Dr. Csányi Erzsébet egyetemi tanár
elsősorban irodalomtudósként, íróként, szerkesztőként volt ismert
amellett, hogy hat éven át az újvidéki Bölcsészkar Magyar Tanszékét
vezette. Mára viszont politikai tevékenysége került előtérbe: keményen
fogalmaz, nincsenek nála tabu témák és érintetlen személyek. Mint
mondja, a körülméneyk kényszerítették arra, hogy politizáljon, s ezt a
Vajdasági Magyar Plénum keretében teszi.
A szerbiai politikai helyzetről, a vajdasági magyarság belső
viszonyairól, a küszöbön álló választásokról, a legégetőbb problémákról
kérdeztük Csányi Erzsébet véleményét.
- Mikor és miért döntött úgy, hogy politikával kezd foglalkozni? Lassan érlelődött a gondolat vagy hirtelen döntés volt?
- Nem az én döntésem volt, hanem a politika rohanta le a szakmai
életet, az univerzitás autonómiáját és az intézményeket. Védekezni
kellett és kell a mai napig. 2012–2018 között az újvidéki Bölcsészkar
Magyar Tanszékét vezettem. Ebben az időszakban Pásztor István és párja,
Lovas Ildikó mondhatni, minden vajdasági magyar intézményt leigázott,
kiskorúsított (Szabadkai Népszínház, Újvidéki Színház, Magyar Szó, Forum
Kiadó, kultúrközpontok, civil szervezetek), de még az állami
intézményeket (iskolák, kórházak stb.) is megkörnyékezték. Bevezették a
félelmet a közéletbe, de erről senki sem szeret beszélni. A Magyar
Tanszékre is kivetették a hálójukat és különféle nyúlványokon és
zsaroláson keresztül igyekeztek nyomást gyakorolni és átvenni az
irányítást. Pl. a két régi tanszékí tudományos folyóirat (Hungarológiai
Közlemények, Tanulmányok) nulla kiadói támogatást kapott a Bethlen Gábor
Alapítványnál. A BGA-ról köztudott volt, hogy nem objektív, szakmai,
hanem a VMSZ-szel egyeztetett döntéseket hoz. Mihályi Katalin szerkesztő
a tanszék Magyar Szónak leadott panaszcikke helyett Lovas-interjút
jelentetett meg, amelyből – miközben a tanszéknek a kérdésfeltevést sem
tette lehetővé – megtudtuk a „kultúrtanti” cinikus válaszát, hogy a
szerencse forgandó.
Az anyaország akkoriban részesítette jelentős támogatásban a határon
túli felsőoktatást is. Ezekről az eszközökről sem az akadémiai szereplők
döntöttek, hanem Pásztor István. Így jött létre a VM4K, ahol Lovas
Ildikó lett a koordinátor. A tanszék, a Vajdasági Magyar Tudományos
Diákköri Konferencia (VMTDK), az Akadémiai Tanács Tudóstalálkozójának
résztvevői és a doktoranduszok körében 2015-16 táján végzett ankétokból
viszont kiderült, hogy nem erre lett volna szükség, hanem a vajdasági
magyar felsőoktatási és tudományos intézményrendszer határozott
kiépítésére, karok és kutatóintézetek létesítésére, mert nagyon
lemaradtunk a többi határon túli régió mögött. A vajdasági magyar
felsőoktatási rendszer kiépítésére azonban Pásztor István politikai
diktátuma miatt nem került sor. Ez az érvágás kihatással lett az egész
közösség sorsára, ma még több fiatal megy Magyarországra tanulni és már
nemcsak egyetemre, hanem középiskolába is, onnan pedig soha nem tér
vissza. A doktoranduszok pedig csak szerb tannyelvű karokon tudnak
munkahelyért pályázni. Mi a VMTDK-n, a tanszéken nem ezért küzdöttünk,
hanem a tudományos utánpótlás kinevelésén fáradoztunk, és lesújtó volt
ezt a folyamatot végignézni. A VM4K-t 2024. február 23-án egy
tollvonással meg is szüntették, minden magyarázat és elszámoltatás
nélkül.
A Pásztor-éra egy gátlástalan, kupec szellemiséget, fojtogató hűbéri
rendszert vezetett be, zsarolásra fűzte fel a közösség tagjait,
elvezette őket addig, hogy eladják magukat a szerb haladó pártnak, ha
meg akarnak élni. Ez riasztó tünet. A VMSZ megtanította őket, hogy
minden csakis az üzletről, nyerészkedésről szól. Ez nem nemzeti
érdekérvényesítés, hanem az érdekek elárulása. A tömeges kivándorlás nem
csak megélhetési kényszer miatt következett be. A méltóság, tisztelet,
szabadság és jövőkép legalább olyan fontos, mint a megélhetés.
Az újabb szerbiai konfliktusok közepette is az egyetem volt a
célpont. A politikai hatalomgyakorlók az Újvidéki Egyetemi autonómiát
kezdték ki egy inszinuált akcióval, 2024. 03. 28-án focihuligánokkal
tüntetést szerveztek és megszállták a bölcsészkart. Ezután a
rektorátuson folytak a blokádok, majd november 1-jén lezuhant az
előtető. Létrejöttek az egyetemisták plénumai és az Akadémiai Plénum.
Sajnos mindannyiunk mindennapi életének a részévé vált a politika,
megúszni nem lehet. Cinkos lett, aki néma maradt.
- Miként tudta támogatni a tiltakozó egyetemisták törekvéseit?
Saját hallgatói közül voltak-e olyanok, akik bojkottálták az oktatást?
- A VMTDK a vajdasági magyar felsőoktatási intézmények között
elsőként és egyetlenként jelentetett meg szolidaritási nyilatkozatot az
egyetemisták mellett 2024. december 18-án
https://szmsz.press/2024/12/19/a-vajdasagi-magyar-felsooktatasi-kollegium-tamogatja-az-egyetemistakat/.
A maga szerény eszközeivel, pl. a top témák (igazság, szabadság)
meghirdetésével a VMTDK folyamatosan küzd a jogállamért és az akadémiai
közösség, az egyetem mint intézmény függetlenségéért és szakmai
integritásáért. Miért olyan fontos ez? Azért, mert semmilyen alkotómunka
– legyen az művészi vagy tudományos, szakmai – nem jöhet létre
szabadságérzet nélkül. Enélkül nincs haladás.
A magyar hallgatók közül csak kevesen kapcsolódtak be a blokádokba a
szerb társaik mellé és a tüntetésekre is csak magánemberként mennek. A
magyar hallgatókra sajnos egy mélységes vissszahúzódás jellemző. De még
az intézményeink is a hatalom mellett állnak. Miért? Nyilvánvaló, hogy a
VMSZ demonstrált álláspontjának hatására.
Tudjuk, hogy majdnem minden magyar hallgató MNT-ösztöndíjban
részesül, Újvidéken az Európa Kollégiumban lakik, tehát
egzisztenciálisan függ a párttól. Ezért nincs szolidaritás és kiállás az
egyetemista mozgalom mellett. Ez egy olyan árulás a magyarság részéről,
ami etikailag elfogadhatatlan. Hiszen a jogállamért való küzdelem nem
szerb ügy, hanem mindannyiunké.
- A szerb oktatási miniszter szerint az egyetemisták és egyes tanárok is törvényt sértenek? Önnek erről mi a véleménye?
- Egy jogállamiságtól rettegő állam vezetői ne nyilatkozzanak a törvényekről.
- Hogyan tekint az egyetemisták elszántságára? Bízik-e abban,
hogy meg tudják valósítani a célkitűzéseiket? Ha tehetné, mit tanácsolna
nekik?
- Az egyetemisták egy euforikus reményt hoztak ebbe a sötét,
elcsigázott, jobb sorsra érdemes társadalomba. A történelem leghosszabb
ideig tartó egyetemista lázadását sikerült megvalósítaniuk. Egy csodát.
Az egyetemisták társadalomformáló, forradalmi szerepe, húzóereje nem
ismeretlen a mi délszláv környezetünkben, van hagyománya, erős volt a
hippimozgalmak, a 68-as diáktüntetések, a neoavantgárd és a
pop-művészeti hullámok hatása is. Bízok az egyetemisták győzelmében.
- A Vajdasági Magyar Plénum is az egyetemista tiltakozások hatására jött létre. Mi volt az elsődleges céljuk?
- Erkölcsi kötelességünknek éreztük a vajdasági magyarság intézményes
képviseletét az igaz ügy mellett, a VMSZ-demagógiával szemben. A
vajdasági magyarokról alkotott kép veszélyes mélypontra zuhant. De a
saját sorsunkért való aggodalom miatt is lépnünk kellett. A saját
harcunkat nekünk kell megvívnunk. 2025. július 3-án civil szervezetet
hoztunk létre, honlapot nyitottunk, közleményeket adtunk ki, számtalan
blogcikket jelentettünk meg, követtük az eseményeket egy ellenzéki
szemszögből. Egy év alatt megalapoztuk a vajdasági magyar ellenzéki
bázist. Tagosítottunk, tribünöket szerveztünk, az egyetemistákkal
közösen alakítottuk a kisebbségekről szóló platformjukat, képviselőket
javasoltunk az egyetemista listára, minden vajdasági akciójukban
segítettük őket helyi magyar aktivistákat találni, a PásztorPress
médiával hadakoztunk, pályázatot írtunk ki, elkezdtünk felkészülni a
Magyar Nemzeti Tanács-i választásokra, ellenzéki koalíciót
indítványoztunk stb.
- A szerbiai ellenzéknek miként kellene viszonyulnia az egyetemista követelésekhez, hogyan segíthetnék elő a változásokat?
- Üdvözöljük mindazokat a lépéseket, amikor az ellenzéki pártok az
egyetemista lista javára lemondanak a választásokon való önálló
szereplésről. Ezt tette a Zöld-Baloldali Front is, amellyel
együttműködési megállapodásunk van.
- A legnagyobb vajdasági magyar párt a szerb kormánykoalíció
része, s arra készülnek, hogy győzelem esetén folytatják partnereikkel
az együttműködést. Mit gondol erről?
- Katasztrofálisnak, botrányosnak és tűrhetetlennek tartom. Két,
olcsó nacionalista propagandára építő, egymást kizáró törekvés
ölelkezése. Tűz és víz összeeresztése, a közös csupán a nyerészkedő és
demagóg szándék. A VMSZ egy pénzkidobó automata lett, ahol az
anyaországi és a szerbiai hatalmi pártoktól, stratégia partnerektől
(FIDESZ, SZHP) kieszközölt pénzekhez lehetett jutni árulásokért,
kihágásokért, kiszolgálásért cserébe.
- Az utóbbi időszakban felpezsdült a vajdasági magyar politikai
színtér. Az ellenzéki viszályról már volt szó, vélemények szerint inkább
a programra kellene összpontosítani, hogy mit csinálnának Önök másként,
ha többséget szereznének a Magyar Nemzeti Tanácsban?
- Alapvető, hogy az MNT erősen plurálissá váljon. Az első teendő az
elszámoltatás kellene, hogy legyen. Az MNT által alapított és kiemelt
szervezetek státuszát újra kell gondolni. A magyarországi és hazai
pénzeszközök elosztásában a prioritásokat mentesíteni kell a
pártbefolyástól. A munkát a Plénum Etikai minimumára építenénk, ezekről
az alapokról építkezve egészen más szellemiség és közhangulat alakulna
ki. Meg kell, hogy szűnjön ez a primitív, megalázó, degradáló munkahelyi
zsarolás, a félelem, a kontraszelekció, a szolgastátusz, a
lojalitásalapú társadalomszervezés.
- Mik a vajdasági magyarság legnagyobb problémái, amiket Ön szerint elsőként kellene orvosolni?
- A mi kis közösségünket a zsarnoki pártirányítás fojtotta meg. Évek
óta egészen militáns viselkedés figyelhető meg. Ennek előfeltétele a
szellemi-etikai leépülés, az önálló gondolkodásról és felelősségről való
lemondás. Kiskorúsított közösség lettünk.
- Lehet-e még vajdasági magyar párbeszéd? Ha igen, milyen témáknak kellene terítékre kerülniük?
- A VMSZ jelenlegi vezetőivel nincs miről dialogizálni. Ők ezt sose
nem is igényelték, már Pásztor István kifejezte örömét, hogy végre
elhallgatott a „picsogó kórus” és egy párt képviselői ülnek a nemzeti
tanácsban.
- Vélemények szerint a vajdasági magyar-magyar ellentétek
ellenzéki oldalon részben generációs problémák is, nem értik egymást az
idősebb és fiatalabb közéleti szereplők. Mit gondol erről?
- Olcsó közhely és hárítás. Akik ezt szajkózzák, szintén szektásan
szerveződnek, akár a VMSZ. Nem lehet bűnben nemzett, erkölcsi gnóm
szervezettel harcba indulni egy új, hitelesebb világért. Háttérjátszmák
zajlanak, populista propagandával, április 12-én született
spekulánsokkal. Ezzel nem fogják átejteni a vajdasági magyar szavazókat.
Ami az ellenzéki koalíciót illeti, alakulóban van a VMP, a VMDK és a
MPSZ közötti dialógus a közös listáért. Mindenképp az erők
összpontosítására lesz szükség a vajdasági magyarság hosszútávú céljai
érdekében. Mi ezért már óriási áldozatokat hoztunk.
- Az új magyar kormány tagjai találkoztak néhány magyar politikai
vezetővel a VMSZ és az ellenzék berkeiből is, s azóta látszólag nincs
újabb történés. Ön ezt mivel magyarázza?
- A VMP nem kapott meghívást. Várjuk a meghívást. Másrészt a magyar
miniszterelnök és a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős
miniszter által korábban megfogalmazott alapelv szerint a külhoni
közösségek belső politikai életének alakításába nem avatkoznak be,
semmilyen új szervezet alapításában nem vállalnak szerepet, és nem
támogatnak olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására
lennének alkalmasak. Szeretnénk, ha ez valóban betartott alapelv lenne.
A Plénum a szerbiai forrongásokhoz szervesen kapcsolódó, hiteles
gyökerekkel, Etikai minimummal rendelkező, független szervezet.
Nyerészkedési szándék, szponzorok és háttérirányítók nélkül. Önerőből
hoztuk létre az eddigi eredményeket.
- Milyen magyarországi nemzetpolitikára lenne szükség Ön szerint?
- Szerintem Szerbiában nem megvalósítható az a forgatókönyv, hogy
marad a VMSZ – némi átalakulással – a magyar kormány partnere. Azért,
mert Szerbiában 2024. november 1. után az egész országban fellángoltak a
változásokat követelő tüntetések, és választások előtt állunk. Minden
meg fog változni. A VMSZ épp a napokban nyilvánította ki ismét, hogy
kitart a haladókkal való partnerségben és az egyetemisták ellen
dolgozik. Ez ugyanolyan zsákutca, mint a Fidesz támogatása volt.