockázatos lépés, mivel a politikusnak kiszámíthatatlan és ismeretlen embereket kell maga mellé vennie. Az Elemzőben beszélünk még a főpolgármesteri kampánynyitókról, Orbán Viktor helykereséséről és arról, hogy kinek és kitől van félnivalója a június 9-i választáson.

Orbán és Hszi Csin-ping együtt jelentheti be, hogy a Great Wall Motors épít autógyárat Pécs mellett
A Szabad Európa információi szerint a kínai elnök azért is jön két napra Magyarországra, mert ebből az egyiken Pécsre látogat, hogy autógyár építését jelentse be. A szegedi példa alapján az kérdés, mekkora beleszólása volt a helyszín kiválasztásába a kormánynak. A Great Wall Motors terveiről már jelentek meg információk a magyar sajtóban, lapunknak most megerősítették, hogy valóban a kínai autógyártó épít üzemet Baranyában.

Húsz év EU-tagság: a csatlakozási tárgyalások kvázi kudarcként megélt sikere
Cikksorozattal emlékezik a Szabad Európa Magyarország uniós csatlakozásának huszadik évfordulójára. A Magyar Köztársaság 2004. május 1. óta az Európai Unió teljes jogú tagja. Podcastok, videók, cikkek, infografikák és fotógalériák segítségével idézzük fel a bővítés folyamatát és azt, milyen hatással volt a csatlakozás az országra, hogyan változott tagságunk megítélése az elmúlt húsz évben.

Közvélemény-kutatások igézetében – heti kampány-összefoglaló
Szűkül az olló a Fidesz – és nem az ellenzék, hanem – Magyar Péter között: mutatta a héten két publikus közvélemény-kutatás is. Kering a hír egy olyanról is, amely szerint szinte már váltópárti helyzetbe került a NER egykori építője.

Eörsi Mátyás: A demokrácia azt jelenti, hogy a hibák kijavíthatók
Csak Szent István döntése és a kereszténység felvétele ér fel jelentőségében Magyarország EU- és NATO-tagságával – mondja a külpolitikai elemző. Mindig gyanús, ha valaki a békéről szónokol – értékeli a kormányzati retorikát Eörsi Mátyás, aki furcsállja hazánk Kína-barátságát, amely szembemegy Donald Trump politikájával.

Márta verbálisan bántalmazó házasságban élt, nem tudott kilépni belőle, végül az AIDS vetett neki véget
Huszonnégy évvel ezelőtt kapta el a HIV-et a férjétől, aki nem tudott róla, hogy végstádiumú AIDS-e van. Már megtanult együtt élni a vírussal. Szerinte kis odafigyeléssel, rendszeres gyógyszerhasználattal nem nagyon változtatta meg az életét a betegség. Nagyinterjúnk Liebermann Mártával, a Retropajzs Egyesület egyik alapítójával.
 
Brüsszeli blog: Uniós jogi trükkök az orosz személyek feketelistán tartására
Az Európai Unió Oroszország elleni szankciórendszere jelentősen megingott az elmúlt hetekben – főleg azoknak az entitásoknak és személyeknek a listája, akikkel szemben a közösség vagyonbefagyasztást és vízumtilalmat rendelt el a több mint két évvel ezelőtti teljes körű ukrajnai invázió után.

Az amerikai támogatás segíthet Ukrajnának megállítani az oroszokat, de hetekbe telhet, mire eljut a frontra
Az, hogy az Egyesült Államok elfogadta az Ukrajnának szánt, 61 milliárd dolláros csomagot, egy lépéssel közelebb hozza Kijevet az új tűzerőhöz, amelyet azonnal a frontra küldenek, hogy megállítsák Moszkva legújabb támadásait. Az óra viszont ketyeg, Oroszország minden erejét beveti, hogy elérje megszállása eddigi legjelentősebb eredményeit a május 9-i évfordulóig, amikor Moszkva a II. világháborús győzelem napjára emlékezik. Kijevnek nincs más választása, mint várni az utánpótlásra.
 
Amit még tudni érdemes
A kampány első hetében a Fidesz ezerszer annyit költött a Facebookon, mint a DK (RTL)
Százszor annyit költött a Fidesz a kampány első hetében Facebook-hirdetésekre, mint a Momentum, és ezerszer annyit, mint a DK az RTL Híradó gyűjtése alapján.

Több mint egymilliárd forintjába kerülhetett a magyar adófizetőknek a budapesti CPAC (Átlátszó)
Idei mintegy 4,25 milliárdos támogatásából az Alapjogokért Központ akár 1,15 milliárd forint közpénzt is költhetett a leginkább kampányindítóra emlékeztető magyarországi CPAC-re.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése