2012. május 29., kedd

Fiatalokat bántalmaztak Muzslya központjában

Szombaton (26-án – B. A. megj.) éjszaka Muzslyán, a helyi közösség épülete melletti parkban néhány helybeli fiatal társalgott, akikre ismeretlen, maszkot viselő tettesek botokkal, láncokkal támadtak. A tettlegességet semmilyen figyelmeztetés, vagy verbális összetűzés nem előzte meg, a bántalmazott fiatalok közül öten szorultak segítségre a nagybecskereki kórház sürgősségi osztályán, egyiküket benntartották a további kezelés érdekében. Az esetről a legismertebb közösségi portálon lehetett elsőként olvasni, ugyanis az egyik, elmenekült fiú édesanyja jelentette meg az információt, felháborodását tolmácsolva. A helyi közösség tanácselnöke az eset kapcsán írásban fordult a helyi rendőrállomás, illetve a nagybecskereki rendőrség illetékeseihez, hogy a fejleményekről tájékoztassák a közvéleményt, és derítsenek minél előbb fényt erre az incidensre, illetve állítsák elő a verekedőket. – Legerélyesebben elítéljük az ilyen kilengéseket, amikor az ifjúság próbál egymással leszámolni. Köztudott, hogy Muzslya többnemzetiségű település, több vallási közösséghez tartozó polgárok lakják, ezért is tartom fontosnak, hogy a rendőrség a lehető legrövidebb időn belül állítsa elő az elkövetőket, a tettesek pedig kapják meg méltó büntetésüket – mondta Hallai Zoltán tanácselnök.
Nem hivatalos értesülések szerint az elkövetők közül már azonosítottak néhányat, a nyomozás folyamatban van. A rendőrség még nem adott ki hivatalos közleményt az esetről.

Kónya-Kovács Otília

csuzma
2012. 05. 29. [06:13:42]
Várjuk a nyomozás eredményét

ujvideki
2012. 05. 29. [14:12:58]
a szerb nacionalisták újra szárnyat kaptak - az elnökválasztás után,

amortizer
2012. 05. 29. [16:50:15]
Ezek magyar gyerekek voltak, akiket megvertek? Nem derült ki a cikkből.

Gabby
2012. 05. 29. [17:37:28]
Mivel a magyarok bántalmazását szokás elbagatellizálni, ezért szerintem leginkább valószínű
hogy magyarok az áldozatok.

robby
2012. 05. 29. [18:04:52]
Igen,magyar gyerekek voltak, akiknek így sincs semmi szórakozási lehetőségük, azonkívül,
hogy a falu központjában gyülekeznek. Egyébként, mára kiderült a tettesek neve, vezetékneve is,
és nagy érdeklődéssel várjuk az epilógust. Csak megemlítésként mondom, hogy kiskorú szerb
ajkú randalírozókról van szó.

csorba béla
2012. 05. 29. [18:14:57]
Ideje volna szakítani azzal a gyáva hazugsággal, amit nemegyszer hatalmon levő magyar
politikusok és őket kiszolgáló újságírók igyekeznek elhitetni a közvéleménnyel. Nevezetesen,
hogy etnikai alapú incidensek állítólag csak Temerinben vannak.
Nem erről van szó, hölgyeim és uraim, hanem arról, hogy eddig többnyire csak Temerinben
mertük nevén nevezni a gyereket.
A magyar diákok nem régi csoportos megveretését vajh hova sorolja a toleranciabajnok jó
Egeresi Sándor? Hiszen még azt is elhazudták, amikor a topolyai történelemtanár kezét törték
el szerb huligánok.... huligánok, még ez

muzslya
2012. 05. 29. [18:38:39]
Igen. Magyar gyerekek voltak

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/13580/Fiatalokat-bantalmaztak-Muzslya-kozpontjaban.html,  
2012. május 28. [18:04]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése