2012. május 9., szerda

Május 9.


Európa Nap / Az Európai Unió (EU) ünnepe (az európai integráció napja) [Dan Evrope / Europe Day (Schuman Day)]

Annak emlékére tartják, hogy 1950. május 9-én Robert Schuman kezdeményezte a francia és a német szén- és acéltermelés egyesítését, és e célból közös intézményrendszer létrehozását. Maga az elképzelés Jean Monnet-tól származott, aki a háborúk elkerülése végett egy egységes Európa létrehozását sürgette.
A javaslat, közismert nevén a Schuman Nyilatkozat (Schuman declaration) hívta életre az Európai Közösségeket. Francia- és Németországon kívül Belgium, Hollandia, Luxemburg és Olaszország válaszolt a felhívásra, és 1951 áprilisában aláírták az első Szén és Acélközösséget létrehozó Párizsi Szerződést, amit az európai integráció első lépcsőjeként szoktak emlegetni.
Az Európai Gazdasági Közösséget – amely az Európai Közösség, a későbbi Európai Unió alapját képezi – és az Európai Atomenergia Közösséget (Euratom) megalapító szerződéseket az Európai Szén- és Acélközösség tagállamai 1957. március 25-én írtak alá, és 1958. január 1-jén léptettek életbe.
Az (akkor még) EGK állam- és kormányfői 1985-ben a milánói csúcson elhatározták, hogy az európai jelképek sorába emelik a Schuman-deklaráció nyilvánosságra hozatalának – mint az integráció kezdetének – napját, s minden évben május 9-én ünneplik az úgynevezett Európa-napot, az Európai Unió (EU) politikai egységét szimbolizáló jelképet (ami egyébként egybeesik a fasizmus feletti 1945. május 9-i győzelem napjával).
Az EU tagállamainak száma mostanáig 27-re, népessége pedig 492,8 millióra nőtt.
A lisszaboni Jeromos kolostorban 2007. december 13-án az Európai Unió 27 tagállamának állam- és kormányfői, illetve külügyminiszterei aláírták az EU reformszerződését. A lisszaboni szerződés az uniós intézmények átláthatóbb, hatékonyabb, kiszámíthatóbb működését teszi lehetővé, folytatódhat az integráció mélyítése és bővítése. 


A (fasizmus feletti) győzelem napja [Dan pobede (nad fašizmom) / Victory in Europe Day (V-E Day, VE Day)]

Szerbiában állami ünnep, de nem munkaszüneti nap.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése