A VMSZ fontosabbnak tartotta a hatalomban való részvételt
az érdekérvényesítésnél
(Jobbról balra) Pressburger Csaba, Józsa László, Hugyik Richárd és Rózsa Zsombor
(Fotó: Penovác Dániel)
A Vajdasági Magyar Alternatív Fórum (MALTER) augusztus 6-án „Kisebbségi autonómia vagy sóhivatal?” címmel pódiumbeszélgetést szervezett az oromi Malomfesztiválon.
A beszélgetés az MNT elmúlt huszonnégy évét, jelenlegi működését és jövőbeli lehetőségeit járta körül.
A pódiumon Józsa László, Hugyik Richárd és Rózsa Zsombor vett részt, a beszélgetést Pressburger Csaba vezette.
Józsa László, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) egyik alapítója, később elnökségi tagja volt; 2001-től 2010-ig az MNT elnöke volt. 2016-ban 81 másik társával együtt kizárták a pártból a Magyar Mozgalom nevű civil szervezet megalapításában való részvétele miatt[1]. A kizárás ellen fellebbezett, de elutasították[2].
Hugyik Richárd az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, a VMSZ Magyar Összefogás listájának jelöltjeként került a testületbe[3].
Rózsa Zsombor, a Vajdasági Magyar Újrakezdés Egyesület elnöke, aki megválasztása előtt – 2026. április 18-ig – még a VMSZ tagja volt[4].
Pressburger Csaba, újságíró, a MALTER civil szervezet alapító tagja, aki korábban azt jelentette ki, hogy „nem célja legyőzni a VMSZ-t”[5].
A résztvevők politikai háttere alapján nehéz lenne azt állítani, hogy valódi politikai vita bontakozhatott volna ki.
A négy szereplő közül egy jelenleg is, kettő pedig korábban hosszú ideig közvetlenül kötődött a VMSZ-hez. Így az oromi rendezvény inkább egypárti pódiumbeszélgetés volt, mintsem az MNT-ről szóló pluralista vita. Vita pedig – érdemi értelemben – egyáltalán nem alakult ki. A beszélgetéshez elegek voltak ők önmaguknak. Rendszerváltás ezektől aligha várható!
Ennek ellenére az oromi panel indokolatlanul nagy teret kapott a vajdasági magyar nyelvű médiában[6]. A közszolgálati VRT például augusztus 10-én a Napjaink[7] című műsorban több mint fél órán keresztül foglalkozott az eseménnyel.
A VMDK szabadkai szervezete fel is
tette a kérdést: „Ez volna a média pluralizmusa?” – Az utóbbi hetekben egyre látványosabb, hogy az egypárt (VMSZ – B. A.) és az általa legitimált ellenzéki formációk egymásnak adják a kilincset az MNT-alapítású médiumokban – állapítja meg a közleményben[8]. Tegyük hozzá: a közszolgálati médiában is.
Egyedül Józsa László fogalmazott meg érdemi és szakmai kritikát az MNT működésével kapcsolatban. A nyelvi egyenjogúság kataszteri eljárásban évek óta fennálló súlyos megsértésével illusztrálta, „milyen kárt tud okozni az hogyha a politikai párt akaratával korlátozza a konkrét tevékenységét az MNT-nek”[9].
Elmondása szerint az MNT egyik korábbi mandátumában a testület Nyelvhasználati Bizottságának javaslatot tett arra, hogy „az MNT tegyen valamit annak érdekében, hogy a nyelvi egyenjogúság a kataszteri eljárásban érvényesüljön”[10]. – Egy lépést nem tett az MNT annak érdekében, hogy a helyzet javuljon – emelte ki[11].
Később vált világossá számára, mondta, hogy Pásztor István azért állította le az egészet, mert akkor már érvényes volt az, hogy a VMSZ fontosabbnak tartotta a hatalomban való részvételt, mind a konfrontációt a kisebbségi jogok és a kisebbségi érdekek érvényesítésével szemben. […] Tarthatatlan az, hogy az MNT eltekintsen a szó szerint és szűkebben értelmezett kisebbségi jogok védelmétől. Ez nem engedhető meg. Semmiféle pártpolitikai érdek ezt a kötelezettséget nem írhatja felül.”[12]
A VMSZ „veteránjai” közé tartozó Józsa László mostani értékelése az MNT munkájáról pontosan kifejezi a testület jelenlegi összetételének viszonyulását is a közösségi problémák iránt. Nem változott abban semmi. Az MNT Kulturális Bizottságának elnöke például még mindig Lovas Ildikó, a néhai Pásztor István élettársa, a pártírónő[13].
Józsa László megfogalmazott ugyan egy lényeges kritikát, de ő maga is részese volt annak a politikai rendszernek, amelyből a mai helyzet kialakult. Nem csekély érdemei vannak az újvidéki Forum vállalat és a Magyar Szó napilap szerkesztőségének leépítésében is[14].
Aki figyelemmel kíséri a Fremond Árpád által irányított, egypárti (VMSZ-es) Magyar Nemzeti Tanács üléseit, az észrevehette, hogy a testület „munkája” a magyarországi adófizetők pénzéből juttatott összegek elosztására, a különböző káderkinevezésekre és jóváhagyásokra, valamint tevékenységi stratégiák kidolgozására szűkült, amiből aztán úgyszólván semmi nem valósul meg.
Az üléseken a tanácstagok többnyire némán, vita nélkül és szinte kivétel nélkül hagyják jóvá a vezetőség előterjesztéseit. Az MNT ülései pusztán formális felolvasásokká és egyhangú szavazásokká alacsonyodtak, hiányzik a valódi szakmai vita és felelősségvállalás. A testület elvesztette önállóságát, és a vajdasági magyar közéletet irányító VMSZ politikai akaratának végrehajtó szervévé vált[15].
Az MNT vezetőinek működéséből úgy tűnik, hogy nem használják ki azokat a törvényben biztosított lehetőségeket, amelyek jóval túlmutatnak a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás, valamint a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén.
Az MNT ugyanis – a hatályos törvény 10. szakaszának 14. pontja alapján – állást foglalhat, kezdeményezést tehet és intézkedéseket foganatosíthat „a nemzeti kisebbség helyzetével, identitásával és jogaival közvetlenül kapcsolatos minden kérdésben”[16].
Amíg ezt a rendelkezést nem kezdik el alkalmazni, addig az MNT csak sóhivatal lesz.
Az MNT továbbra sem tölti be azt az érdekképviseleti szerepet, amelyre a vajdasági magyar közösségnek szüksége lenne.
Az eredeti elvárásokat megcsúfolva az MNT sajnos nem lett a vajdasági magyar közösség parlamentje, reprezentatív, tekintélyes személyekből álló önkormányzati, érdekképviseleti szervezete, amelyik megvitatja, megfogalmazza és a közösség érdekeit az országban és külföldön képviseli. A közösségre nézve Fremond Árpádot ezért – bármennyire is szeretné – nem lenne jó újraválasztani. Fontos lenne, hogy az MNT-választásokon a választók ne juttassanak a testületbe erkölcsileg vagy szakmailag alkalmatlan személyeket.
Bozóki Antal
__________
[1] Józsa László. https://sajtoszabadsag.org/rolunk/vezetoseg/jozsa-laszlo/
[2] A VMSZ Tanácsa kizárt a pártból 82 személyt (videó). https://pannonrtv.com/rovatok/politika/vmsz-tanacsa-kizart-partbol-82-szemelyt-video, 2016. február 12 14:28
[3] 2022-es magyar nemzeti tanácsi választás. https://hu.wikipedia.org/wiki/2022-es_magyar_nemzeti_tan%C3%A1csi_v%C3%A1laszt%C3%A1s
[4] A vajdasági magyar politikai élet négy meghatározó szereplője a Közbeszédben ütköztette véleményét. https://pannonrtv.com/rovatok/politika/vajdasagi-magyar-politikai-elet-negy-meghatarozo-szereploje-kozbeszedben. 2026.06.16 11:43 17:31
[5] Pannonanizáló Balkánaán - Pressburger Csaba oldala. https://www.facebook.com/PannonanizaloBalkanaan/?locale=hu_HU
[6] hercz: Autonómia vagy sóhivatal? https://www.magyarszo.rs/kozelet/a.357115/Autonomia-vagy-sohivatal. 2026. augusztus 7. 9:19;
A Magyar Nemzeti Tanács múltjáról, jelenéről és jövőjéről tartottak panelbeszélgetést Oromon
https://pannonrtv.com/rovatok/politika/magyar-nemzeti-tanacs-multjarol-jelenerol-es-jovojerol-tartottak-panelbeszelgetest, 2026.augusztus 7. 9:52 - 16:04;
Penovác Dániel: Milyen MNT-re van szükség? https://hetnap.rs/cikk/Milyen-MNT-re-van-szukseg-60405.html, 2026. augusztus 07.
Dévity Tamás: A legfontosabb intézményünk vagy sóhivatal? https://szmsz.press/2026/08/10/a-legfontosabb-intezmenyunk-vagy-sohivatal/, 2026. augusztus 10. 11:13
A Magyar Nemzeti Tanács múltjáról, jelenéről és jövőjéről tartottak panelbeszélgetést Oromon A Kisebbségi autonómia vagy sóhivatal? címmel. Video. https://www.facebook.com/watch/?v=908908792265654, stb.
[7] Napjaink - 2026.08.10. https://media.rtv.rs/hu/napjaink/111205, 19:04 -
[8] EZ VOLNA A MÉDIA PLURALIZMUSA? https://www.facebook.com/profile.php?id=61573469407893, 2026. augusztus 8. 9:20
[9] Napjaink - 2026.08.10. https://media.rtv.rs/hu/napjaink/111205, 19:04 -
[10] Uo.
[11] Uo.
[12] Napjaink, a 7-es jegyzetben.
[13] Bővebben erről a LOVAS ILDIKÓ, A PÁRTÍRÓNŐ c. írásomban. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16504, 2024. augusztus 2.
[14] Lásd a PALOTAFORRADALOM A VMSZ-BEN? c. írásom. https://bozokiantal.blogspot.com/2015/07/palotaforradalom-vmsz-ben.html, 2015. július 15. 9:38
[15] Bővebben lásd a SÓHIVATAL LETT A MAGYAR NEMZETI TANÁCS! c. írásomban
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=17039, 2025. április 2.
[16] TÖRVÉNY A NEMZETI KISEBBSÉGEK NEMZETI TANÁCSAIRÓL.
A Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 72/2009., 20/2014 – AB határozat,
55/2014. és 47/2018. szám. https://www.mnt.org.rs/torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése