Meneszteni kell a Magyar Nemzeti Tanácsot és szócsövét, a Magyar
Szó c. pártbrosúra szerkesztőségét
A Magyar Szó december 24-i címoldala
A Függetlenség Szakszervezet, a Szakmai Szakszervezet és az Önálló Szakszervezet petíciót indított el Nenad Ćaćić, a Vajdasági Rádió és Televízió egyes csatornájának megbízott fő- és felelős szerkesztőjének leváltására.
A három szakszervezet közös közleménye szerint „a megbízott főszerkesztőt le kell váltani, mert a Vajdasági Televízió (VRTV) egyes programjának szerkesztéspolitikája szembemegy a közszolgálati műsorsugárzás követelményeit tartalmazó törvénnyel”[1].
– A vajdasági polgárok, akiknek az adójából működik a vajdasági közszolgálati televízió, nem kapnak pontos és hiteles, információkat és elemzéseket. A VRTV eltussolja az újvidéki pályaudvaron történt tragédiát és figyelmen kívül hagyja az egyetemisták és a polgárok követeléseit – olvasható a közleményben[2].
A három érdekképviselet közölte, hogy december 27-én 11 óra 52 perckor a Vajdasági Rádió és Televízió mišeluki székháza előtt tüntetést szervez „az egyes program szégyenteljes szerkesztéspolitikája ellen, s egyben támogatásukról biztosítják a diákokat és a polgárokat, akik az igazságért harcolnak”[3].
A vajdasági magyar közösségben még nem
kezdeményeztek petíciót Varjú Márta, a Magyar Szó napilap (most már) megbízott
főszerkesztője leváltására, pedig erre ő is vastagon rászolgált. 2011-ben valójában
nem lett volna szabad kinevezni. Csak a
„pásztori világ” szégyenteljes és kitartó propagálásának köszönheti a
tisztségben maradását!
Sokéves „munkássága”
alatt olyan Pásztor István-interjúk születtek, mint például a „Rászorultak, mint tót a húgyos körtére”[4].
Varjú a Magyar Szót
a Pásztor & Lovas Kft. Hivatalos Lapjává, a családi párt pártbrosúrájává
züllesztette. (Lovas Ildikót időközben „elütötte a vonat – természetesen
képletesen mondva”[5]). Varjú
népbutító és hírhamisító szerkesztéspolitikája és az engedelmes szerkesztőség nem csak, hogy szembemegy a közszolgálati
tájékoztatás követelményeit tartalmazó törvénnyel, de az újságírói szakma
szabályait is rendre felrúgja. Mérhetetlen károkat okozva ezzel a vajdasági
magyar közösségnek. Varjú szerkeszteni nem, csak cenzúrázni tud, a
szerkesztőség tagjai pedig a megalkuvás és öncenzúrázás bajnokai. A papír
mindent elbir? A vajdasági magyarság mindent bevesz? És még fizet is érte?!
Az adófizetők
pénzéből eltartott Magyar Szó december 1-je és 25-e között 20 alkalommal jelent
meg. Pásztor Bálint a Vajdasági „Magyar” Szövetség dinasztiás elnökének fotóját
és a vele kapcsolatos írást 9 alkalommal közölte a lap a címoldalán, azzal,
hogy december 13-án az első oldalon két fotón és írásban is szerepelt[6].
Átlagban minden másnap Pásztor Bálint fotója virított a jobb sorsra érdemes
lapról az olvasóra. Ezekhez hozzá kell még adni a hónap folyamán az ifjú
pártvezér-trónörökös tevékenységét a lap belső oldalain magasztaló számos írást
is.
A II. Pásztorról szóló legterjedelmesebb írás a Magyar Szó-Pásztorpress karácsonyi számában jelent meg. A propagandista főszerkesztő által jegyzett, „Segítjük, szolgáljuk a magyar közösséget”[7] című olcsó, alákérdezős „karácsonyi interjú” hét gépelt oldal terjedelmű, illetve 3231 szóból áll. Ilyen hosszú, a lap első oldalán kezdődő, majd a teljes harmadik oldalt elfoglaló és csak a negyedik oldalon végződő interjút talán még az apja, a tavaly megboldogult Pásztor István is megirigyelt volna.
A szakmaiságot nélkülöző, hízelkedő „interjú” külön kuriózuma a bevezető, amelyben Varjú Márta felsorolja a junior minden titulusát, az állítólagos személyes tulajdonságait, valamint kiemeli, hogy szerinte „sikert sikerre halmozva (??) vezeti a Vajdasági Magyar Szövetséget, a
magyar közösséget”[8] (??).
– „Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke, a jogtudományok doktora, rendkívüli egyetemi tanár, köztársasági parlamenti képviselő, frakcióvezető, komoly, felkészült, megfontolt, feladatorientált, kötelességtudó, a közösségünk iránt elkötelezett reálpolitikus, aki határozottan, sikert sikerre halmozva vezeti a Vajdasági Magyar Szövetséget, a magyar közösséget”[9] – írja Varjú Márta a saját szponzoráról.
Olvassa-e valaki is az ilyen propagandaízű szövegeket, és egyáltalán hogyan kerül a pártvezér a karácsonyi lap első oldalára?
Bezzeg a diákok, gazdák, színészek és polgárok december 22-i belgrádi tüntetéséről, minden idők legnagyobb szerbiai tömeglázadásáról – amelyen „100.000 és 102.000 fő közötti ember vett részt”[10] – az erősen cenzúrázott Magyar Szó december 23-án csak a 4. oldal aljára eldugott, mindössze 126 (!) szavas cikket közölt[11]! Mert ugye mi az egy újságnak, hogy az országban épp minden idők legnagyobb tüntetése zajlik és összeomlik a rendszer?
A bugyuta-korszakát élő, magyarságot félrevezető Magyar Szó számára aznap a fő hír arról szólt, hogy „Karácsonyi műsort tartottak Topolyán”! Mintha máshol nem tartottak volna szintén karácsonyi műsorokat, és mintha az országban ünneplésen kívül mi sem történne, miközben hetek óta folyamatban van az egyetemi hallgatók rendszert megrengető, futótűzként terjedő lázadása!!
Az eredetileg közéleti napilap mindmáig nem számolt be a magyar értelmiségiek és közszereplők december 19-i nyilatkozatáról se, amelyben támogatásukról biztosítják a szerbiai egyetemi hallgatók követeléseit.
A nyilatkozatot eddig 230-an írtak alá[12] és támogatta a Malomfesztivál, valamint a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium[13] (a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia – VMTDK szervezője)[14] is.
A magyar közösség helyzete addig nem fog
változni, jobbra fordulni, amíg a közszolgálati sajtó a Vajdasági „Magyar”
Szövetség irányítása alatt lesz. Amíg a Magyar Nemzeti Tanács a VMSZ
fiókszervezeteként és nem a magyar közösség érdekvédelmi szervezeteként
működik! Ha változást akarunk, követelni
kell Varjú Márta azonnali menesztését és
egy új, szakértői Magyar Nemzeti Tanács megválasztását!
BOZÓKI Antal