2012. május 11., péntek

Nyugtalanság Aradácon

Háromszáz gyerek nem ment iskolába, mert romák tízéves kislányokat molesztáltak 

Feszült a helyzet a Nagybecskerek közelében levő Aradácon, ahol tegnap (május 9-én – B. A. megj.)  háromszáz gyerek nem ment iskolába (a képen) tiltakozásul, amiért szombaton (május 5-én – B. A. megj.) a helybeli parkban két kislányt molesztáltak roma gyerekek. Mától folytatódik a tanítás, a faluban pedig nagyobb számú rendőr járőrözik.
A 3500 lakosú – zömében szlovákok és szerbek által lakott – településen rendkívüli ülést tartott a helyi közösség tanácsa, amelyen mintegy száz helybéli is jelen volt, hogy kifejezze elégedetlenségét, amiért az ismétlődő eseményekre nem reagálnak az illetékesek. A faluban ugyanis az elmúlt néhány évben elszaporodtak a lopások és egyéb bűncselekmények, de a helybéliek követelésének ellenére nem nyitottak rendőrállomást. Az esetet tegnap elítélte Aleksandar Marton, a nagybecskereki városi képviselő-testület elnöke, sürgős rendőrségi intézkedést követelve, ugyanakkor nyugalomra intve a helybélieket.
A 10 és 11 éves kislányokat szombaton délután támadta meg a roma fiatalok csoportja a helybeli parkban. Branislava Jovanovski, az egyik szülő elmondása szerint mintegy tízen támadtak a két kislányra, és több mint fél órán keresztül molesztálták őket. Kezüket szorították, szoknyájukat emelgették, a földre teperték őket. Az arra járó gyerekek értesítették a szülőket, akik elbeszélése szerint a kislányok, amikor megtalálták őket, holmijaikon tartották a kezüket, és visítoztak. Orvos és pszichológus vizsgálta meg őket a történtek után, de rendőrségi jelentés még nincs az esetről. Az egyik érintett apa elment a romák által lakott falurészbe, hogy magyarázatot kérjen arra, hogy miért bántják a gyerekeket, de ásóval kergették el.
Többen is kifejezték elkeseredésüket, amiért meg kellett várni, hogy ilyesmi történjen, hogy az illetékesek végre felfigyeljenek a problémára, amely évek óta jelen van a faluban. Két évvel ezelőtt romák megerőszakoltak egy autista kislányt, de bírósági ítélet a mai napig nem született az ügyben.
A tanács rendkívüli ülésén a romák képviseletében jelen volt Duško Mitrović, aki sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, és megígérte, hogy elbeszélget a roma szülőkkel. Szavai szerint a településen mintegy kétszáz roma él.
Néhány évvel ezelőtt az aradáci roma falurészből a rendőrség egy kiskorú hollandiai lányt deportált haza szüleihez.

Magyar Szó, 2012. május 10., 5. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése