Cigánytámadás áldozata lett az utcazenész

Nem éppen új keletű a tapasztalat, amely szerint azokban a vajdasági falvakban, amelyekben a magyar lakosság van többségben, ott nem is a Horvátországból meg a Boszniából elűzött, bevándorolt szerb nemzetiségű menekültek, hanem a Koszovó területéről érkezett, ide irányított cigányok azok, akik folyamatosan nyugtalanítják a jámbor lakosságot. Némely településen ez a kényszerű és békétlen egymás mellett élés már odáig fajult, hogy a jövevények valósággal rettegésben tartják azt a települést, amelynek a népe (ha félve, idegenkedve és zúgolódva is, de mégis) befogadta és megtűri őket.

A furcsa jelenség valamilyen „csoda” folytán éppen a legnagyobb magyar falvainkat jellemzi, azokban háborgatják háborítatlanul a messziről jöttek az „őslakos bennszülötteket”. Külön kasztot képviselve, önálló entitásként élnek a saját törvényeik és a maguk elképzelése szerint.

Eszük ágában sincs beilleszkedni, meg sem próbálnak alkalmazkodni az új környezetben tapasztalható írott és íratlan együttélési szabályokhoz. Helyette lassanként éppen ők válnak hangadóvá, és arrogáns, domináns viselkedésmódjuk miatt szinte sakkban tartják az egész falut. Gyakorta ők a közbiztonság megromlásának is az első számú okozói, és mert bizonyos szempontból érinthetetlenek, azaz törvényen felül állnak, kényük-kedvük szerint garázdálkodhatnak. Ilyen „rossz szomszédság, török átok”-féle nyavalyával kínlódnak a homokvidéki Horgoson, a Szabadka közeli Csantavéren, az Óbecse felé gravitáló Péterrévén és a bánáti Tordán is.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy mind a négy faluban éppen napjainkban éli fénykorát a lopás, a tolvajlás, éppen most pompázik teljes virágjában a cigánybűnözés. Az elmúlt hetekben Péterrévét valósággal körbelopták. Amelyik utcán végigmentek, annak lakói másnap érdekes történeteket tudtak mesélni egymásnak. Egyik udvarból három birkát vittek el, a másik ház portáján a piacra kész baromfit szedték össze, de az is megesett, hogy a disznóvágás nyomait (a 170 kilós hízósertés sonkáit, szalonnáját és a füstölt kolbászt) takarították el igencsak ügyesen. Egy egyedül élő asszony házának ablakát betörték, és pillanatok alatt kiadogatták a szobában fellelhető összes párnát, takarót és ágyneműt.

A falubeliek azt mesélik, hogy sötétedés után nem szívesen járnak-kelnek az utcákon, inkább behúzódnak a házaikba és magukra zárják az ajtót meg a nagykaput. Időnként egy-egy összetűzésről, verekedésről is lehet hallani. 

Sípos Gábor azt mondja, hogy csak akkor marad el este vagy éjjel, ha okvetlenül muszáj. A 47 éves férfi fél. Ő már egyszer megjárta és tanult az esetből. A következőket mesélte:

 – Majdnem 20 évig külföldön éltem. A délszláv háborúk kitörése előtt, 1991-ben elhagytam az országot. Magyarországra mentem, ahol egy ideig a nagyatádi menekülttáborban laktam, utána pedig Németországba kerültem. Ott jó dolgom volt, feltaláltam magam, azt csinálhattam, amihez értek, és amit szeretek. Utcazenélésből tartottam fenn magam. 2010-ben jöttem haza először, és döbbenten tapasztaltam, hogy időközben mennyi minden megváltozott a falunkban. Akkor szembesültem először a megromlott közbiztonsággal és annak következményeivel. Aztán pedig velem is megesett az, amire még visszagondolni is rossz. Tavaly nyáron, egy augusztusi estén, fél 11 tájban hazafelé tartottam a kutyámmal, amikor körbevett a cigányok egy ismeretlen csoportja. Fiatalok, húsz év körüliek lehettek meg egy-két kiskorú is volt közöttük. Erőszakosan pénzt követeltek tőlem, de mivel nem adtam nekik, rám támadtak. Annyit észleltem és éreztem csupán, hogy két irányból kapom az ütéseket. A fejemet védtem, ők meg ott ütöttek a botjaikkal, ahol értek. Az egyik karom rendesen megsérült és két oldalbordám eltört. A bátyám nem is hitte el, hogy mi történt velem, azt gondolta, hogy ittas állapotban tántorogtam hazafelé, elestem és összevertem magamat. Végül az ő segítségével eljutottam a zentai kórházba. Ott ápoltak, látlelet készült, utána pedig bűnvádi feljelentést tettem. Egy bírósági tárgyalás már lezajlott az ügyben, amelyen azonban az elkövetők meg sem jelentek. Viszont volt saját ügyvédjük, akik képviselte őket. Akkor a bíró csak annyit kérdezett, hogy követelek-e kártérítést, s ha igen, mennyit. Mondtam, hogy százezer dinárt kérek. Az eset folytatása egy hét múlva lesz. Február 4-ére idéztek be újra. Én kitartok a követelésem mellett, bár fogalmam sincs, hogy a cigányok miből fogják ezt az összeget nekem kifizetni, ha rájuk nézve elmarasztaló ítélet születik. Hogy félek-e? Miért kérdezed? Úgy is tudod a választ…

Szabó Angéla

A képen: Sípos Gábor

Vajdasági magyar pártok közleménye

A Magyar Polgári Szövetség 2014. január 22-re megbeszélésre invitálta a vajdasági magyar pártokat, amelyen a házigazdán kívül elnöki vagy képviseleti szinten részt vett a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, valamint a Magyar Remény Mozgalom. A Magyar Egység Párt jelezte, hogy bár elfoglaltság miatt nem lehet jelen, támogatja a meghozott határozatokat. A Vajdasági Magyar Szövetség nem válaszolt a felkérésre.
A magyar érdekvédelmi pártok tanácskozása elemezte:
- a nemzeti tanácsokat érintő legújabb alkotmánybírósági döntést,
valamint foglalkozott
- a küszöbön álló magyarországi választásokkal.
A nemzeti tanácsokról szóló törvény, amelyet elsősorban dr. Korhecz Tamás, valamint dr. Várady Tibor állítottak össze, már a születés pillanatában is nagyon hiányos, a nemzeti autonómia elemeit nem tartalmazó törvénynek bizonyult. Ezt az eleve rossz törvényt zsigerelte ki az Alkotmánybíróság legújabb határozata. Szerbia tovább kiskorúsítja a Vajdaságban élő őshonos magyar nemzeti közösséget és az MNT-t, hiszen ismét magához ragadja az őt meg nem illető jogot, hogy a magyarok helyett képviselje az érdekeinket.
Ez a szégyenletes helyzet egyértelművé tette, hogy a VMSZ eddigi simulékony politikája vereséget szenvedett. Következésképpen a magyar kormány hamis információkhoz jut, és miközben a szerbek területi autonómiát nyernek Koszovón, addig a vajdasági magyaroknak semmi sem jut. Mindez pedig egyenes úton vezet a magyar közösség tagjainak másodrendű polgárrá süllyesztéséhez, az elszegényedéséhez és a pusztuláshoz.
Alulírott pártok sürgősnek tartják, hogy a kialakult helyzetben létrejöjjön egy a vajdasági magyar pártok egészére kiterjedő párbeszéd, egyeztetés a magyarság érdekében.
Ugyancsak megbeszélésre hívják dr. Korhecz Tamást, az MNT elnökét, hiszen mindeddig egyetlen egyeztető tárgyalás sem történt az MNT és a magyar pártok között. Egységes álláspontot kell kialakítani, akár javaslatot kell tenni Szerbia alkotmányának módosítására. is.
A magyarországi parlamenti választásokkal kapcsolatban a tanácskozás egyértelműen arra szólítja fel a vajdasági magyarokat, minél többen kérjék a magyar állampolgárságot, regisztráljanak a választói névjegyzékre és vegyenek részt az április 6-ai választásokon.

Magyar Egység Párt – Szmieskó Zoltán elnök
Magyar Polgári Szövetség – Rácz Szabó László elnök
Magyar Remény Mozgalom – László Bálint elnök
Vajdasági Magyar Demokrata Párt – Csorba Béla elnök
Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége – Csonka Áron elnök

http://www.vajma.info/cikk/kozlemenyek/2172/Negy-vajdasagi-magyar-part-kozlemenye.html

2014. január 26. [22:09]

 

Adóhivatali abszurdum

Folytatódik a pénzügyminisztériumi ámokfutás

Több bácskai községben is megkapták a mezőgazdasági termelők az igencsak vaskos adóhátralékaikat tartalmazó végzéseket. Így Szabadkán, Topolyán és Zentán is megkezdődött a gazdák szélmalomharca a pénzügyminisztérium kihelyezett fiókintézeteivel szemben. Az ősszel megnyitott óbecsei front után most alighanem a szabadkai ütközőzónában kerül sor a leghevesebb csatározásokra. Legalábbis erre enged következtetni az az elkeseredett fölháborodás, amely a városhoz tartozó peremfalvakban tapasztalható a földművelésből és állattartásból élő gazdák körében. A szabadkai Paraszt Egyesület az elmúlt két hétben találkozókat szervezett a kelebiai, a hajdújárási, a csantavéri és a bajmoki termelők számára. Az ilyen esti összejöveteleken az egyik leghevesebb vitát kiváltó témát az elmaradt adótartozások jelentették – közöttük is az a tétel, amely a földművesek nyugdíjbiztosítási járuléka miatt keletkezett.

Körútjukon az egyesület szakmunkatársai megdöbbentő, sőt hihetetlennek mondható esetekkel is szembesülhettek. Több településen arról számoltak be a gazdák, hogy a tavalyi év végén kiállított végzések alapján első alkalommal kerültek nyilvántartásba, most, öregségükre – túl a hatvanadik életévükön – akarják bevonni őket a nyugdíjbiztosítási rendszerbe. Méghozzá úgy, hogy ők ezt soha nem kérték, és mindeddig egyetlen dinárt sem fizettek az úgynevezett nyugdíjalapba. Esetük nem kis meglepetést keltett, hiszen jól tudják, hogy ha nyugdíjat szeretnének, akkor legalább tizenöt éven át kötelesek fizetni a járulékot, azt viszont még a magát mindenhatónak képzelő adóhivatal sem képes garantálni a számukra, hogy majd hetvenöt-nyolcvan éves korukban is még az élők sorában lesznek. Emellett az adósság-elszámolás fondorlatosan kispekulált módja is gyakran mellőz mindenféle logikát, zűrzavaros, követhetetlen és áttekinthetetlen.  

A legkirívóbb esettel alighanem Hajdújáráson találkoztak, ahol az egyik termelőtől huszonhét évi nyugdíjbiztosítási járulékot követelnek. Ez azt jelenti, hogy egészen 1986-ig visszamenőleg megküldték számára a hivatal által kalkulált és kreált „tartozás” összegét, ami elképesztő, hiszen a járulék fizetését abban az évben vezették be, pontosabban akkortól tették úgymond „kötelezővé” a termelők számára. Józan ésszel felfoghatatlan,  miként lehetséges a több mint két évtizeden át felhalmozott képzeletbeli adósságot egyösszegben kivetni és követelni.  Ahogy az is megmagyarázhatatlan: a valósként elkönyvelt tartozást miért csak most akarja a hivatal megfizettetni.

Kiss Árpádnak, a Szabadkai Paraszt Egyesület elnökének a véleménye szerint az adóhivatal által kibocsájtott végzések valójában olyan megtévesztő dokumentumok, amelyek révén több éves vagy évtizedes kitalált, nem létező követeléseket akarnak a községbeli gazdáktól behajtani, méghozzá dilettáns módon megállapított adóalapok szerint.  Példának okáért így akarnak nyugdíjbiztosítási rendszerbe kényszeríteni minden olyan „gazdát”, aki ötszáz négyzetméternél nagyobb termőterülettel rendelkezik. Hogy mit kellene azon a kétkvadrátnyi parcellán (abban a kertecskében) termeszteni ahhoz, hogy a „földtulajdonos” az évi kilencvenezer dináros járulékot és a harmincezer dináros egészségügyi biztosítást – annak hasznából – ki is tudja gazdálkodni (de közben éhen se haljon), azzal a nyakatekert adórendszer kiötlői nem igen foglalkoznak. (Remélhetőleg nem vadkender titkos termesztésére akarják ösztönözni ily módon a vajdasági kertészkedőket.)

– Az adóhivatal éhes, és pénzzel táplálkozik – mondja a paraszt egyesület vezetője. – Ezért mi minden településen, ahol jártunk, arra hívtuk fel a termelők figyelmét, hogy ne siessék el az adóvégzésen föltüntetett összegek befizetését. Mielőtt erre a lépésre szánják el magukat, alaposan tájékozódjanak. Ne sajnálják se az útiköltséget, se a fáradságot, hanem személyesen keressék fel az adóhivatal ügyfélszolgálatát és a helyszínen kérjenek tájékoztatást, követeljenek magyarázatot. Hivatkozzanak a pénztelenségre, és ha kell, alkudjanak ki halasztást. Szívósnak, kitartónak kell lenniük, mert csak úgy érhetnek el eredményt.

Kiss Árpád és munkatársai számos olyan példát, konkrét esetet említettek, amelyeknek a tanulsága közös: a pénz nem csupán a barázdában teremhet meg, olykor éppen a papírokban rejlik. Megtörtént, hogy az egyik termelő két és fél milliós adósságából több mint egymilliót lefaragtak, amikor az a sarkára állt és reklamálni merészelt. De az is megesett, hogy egy állhatatos ügyfélnek csak akkor sikerült kibogoznia és végérvényesen tisztáznia az adótartozását, amikor huszonhetedik alkalommal lépett be a szabadkai adóhivatal útvesztőjébe.

Ez azonban alighanem olyan kivételes eset volt, amelyik erősíteni igyekszik a szabályt. A bácskai magyar emberek többsége viszont nem ahhoz szokott hozzá, hogy ha legorombítva kiküldik az ajtón, akkor majd mosolyogva visszabújik az ablakon, és mintha mi sem történt volna, piaci kofa módján alkudozik tovább. Az itteni parasztemberek zsigerből rühellik a hivatali ügyintézést, adóügyekben meg kiváltképpen tájékozatlanok és bizonytalanok. (És ahonnan egyszer-kétszer már eltanácsolták őket, oda aligha térnek vissza huszonhétszer.) Ráadásul félnek is és szégyellik is azt a helyzetet, amelybe juttatták őket. Éppen ezért az egyszemélyes magánháborúk indítása és az aktatologatókkal való egyenkénti ütközés helyett inkább szervezett összefogásban kellene gondolkodniuk. Ebben pedig nem csupán a paraszt egyesület, hanem minden földműves érdekeket védő társulás segíthetne. Ha akarna.

Szabó Angéla   

Január 27.

Angelika napja.

Latin eredetű név. Jelentése: „angyali”

1945 – Holokauszt emléknap Európában.

1163 – Ellenkirályként Magyarország trónjára került IV. István, akinek uralma félévig sem tartott.
1540 – Meghalt Merici Szent Angéla, a Szent Orsolya rend alapítója.
1756 – Megszületett Wolfgang Amadeus Mozart osztrák zeneszerző, zongorista, orgonista, karmester (Varázsfuvola, Don Giovanni).
1832 – Megszületett Lewis Carroll angol meseíró, költő és matematikus, az Alice Csodaországban írója.
1834 – Megszületett Dmitrij Mengyelejev kémikus, a periódusos rendszer megalkotója.
1844 – A Nemzeti Színházban megtartották Erkel Ferenc: Hunyadi László c. operájának ősbemutatóját.
1860 – Meghalt Bolyai János matematikus.

1919 – Meghalt Ady Endre költő, újságíró.

1958 – Magyarország minisztertanácsának elnökévé Münnich Ferencet nevezték ki, aki 1961. 09. 12-ig töltötte be tisztségét.

Szávay levele Pásztorhoz

Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének – reagálva a szombati, Jobbikot gyalázó közleményére – az alábbi levelet küldtem el imént:

Tisztelt Elnök Úr!

Megdöbbenéssel vegyes felháborodással olvastam az Ön által szombaton kiadott közlemény rágalmait és hazugságait (A szélsőségek ellen – gyermekeink védelmében), amelyek a Jobbik Magyarországért Mozgalmat próbálják a lehető legrosszabb színben feltüntetni szabadkai irodanyitásunk kapcsán.

A Jobbik, egyedüliként a magyarországi pártok között megalakulása óta következetesen és megalkuvások nélkül áll ki az elszakított magyarság védelmében. Szintén egyedüliként alapszabályunkban tettük lehetővé azt, hogy a Jobbikhoz ne csupán az anyaországból, hanem a külhoni, sőt külföldön élő magyarság köréből is lehessen csatlakozni, ráadásul a külhoni csoportok delegáltjai a párt legfőbb döntéshozó szerveinek munkájában is szavazati joggal vehetnek részt, így képviselhetik az egyes nemzetrészeket is. 2011 novemberében kezdtük meg a külhonból bejelentkezett jobbikosok közösségekbe szervezését, ma pedig már 11 regionális csoportunk működik, lefedve az elcsatolt területeink magyarlakta vidékeit. Kezdetektől fogva hangsúlyozzuk, hogy bár külhoni tagjaink fontos célja a nemzeti ügyek felkarolása, közösségük segítése, konkrét ügyek mentén pedig bárkivel együttműködhetnek, de se helyben, se országosan nem szólhatnak bele a politikai küzdelmekbe. Az ő dolguk elsősorban a tájékoztatás, a Jobbik programjának és tevékenységének széleskörű megismertetése, illetve a Jobbik nemzetpolitikai munkájának segítése, a helyben élők meglátásaival, ötleteivel, problémáival való kiegészítése. Ezt szolgálják irodanyitásaink is, legutóbb Székelyudvarhelyen, most pedig Szabadkán. Utóbbi kapcsán nem foglalkoztunk sem Önnel, sem pártjával, de a valósággal köszönőviszonyban sem lévő, nyilvánvalóan a Fidesz politikai megrendelésre készült és a legnemesebb anyai érzéseket elvtelenül kihasználó közleménye miatt mégis kénytelen leszek erre.

Tisztelt Elnök Úr!

Kezdjük mindjárt a vastagján! Az Ön közleményének vezérgondolata, hogy a jugoszláv polgárháborúban történtekhez hasonlóan használja fel, „sorozza be” a magyar fiatalokat a Jobbik, majd haza megy, ők pedig ott maradnak a feleslegesen felszított etnikai gyűlölködés pusztító tüzében. E hamis és hazug párhuzammal legkevesebb négy alapvető probléma van.

Egy. Nem megyünk haza, hanem ott vagyunk, otthon vagyunk a Délvidéken is, mint ahogyan minden elszakított területen csoportjainkon, irodáinkon és tagjainkon keresztül. Igen, ők pusztán lelkesedésből, egyéni döntésükből kifolyólag, anyagi haszonszerzés nélkül, nemzeti elkötelezettségük okán csatlakoztak pártunkhoz és küzdenek közös nemzeti céljainkért, vállalva akár a megpróbáltatásokat és a megbélyegzést is mindezért. Persze megértem, hogy ez a VMSZ számára felfoghatatlan, mivel Önök sokkal inkább operálnak balkáni módszerekkel, guruló dinárokért (meg persze forintokért), anyagi és egzisztenciális megfélemlítésért cserébe gyarapítják tagságukat. Bizonyára nehéz lehet így megérteni, ha valaki mindenféle önös érdek nélkül akarja segíteni egy politikai párt tevékenységét.

Kettő. Hazug félrevezetés azt sugallni, hogy a Jobbik politikai haszonszerzésből megy határon túlra. Számunkra mindig is természetes kötelességet jelentett az elszakított területeinken élő magyarság segítése. Amikor a Fidesz még a státustörvényt tartotta a legtöbbnek, az MSZP pedig még azt is sokallta, mi már akkor is a kettős állampolgárság és a szavazati jog megadásának pártján álltunk. A Jobbik mindig is elvek mentén politizált, nem úgy, mint Önök, akik pár évvel ez előtt még vidáman tolták Gyurcsány szekerét, mert akkor még onnan érkeztek a pályázati források és az anyagi támogatás, most pedig ugyan olyan lelkesen szolgálják ki Fideszt is. Tudva mindezt, sajnos nem tartom elképzelhetetlennek, hogy igazak azok a híresztelések, amelyek szerint a VMSZ és a Fidesz a délvidéki magyarok személyes adatait és politikai szimpátiáját tartalmazó adatbázisokkal seftel magyarországi parlamenti és a szerbiai nemzeti tanácsi választások kapcsán. Kíváncsi lennék rá mellesleg, új barátaik tudnak-e arról, hogy a fontosabb nemzetpolitikai kérdésekben biztos, ami biztos alapon a mai napig is rendszeresen konzultálnak látszólag megtagadott szocialista cimboráikkal.

Három. Mint ahogyan a Kárpát-medencében működő jobbikos csoportok mindegyikében, úgy a délvidékiben is minden korosztály képviselteti magát. „Alig húszéves fiatal embereket kihasználva” próbálunk Ön szerint előre jutni a „Vajdaságban”. Szánalmas és a legszentebb anyai ösztönöket kihasználó és bemocskoló azon állítása, hogy mi a délvidéki magyar fiatalokat kívánjuk ágyútöltelékként felhasználni, mint ahogyan azt a szerb szélsőségesek tették a 90-es évek háborúiban. Egyfelől emlékeztetem, hogy Önök voltak azok, akik összebútoroztak Szabadkán a Szerb Haladó (régebben még Radikális) Párttal, éppen azzal a párttal, amely a délszláv háborúkat kihasználva próbálta többek között a magyaroktól is megtisztítani az egyre szűkülő Jugoszláviát. Másfelől ismét és sokadszorra leszögezem, mivel talán Önhöz továbbra sem csepegtette át a balkáni politikai szűrő ezt a hírt: a délvidéki jobbikosok önszántukból csatlakoztak pártunkhoz. Tették ezt nemzeti lelkesedésből és azért, mert anyaországi, külhoni és külföldi magyarok százezreihez hasonlóan a magyarországi pártok közül a kizárólag magyar nemzeti érdekek mentén politizáló Jobbikban látják a magyar megmaradás, gyarapodás és fejlődés, azaz a szebb és boldogabb jövő egyedüli lehetőségét.

Négy. Miközben igaztalanul lenézik és hamisan kiskorúsítják a délvidéki nemzeti radikálisokat, aközben elfelejtették, hogy ezeket a délvidéki magyar embereket megfenyegették, Kiss Ervint, a Jobbik délvidéki szervezőjét pedig pénteki irodanyitónk időpontjára időzítve nevetséges indokokkal berángatták a rendőrségre. Önök azonban legnagyobb délvidéki magyar „érdekképviselőkként” elmulasztottak kiállni mellettük, cserben hagyták őket, politikai erejükből csupán egy minket támadó, hazug közleményre futotta. És bizony ez az igazán felháborító és egyben félelmet keltő, hogy miközben elsőszámú délvidéki magyar erőként határozzák meg magukat (de Fideszhez hasonlóan mára inkább helyi állampártként működnek), aközben nemet mondanak azokra a magyarokra, akik az Önök politikájával vélhetően nem értenek egyet. Pedig sok és egyre több ilyen magyar van Délvidéken, miközben az itt élők fele már szerb pártokra adja szavazatát (még soha nem gondolkodott el azon, hogy vajon mi lehet ennek az oka és mi ebben az Önök felelőssége?), másik fele pedig bár magyar pártokra szavaz, sokan mégsem a VMSZ-t választják. Akkor ők nem érdemelnek ezek szerint semmilyen védelmet az Önök részéről? Elnök Úr, nem gondolja, hogy ha már a Jobbik gyalázása okán a klaviatúrába csapott, legalább egy mondattal illet volna megvédenie ezt a magyarságát és hitvallását bátran és büszkén vállaló, a szerb hatóságok által megfélemlíteni próbált és feleslegesen vegzált szabadkai fiatalembert?
A régi mondás szerint: ki adja a kalácsot, az adja a tanácsot. Érthető tehát, hogy a magyarországi választások közeledtével nincsenek Önök könnyű helyzetben, hiszen teljesíteni kell bizonyos kéréseit azoknak, akiktől pénzt, paripát, fegyvert kapnak. Adatgyűjtési botrányokkal, helyi Kubatov-listákkal koptatják a VMSZ amúgy is megfakult hírnevét és velünk, jobbikosokkal riogatják a délvidéki magyar embereket, főleg a délvidéki magyar anyákat. Miközben Önnek is pontosan tudnia kell, hogy mi nem vagyunk szélsőségesek, csupán a nemzeti érdek elsődlegességét hirdető magyarok, akik nemcsak kimondják a problémákat, hanem meg is fogják oldani azokat. Amikor Ön arról ír, hogy a „VMSZ minden olyan politikai párttal, amely a nemzeti összetartozás értékrendjét, a kisebbségben élő vajdasági magyarság sajátságos helyzetét tiszteletben tartja és nem kihasználja, kész találkozni, tárgyalni, azonban a kirekesztés politikájával nem kíván párbeszédet folytatni”, akkor éppen Ön az, aki a kirekesztés politikáját folytatja. Mindezzel együtt is higgye el, mi nagyon jól elvagyunk a VMSZ barátsága nélkül is, ha az Önök számára sokkal inkább vállalható a külhoni magyarságot számos alkalommal eláruló, sorsa iránt bunkó érzéketlenséggel viseltető magyarországi posztkommunisták, vagy a nemzetpolitikai fordulatot hirdető, de lényegében hasonlóan gyáva és megalkuvó kül- és nemzetpolitikát folytató kormánypártok. Beszédes tény egyébként, hogy közleményében egy szóval sem tér ki a Jobbik programjára, vagy az irodanyitáson elhangzottakra, mert ezekkel bizonyára nehezen tudna vitatkozni, helyette inkább éppen Ön kezd el riogatni, feszültséget szítani és gyűlölködni. A Jobbik jelenléte és erősödése tehát sokkal inkább Önöknek és a forradalmi kétharmadnak jelentenek komoly problémát, sem mint az elvándorlás, a munkanélküliség és a kilátástalan jövő által sújtott, beolvasztási és asszimilációs kísérletekkel gyötört délvidéki magyaroknak.
Merthogy miközben mi azt mondtuk, hogy Szerbiát nem szabad a magyar önrendelkezés lehető legszélesebb biztosítása nélkül beengedni az Európai Unióba, Önök Orbán Viktorral együtt amellett kardoskodtak, hogy meg kell elégedni az eddig elért eredményekkel, nem szabad „irreális” célokat kitűzni. Önök nemet mondanak arra, hogy a negyedmilliós délvidéki magyarságot is illesse meg az a koszovói típusú autonómia, amely páratlanul széles jogokat biztosított néhány tízezer szerb számára, mi pedig igent. Az idő sajnos már most minket igazolt: Szerbia még nem is csatlakozott az Európai Unióhoz és máris elvett számos, az oktatáshoz, a kultúrához és a médiához kapcsolódó jogosítványt a Magyar Nemzeti Tanácstól. Nemhogy előrelépnénk, hanem visszafelé haladunk, és eközben Önöknek az a legnagyobb problémája, hogy a Jobbik irodát nyit Szabadkán, és segíteni szeretné az ott élő magyar embereket. Fontos megemlíteni a fentiek kapcsán továbbá, hogy közleményében – bár nevének említése nélkül, de félreérthetetlenül célozva személyére – becsmérli és gyalázza Dr. Bozóki Antal ügyvédet is, aki példamutató elszántsággal küzd (Önök helyett is) a jogtalanul és igazságtalanul meghurcoltakért és az egész magyar nemzeti közösség jogaiért.

Tisztelt Elnök Úr!

Ha csak feleannyit foglalkoznának a magyar emberek valós problémáival, mint amennyi időt és energiát arra fordítanak, hogy ordas és nyilvánvaló hazugságokat találnak ki velünk kapcsolatban, valamint próbálják besározni és hitelteleníteni az Önök politikáját elégtelennek tartókat, akkor máris sokkal előrébb lenne a délvidéki magyarság. Kivizsgálhatnák például a magyar állampolgársággal kapcsolatos visszaéléseket, foglalkozhatnának délvidéki magyar munkahelyteremtéssel és igazán segíthettek volna legalább egy keveset az igazságtalanul bebörtönzött temerini fiúkon is. Mint ahogy nem tették, mondván, hogy ők is szélsőségesek. Vagy ha már belgrádi parlamenti képviselettel rendelkeznek, ugyan előterjeszthetnének egy tisztességes, a koszovói szerbeknek biztosított autonómián alapuló, vagy ahhoz hasonló délvidéki magyar önrendelkezési koncepciót, esetleg sürgethetnék a három sajkás falu kollektív bűnösségének hosszú hónapok óta ígérgetett eltörlését, vagy éppen az Áder Jánoséhoz hasonló szerb bocsánatkérés elhangzását az 1944-45-ös magyar népirtásért.

Mi ugyanis továbbra is ezen célokért, és mindezek által a délvidéki magyar megmaradásért fogunk küzdeni. Ha valóban ezt teszik Önök is, akkor higgye el, hogy rossz helyen keresi az ellenséget! Az elszakított nemzetrészek érdekében mi bárki felé nyitottak vagyunk a párbeszédre, de a Rekesszük ki a kirekesztőket! hozzáállás ellen kötelességünk tiltakozni, a jogtalan és igaztalan támadásokra pedig kénytelenek vagyunk válaszolni.

Tájékoztatom, hogy jelen levelemet annak megküldésével egy időben Facebook-oldalamon nyilvánosságra hozom és a sajtónak továbbítom.

Budapest, 2014. január 24.

Üdvözlettel:

Szávay István s.k.
Országgyűlési képviselő,
Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke

https://www.facebook.com/szavayistvan/posts/258268471005517

 

 

Szabadka: egy vadonatúj utcanévtábla, számtalan nyelvi és íráshibával

Szabadkán, a Sétaerdő Helyi Közösség területén új utcanévtáblák kerültek a helyükre. Az ott lakóknak természetesen fizetniük is kellett értük, és mivel az újak nagyobb méretűek a korábbiaknál, ezért azok nagyobb költséget is jelentettek a polgároknak.

Korábban már a DélHír Portálon foglalkoztunk a hibákkal tarkított utcatáblák jelenségével is, de azt hittük, azóta az illetékesek tanultak a hibáikból. Tévedtünk. A legújabb szösszenet a Dózsa György utcában került ki. A tábla három nyelven hirdeti a közterület névadóját: szerbül (cirill írásmóddal), horvátul és magyarul. Három sor, mindhárom hibás. (Ahogyan a fotón is látható.)

Szerb nyelven a keresztnevet kellett volna előbbre írni, horvátul is akad hiba, és magyarul pedig kimaradt ,,Y”. Ki ezért a felelős? Bámulatos munka.

Közzétette: Terhes Tamás 2014. január 26. vasárnap, 16:00

http://www.delhir.info/cimlap/friss-hireink/19933-2014-01-26-14-58-46

Január 26.

Vanda napja.

Lengyel, német eredetű név, egy mondabeli királylány neve. Jelentése „wend nő”

1983 – Nemzetközi vámnap

1887 – Elkezdődött az Eiffel-torony építése Párizsban.
1905 – Dél-Afrikában megtalálták a Cullinan-t, a világ legnagyobb gyémántját.
1932 – Meghalt ifjabb William Wrigley, a rágógumikirály.
1944 – Megszületett Angela Davis amerikai fekete polgárjogi aktivista, aki 1970-ben szerepelt az FBI 10 legkeresettebb személyt tartalmazó listáján.
1908 – Megszületett Kronberger Lili négyszeres műkorcsolyázó világbajnok.
1910 – Megszületett Major Tamás színész, rendező.
1926 – Londonban John L. Baird bemutatta az első televízió készüléket.
1926 – Shaker Heights-ben (Ohio, USA) megszületett Paul Newman Oscar-díjas színész (Macska a forró bádogtetőn, Butch Cassidy és a Sundance kölyök, A nagy balhé, Pokoli torony, A pénz színe, A kárhozat útja).
1926 – Megszületett Mensáros László színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész.

315 éve, 1699. január 26-án Karlócán békeszerződést írtak alá a Szent Liga és a török Porta képviselői.
A háború, amelyet a 17. század egyik legjelentősebb békeszerződése zárt le, 16 évvel korábban

kezdődött. 1683-ban Kara Musztafa nagyvezír, az Oszmán Birodalom lehetőségeit jócskán túlbecsülve, megostromolta Bécset. Sobieski János lengyel király és Lotharingiai Károly császári hadvezér egyesített serege azonban szétverte a császárvárost fenyegető oszmán hadat, és megkezdődött a Magyarország török alóli felszabadulását hozó hosszú háború. 1686-ban a keresztények visszafoglalták Buda várát, és Lipót császár tábornokai hamarosan már a Balkánon harcoltak. 1688-ban azonban XIV. Lajos francia király, aki félt a Habsburg Birodalom túlzott megerősödésétől, a Rajnánál hátba támadta addigi szövetségesét, a császárt, aki így kénytelen volt megosztani erőit, ezért a háború további egy évtizedig elhúzódott. 1697-ben a fiatal szultán, II. Musztafa indított új hadjáratot, és hatalmas sereggel kísérelte meg visszafoglalni az elvesztett magyarországi vilajeteket. A császári sereg tehetséges hadvezére, Savoyai Jenő herceg azonban rajtaütött a törökökön, amikor azok Zentánál éppen átkeltek a Tiszán. Az ütközetben az oszmán katonák nagy része elesett vagy vízbe fulladt, a csatatéren maradt a nagyvezír is. Musztafa szultán a folyó túlpartjáról nézte serege megsemmisülését, és be kellett látnia, hogy Magyarország a Porta számára elveszett. A zentai csata után mind a császár, mind a szultán kész volt a békekötésre.
1699. január 26-án Karlócán (ma: Sremski Karlovci - Szerbia) a török és a császári követ ünnepélyesen kicserélte a 25 évre szóló békeszerződés - valójában fegyverszüneti megállapodás - két példányát. A húsz pontból álló megállapodás alapján a Temesköz kivételével egész Magyarország – beleértve Erdély teljes területét – felszabadult a török uralom alól. Temesközben a török kézen maradt erődöket (Temesvár kivételével) le kellett rombolni, és újjáépíteni sem lehetett. A határt árkokkal, kövekkel, karókkal kellett kijelölni. A latin és török nyelven írt szerződés aláírása után kitárták a tanácskozás színhelyéül szolgáló faház négy égtáj felé néző ablakait és ajtóit, hogy a szél a világ minden része felé hírét vigye az egyezségnek.
A karlócai béke világtörténeti fordulópont volt. Addig a Fényes Porta sohasem kötött úgy békét, hogy területekről mondott volna le, már csak azért sem, mert ezt a muszlim vallás törvényei tiltották. E békeszerződés a török birodalom hanyatlásának jelentős mérföldköve. Az oszmánok kiszorultak az európai nagyhatalmak sorából.
Lipót császár kihagyta ugyan a magyarokat a karlócai tárgyalásokból, de a békével Magyarország nyerte a legtöbbet: egy kicsiny – ekkor alig lakott – darabja kivételével egész területe felszabadult a török iga alól, véget ért a fejlődését oly sokban hátráltató, annyi pusztítást hozó másfél évszázados "török kor". Karlóca, amelynek régi magyar neve Karom, a vajdasági Szerémségben, Újvidéktől 11 kilométerre fekszik a Duna jobb partján. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum 

A képen :A karlóciai béketárgyalások. Ismeretlen németalföldi mester metszete, 1699.

 

Január 26. – A lepra elleni küzdelem világnapja
A lepra világnapját január utolsó vasárnapján tartják Raoul Follereau francia újságíró, "a gyógyító szeretet misszionáriusa" kezdeményezésére.
A hatékony és ingyenes kezelésnek köszönhetően a lepra - amelynek idén a 61. világnapját tartják - már nem olyan félelmetes betegség a szegény országokban, mint amilyen korábban volt, de még így is több mint 200 ezer új megbetegedést észlelnek a világon évente, a felét Indiában. Tíz éve még csaknem félmillió új beteget regisztráltak világszerte.
A lepra az egyik legősibb ismert fertőző betegség. Elnevezése a görög lepros (kiütés) szóból ered (Magyarországon a bélpoklosság elnevezést is használták), kórokozóját 1873-ban fedezte fel Armauer Hansen. A Mycobacterium leprae a tuberkulóziséval rokon, és a környéki idegeket támadja meg (az agyat és a gerincvelőt nem érinti). A fertőzöttek 95 százaléka nem betegszik meg, mert természetes immunitással rendelkezik a betegséggel szemben, csak azok veszélyeztetettek, akik huzamosabb ideig egy háztartásban élnek egy beteg személlyel. Többek között orron és szájon át, cseppfertőzéssel terjed (az átvitel pontos módja nem teljesen tisztázott), lappangási ideje több év is lehet.
A lepra kezelés nélkül gyógyíthatatlan károsodásokat okozhat: a baktériumok kikapcsolják az idegeket és ezzel a fájdalomérzetet, ezért a betegek többsége későn keresi fel az orvost. Pedig ma már könnyen gyógyítható, ún. "szegénybetegség", ha viszont évekig kezeletlenül marad, bekövetkezhet az idegek elhalása, az ujjak elvesztéséig, a vakságig, bénulásig. Legyőzését nehezíti, hogy még nincs megfelelően hatékony specifikus védőoltás.
A lepra elleni küzdelem fő elemei a korai esetfelismerés és a kombinált antibiotikumok együttes alkalmazása. Ily módon az 1980-as évek óta több mint 16 millió beteget kezeltek és gyógyítottak meg. A kezelés segítségével elpusztítható a bacilus, és a beteg fél-egy év alatt meggyógyítható.
A világon mintegy négymillió leprás él az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint. Jelenleg Indiában, Közép- és Dél-Afrikában, Közép-Ázsiában, Délkelet-Ázsiában, valamint Brazíliában él a legtöbb fertőzött. A betegek segítésében önkéntesekkel vesz részt a magyarországi Lepramisszió, amely 1974-ben kezdte meg szolgálatát, és 2002-ben lett tagja a nemzetközi lepramissziónak. A leprás betegek számára adományokat gyűjtenek, sebkötöző fáslikat, takarókat készítenek. A Nemzetközi Lepramisszió kétévente adományozza az alapítójáról elnevezett Wellesley Bailey-díjat. Ezt olyan férfi és nő kapja meg a nagyvilágból, aki sokat tett a leprabetegséggel szembeni előítéletek lerombolásában, és élete példájával bátorítja a többieket.
A lepra még napjainkban is stigmatizáló megbetegedés, amelynek előrehaladott tünetei - a testi torzulások, csonkulások - akkor is visszatetszést, kiközösítést okoznak, ha a beteg már gyógyult, illetve nem fertőz. A leprás betegek képviselői által megfogalmazott Global Appeal 2007 kiáltvány a betegségben szenvedőket és családtagjaikat manapság is változatlanul sújtó megbélyegzés és diszkrimináció elleni fellépésre kívánja felszólítani a világ közvéleményét. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum