Bozóki Antal (hon)lapja

2024. június 3., hétfő

Hogyan is szerepeltek valójában a „mieink”?

 A VMSZ-re a 34 ezer szabadkai magyar közül csak 13 ezren voksoltak!


2024.jún.03/00:29

Lássuk, milyen „sikert” ért el a Vajdasági „Magyar“ Szövetség a tegnap lezajlott helyi választásokon.

Ha csak azt vesszük figyelembe, hogy a demokrácia szabályai szerint (egy diktatórikus országban) a VMSZ legtöbb szavazatot kapott Zentán, Topolyán és Magyarkanizsán, ezt valaki akár nagy túlzással úgy-ahogy tűrhető eredménynek is tekinthetné. (Azt már kevésbé, hogy sikerült elbuknia pl. a magyarlakta Adát és Kishegyest.)

Reálisan, a lakosság számához viszonyítva azonban katasztrofális lebőgésről beszélhetünk. Főleg, ha figyelembe vesszük, milyen gazdasági nagyhatalomról van szó, amelyet az anyaországi kormány és a szerb rezsim egyaránt közvetve vagy közvetlenül tömi pénzzel, s amely – a portálunk kivételével – a komplett délvidéki magyar médiát magába szippantotta, valamint félelmetes infrastruktúrával és hatalmas zsarolási kapacitással rendelkezik.

A topolyai községben, ahol az összlakosság száma mintegy 26 ezer, a magyaroké pedig 14 ezer, a VMSZ-re mintegy hétezer polgár szavazott.

Zentán, amely közel 18 ezer lakost számlál, ebből 13 ezer magyart, a VMS úgy győzött, hogy 3 700 voksot kapott.

Magyarkanizsáról egyelőre nincsenek konkrétabb adatok, csak annyi, hogy a kb. 42 százalékos részvétel mellett a VMSZ mintegy 58 százalékot kapott. (Tehát a lakosság felének sem a valamivel több mint felét.)

A szabadkai kudarc után viszont egy normális párt teljes vezetősége azonnal lemondana (sőt, a párt puszta megmaradása is kérdésessé válna).

A 123 ezer lakost (akik közül 34 ezren magyarok) számláló Szabadkán ugyanis – első adataink szerint – a VMSZ közel 13 ezer szavazatot kapott.

A fenti tények is azt bizonyítják, hogy – ha az egészségesen gondolkodó tisztességes délvidéki magyarok összefognának – a VMSZ legyőzése nem is lenne túl nehéz feladat.

A helyi választások eredményei tehát némi optimizmusra adnak okot.

A szerb sovinizmuson és a maffiás módszereken alapuló Szerb Haladó Párt sem brillírozott ezeken a választásokon. Szinte mindenütt 50 százalékos vagy azon aluli részvétel mellett, a voksok mintegy felét tudta megszerezni. Vagyis a szerb lakosság kb. egynegyede szavazott rá.

Ha a szerb ellenzéknek sikerül összeszednie magát, nem lenne lehetetlen a rezsim megbuktatása. Addig viszont folytatódik a nyomor és a szenvedés időszaka.

F. F.

https://delhir.info/2024/06/03/hogyan-is-szerepeltek-valojaban-a-mieink-a-vmsz-re-a-34-ezer-szabadkai-magyar-kozul-csak-13-ezren-voksoltak/

 

Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 17:40
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Kisebbségi jogok, VMSZ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése

Népszerű bejegyzések

  • Véget vetek az életemnek
    A csantavéri Szalkai Imre már több mint két éve egyedül él. Mélyszegénységben, mostoha körülmények között. Testileg leépült, lefogyot...
  • Lakhatatlanná tették a házunkat
    Péterrévei házrongálás Szabó Aranka Péterrévén született, de már 39 éve Bécsben él. Eddig nyaranta hazajárt a szülőfalujába, ahol a ...
  • Feljelentés, házkutatás, fegyverelkobzás
      Dióhéjban a diófagallyazásról Nem mindennapi történetet mesélt a Bácskossuthfalván élő Ágyas László . Elmondása szerint az utcában, ahol...
  • A migránsok elfoglalták Majdányt
    Tegnap békés tiltakozást tartottak a helybeliek Tegnap délelőtt szép számban összegyűltek a majdányi, a rábéi, a podlokányi,   az orosz...
  • „Ennek a falunak vége van!”
    A migránsok által okozott károkról beszéltek a majdányi lakosok Olyan helyszíni riport hangzott el ma délelőtt a Majdányon és Rábén uralko...
  • DÉLVIDÉKI BOTRÁNY
    Gondolatok a VMSZ „gazdaságélénkítő” programjáról Nem kis felháborodást okozott az utóbbi napokban a Vajdasági   Magy...
  • BARKEL: a cég, amelynek nyoma veszett
    Pénz, mint pelyva – adósság, mint szalmakazal Ezen a környéken ekkora rablás még nem történt – leginkább csak így emlegetik a csa...
  • Amikor a politika bekönyököl az iskolaablakon
    Botrányos igazgatóválasztás Gomboson Termetes kavics csobbant a nyugat-bácskai régió állóvizében, melynek az első hullámai már meg...
  • Mi történhetett Romić Arnolddal?
    A 16 éves fiút ma délután temetik Csantavéren A Fábrik családot sokan ismerik Csantavéren, annak ellenére, hogy nem laktak mindig...
  • „Ez a falu fel kell hogy ébredjen!”
    Sorozatos betörések Csantavéren A betört utcai ablak A redőny kifeszítve, az ablakok beverve, mindenütt törött üvegdarabok. A ruhák, a sze...

Címkék

  • 1941 (6)
  • 1944-1945 (214)
  • Aforizmák (941)
  • Alkotmány (5)
  • Autonómia (245)
  • Demográfia (152)
  • EU-csatlakozás (205)
  • Gazdaság (171)
  • Honlapok (1)
  • Hága (50)
  • Hírek (1637)
  • Incidensek (935)
  • Jegyzetek (537)
  • Jeles napok (398)
  • Kalendárium (706)
  • Karikatúrák (728)
  • Kisebbségi jogok (1044)
  • Koszovó (35)
  • Kultúra (166)
  • MM (160)
  • MNT (535)
  • MPSZ (25)
  • MTT (7)
  • MÁÉRT (6)
  • Mások írják (867)
  • Műemlékvédelem (45)
  • Napló (317)
  • Napló Kör (7)
  • Njuz Danas (5)
  • Nyelvhasználat (239)
  • Oktatás (311)
  • Rehabilitálás (80)
  • Rehabilitálás (emlékeztető I.) (1)
  • Rehabilitálás (emlékeztető II.) (1)
  • Rehabilitálási törvény (1)
  • Restitúció (251)
  • Restitúció (emlékeztető I.) (1)
  • Restitúció (emlékeztető II.) (2)
  • Restitúciós törvény (1)
  • Sajtó (534)
  • Szabadka (5)
  • Szórvány (1)
  • VMDK (463)
  • VMDP (35)
  • VMSZ (1334)
  • VMTT (6)
  • Állampolgárság (2)
  • Árgus (2)
  • Újvidék (1)

Oldalak

  • Főoldal
  • Könyvek
  • Negyven év alkotásai
  • Fotók

Keresés ebben a blogban

Blogarchívum

  • ►  2025 (373)
    • ►  május (63)
    • ►  április (70)
    • ►  március (76)
    • ►  február (90)
    • ►  január (74)
  • ▼  2024 (849)
    • ►  december (110)
    • ►  november (83)
    • ►  október (79)
    • ►  szeptember (62)
    • ►  augusztus (62)
    • ►  július (55)
    • ▼  június (70)
      • Harmincéves a szolgapárt
      • „Teljesen lepusztult a helyi tájékoztatás”
      • <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if ...
      • VMDK: Pásztorék cserben hagyták a bácskai Tisza me...
      • Orbán Viktor sem tart „elnökségi székfoglalót” az ...
      • A VMDK elítéli az újabb Pásztor-Vučić alkut
      • Letartóztatások sújtanak egy vállalkozókból és bal...
      • „Nincsenek nyitott kérdések”?
      • Délvidék folyamatos, szembeötlő balkanizálódása
      • Ukrajna szerint Magyarország megtagadta egy bérgyi...
      • Húsz évvel ezelőtt történt
      • A kormánynak mintha direkt célja lenne a szakpolit...
      • Az intézmények Véemeszes (le)uralása
      • KMKF látszat(tevékenység)
      • Szakértő: Orbán fenyegetést kaphatott a NATO részé...
      • Gazda
      • „A helyi médiumok a VMSZ és az SZHP faliújságai”
      •  Danas, 2024. június 20. 13.
      • A megmaradásért való küzdelemtől a szülőföldön val...
      • A kormány kialkudta a paksi bővítés általános ment...
      • Alulképviseltek a temerini magyarok (is)!
      • Valamelyest nőtt az Orbánnal szimpatizáló képvisel...
      • Érdekeink kiárusítása
      • Orbán Viktor bel- és külpolitikai húzásai jelenthe...
      • A Bartók fivérek
      • Hadházy: A Bethlen Gábor Alap ellenőrizhetetlenül ...
      • A magánéletemben nem vagyok cinikus. Nem keverem ö...
      • Deli Andor százezer eurós végkielégítéssel távozik...
      • Egy bennfentes tisztségviselő szerint a kormány ne...
      • PAVLE RADIĆ: Cveće za Staljina – zemljo, otvori se!
      • Miskolczi József: Öregségemre sem hagy nyugodni a ...
      • „Ono šta radi SNS sa N1, to radi SVM sa nama“: Med...
      • Biztonságpolitikai szakértő: Üzleti érdekek állhat...
      • A barátaid gyakran elfelejtenek, az ellenségeid so...
      • Tajkman Sándor: megtámadták a házamat a huligánok
      • Manfred Weber az Euronewsnak:
      • „EGY SZÁBOR, EGY NEMZET”, EGY VEZÉR!
      • Orbán helyében kiírnám az előrehozott országgyűlés...
      • Az Orbán-kormány külpolitikája rontja az esélyét a...
      • Magyar Péter: Elég volt az intézményesített csalás...
      • Orbánnak nem sikerült bevennie Brüsszelt, és udvar...
      • <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if ...
      • Magyar Péter faképnél hagyta Rónai Egont az Egyene...
      • Elemző: Hogy mekkora politikai pofont kapott a Fid...
      • Elemzők: Romlottak a Fidesz pozíciói az EP-ben, a ...
      • „Erősödött” a VMSZ Bégaszentgyörgyön?
      • SZERB VILÁG:
      • A szervezet, címlista és politikusok nélküli Tisza...
      • A magyar közösség és a nemzetközi jog elleni erköl...
      • Az össz-szerb gyülekezet „vívmánya”: nagyszerb ind...
      • „A magyarság gyásza”
      • A magyar embernek újra lesz hangja Szabadkától Szé...
      • Pressburger: Ha már a tényeket és az objektivitást...
      • Fizetett hirdetésben népszerűsíti a pártpropagandá...
      • Állásfoglalás a vajdasági magyar független újságír...
      • Pont(y)ról pont(y)ra
      • Donáth Anna: Kellett a Momentumnak a Magyar Péter-...
      • „Pásztor Bálint nyilvánosan kérjen bocsánatot, ami...
      • A szolgapárt menetelése a szakadék felé
      • Az előző ciklusban a magyar képviselőknek volt a l...
      • Márki-Zay Péter: Magyar Péter megjelenése abszolút...
      • A nemzeti összetartozás napja
      • ProGlas: Szerbiát Aleksandar Vučić személyes hatal...
      • A kampányban a törvényt, az alkotmányt, az európai...
      • Berisavljević: a VMSZ szigorú nagymagyar párttá vá...
      •  
      • Tovább nőnek a csúszásban lévő magyar gazdaságfejl...
      • Nyílt, nyilvános és megalázó jogsértés!
      • Hogyan is szerepeltek valójában a „mieink”?
      •  Danas, 2024. május 31. 13.
    • ►  május (74)
    • ►  április (57)
    • ►  március (78)
    • ►  február (59)
    • ►  január (60)
  • ►  2023 (774)
    • ►  december (75)
    • ►  november (56)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (68)
    • ►  augusztus (63)
    • ►  július (62)
    • ►  június (78)
    • ►  május (84)
    • ►  április (48)
    • ►  március (64)
    • ►  február (55)
    • ►  január (66)
  • ►  2022 (883)
    • ►  december (66)
    • ►  november (91)
    • ►  október (74)
    • ►  szeptember (93)
    • ►  augusztus (53)
    • ►  július (57)
    • ►  június (72)
    • ►  május (54)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (78)
    • ►  január (53)
  • ►  2021 (760)
    • ►  december (97)
    • ►  november (78)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (63)
    • ►  augusztus (69)
    • ►  július (55)
    • ►  június (43)
    • ►  május (39)
    • ►  április (43)
    • ►  március (70)
    • ►  február (84)
    • ►  január (64)
  • ►  2020 (826)
    • ►  december (69)
    • ►  november (57)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (64)
    • ►  július (76)
    • ►  június (75)
    • ►  május (66)
    • ►  április (66)
    • ►  március (71)
    • ►  február (85)
    • ►  január (80)
  • ►  2019 (928)
    • ►  december (77)
    • ►  november (65)
    • ►  október (58)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (70)
    • ►  június (83)
    • ►  május (118)
    • ►  április (129)
    • ►  március (97)
    • ►  február (77)
    • ►  január (47)
  • ►  2018 (632)
    • ►  december (58)
    • ►  november (59)
    • ►  október (56)
    • ►  szeptember (58)
    • ►  augusztus (51)
    • ►  július (48)
    • ►  június (70)
    • ►  május (42)
    • ►  április (45)
    • ►  március (51)
    • ►  február (49)
    • ►  január (45)
  • ►  2017 (657)
    • ►  december (42)
    • ►  november (43)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (60)
    • ►  augusztus (71)
    • ►  július (54)
    • ►  június (79)
    • ►  május (46)
    • ►  április (43)
    • ►  március (58)
    • ►  február (53)
    • ►  január (40)
  • ►  2016 (600)
    • ►  december (77)
    • ►  november (55)
    • ►  október (65)
    • ►  szeptember (45)
    • ►  augusztus (26)
    • ►  július (70)
    • ►  június (42)
    • ►  május (41)
    • ►  április (59)
    • ►  március (39)
    • ►  február (38)
    • ►  január (43)
  • ►  2015 (574)
    • ►  december (44)
    • ►  november (46)
    • ►  október (61)
    • ►  szeptember (33)
    • ►  augusztus (34)
    • ►  július (48)
    • ►  június (53)
    • ►  május (51)
    • ►  április (65)
    • ►  március (58)
    • ►  február (36)
    • ►  január (45)
  • ►  2014 (1029)
    • ►  december (93)
    • ►  november (73)
    • ►  október (86)
    • ►  szeptember (70)
    • ►  augusztus (86)
    • ►  július (88)
    • ►  június (81)
    • ►  május (104)
    • ►  április (92)
    • ►  március (88)
    • ►  február (78)
    • ►  január (90)
  • ►  2013 (1104)
    • ►  december (85)
    • ►  november (82)
    • ►  október (99)
    • ►  szeptember (78)
    • ►  augusztus (105)
    • ►  július (83)
    • ►  június (79)
    • ►  május (79)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (110)
    • ►  január (112)
  • ►  2012 (782)
    • ►  december (71)
    • ►  november (89)
    • ►  október (66)
    • ►  szeptember (50)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (56)
    • ►  június (96)
    • ►  május (72)
    • ►  április (51)
    • ►  március (48)
    • ►  február (56)
    • ►  január (69)
  • ►  2011 (428)
    • ►  december (88)
    • ►  november (75)
    • ►  október (152)
    • ►  szeptember (90)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (10)

Összes oldalmegjelenítés

988,999
Egyszerű téma. Üzemeltető: Blogger.