2012. május 23., szerda

Viperákkal vertek magyar fiatalokat Szabadkán

Egy fiú bordatörést szenvedett – A támadók állítólag folyamatosan fenyegetnek és rettegésben tartanak egyeseket a városban


Szombaton (május 19-én – B. A. megj.)  éjjel, a Múzeumok éjszakája rendezvény estéjén éjfél és egy óra között magyar fiatalokat vertek meg Szabadkán, nem messze a Fasizmus áldozatainak terétől. Viperákkal és vasrudakkal ütöttek két fiút, akik megsérültek, egyikük még most is kórházi ápolásban részesül, bordatörést szenvedett. Fennáll a gyanú, hogy azért bántalmazták őket, mert magyarok.

A fiatalok közül a legtöbben a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tanulói, illetve a Műszaki Szakközépiskolába járnak, de volt köztük egyetemi hallgató is. A fiatalok állítják, nem először kerülnek összetűzésbe ezekkel a szerb fiatalokkal. Több alkalommal beléjük kötöttek már, ugyanezen a helyen. 
A fiatalok állítják, több alkalommal beléjük kötöttek már a Fasizmus áldozatainak tere környékén (Fotó: Diósi Árpád)
A fiatalok állítják, több alkalommal beléjük kötöttek már a Fasizmus áldozatainak tere környékén (Fotó: Diósi Árpád)
   

Most szombaton a fiatalok elmondása szerint a Múzeumok éjszakáját követően mentek ki a térre, ahol egy padon beszélgettek, négy lány és hét fiú. Egyszer csak megjelent egy 15–20 tagú, szerb fiúkból álló banda, akik odamentek hozzájuk, s annyit mondtak, jobb lesz, ha elmennek, ha nem akarják, hogy baj legyen, hogy megverjék őket. Ők azonnal meg is indultak, pontosan azért, mert ismerték már a csoport tagjait, nem akartak összetűzésbe keveredni velük. Azonban amint megindultak, a szerb fiatalok elkezdtek futni utánuk, majd ők is gyorsan menekülni kezdtek. Van, akinek sikerült elfutnia, egyesek kerékpárral voltak, de két fiút elkaptak – a lányokat nem bántották.
Az egyik fiúnak a száján és a fején okoztak sérülést, a másik pedig bordatöréssel a kórházban fekszik. A támadók viperákkal és vasrudakkal verték őket. A két sérült nem a Kosztolányi Dezső Gimnázium tanulója.
A verekedést követően a sérülteket elkísérték társaik a mentőállomásra, ahová a rendőrség is megérkezett. Kihallgatták őket, majd a legtöbben hazamentek. Az egyik fiatal kiemelte, a szóbeszéd szerint ezek a fiatalok a Műszaki Szakközépiskola diákjai, és 1995-ös/1996-os generáció diákjai. Húsvét környékén már szidalmazták őket ugyancsak a Fasizmus áldozatainak terén, amikor kint ültek a fűben, és gitároztak, énekeltek, de hozzátették, számos példát fel tudnának sorolni, amikor hasonló incidens érte őket. Minderre okot azonban egyszer sem adtak – hangsúlyozzák a fiatalok.
A Műszaki Szakközépiskolába járó sértett tanuló szüleit, aki szintén ott volt szombaton éjjel, és felhasadt a szája a verekedéskor, elértük telefonon, tegnap azonban nem kívántak nyilatkozni.
A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium Iskolaszéki Tagjai levelet intéztek a Magyar Nemzeti Tanács elnökéhez. A levélben többek között ez áll: „Kérjük a Magyar Nemzeti Tanácsot, hogy amennyiben a megtámadott fiatalok szülei igénylik, nyújtsanak számukra jogi segítséget, valamint értesítsék az illetékeseket, és szólítsák fel őket arra, hogy reagáljanak ezekre az eseményekre, annál is inkább, mivel rendszeresen „járőröző” fiatalok csoportjáról van szó, akik „vadásszák” a magyarul beszélő fiatalokat, és ha kellő fölényben vannak, megtámadják őket.”
Dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke lapunknak elmondta, olvasta a levelet és a diákok beszámolóit, amelyek megegyeznek, nincs nagyobb ellentmondás közöttük.
– Megpróbálok a rendőrségtől információt kapni, hogy hol tart a nyomozás, azonosították-e az elkövetőket, és esetleg leellenőrzöm, hogy a rendőrség által elkészített jegyzőkönyvekben is az áll-e, amit a diákok állítanak, vagy esetleg más. A nyilatkozatokból az derül ki, hogy lehet a dolognak nemzetiségi jellege is, hiszen a támadók közül egyesek a fiatalok magyarságára is tettek megjegyzést. Nem biztos, hogy ez volt a fő motivációja ennek az incidensnek, de ezt sem kell kizárni – mondta Korhecz.
Kérdésünkre, miszerint a szülők felkeresték-e már őket, és milyen jogi segítséget tudnak nyújtani ebben az esetben, az MNT elnöke hozzátette:
– A szülők nem fordultak még hozzánk. A nemzeti tanács felvállalta azt, hogy jogvédelemben részesíti az azt igénylőket. Ez a jogvédelem azt jelenti, hogy jegyzőkönyvbe vesszük ezeket az eseteket, másrészt jogi tanácsot adunk, hogy hogyan lehet minősíteni ezt a támadást, és úgymond felvértezzük őket, hogy milyen intézkedésekkel tudják érvényesíteni a jogaikat, de akár segítünk egy-egy beadványt megszerkeszteni. Az ügyvédség munkáját azonban nem tudjuk és nem is feladatunk átvenni – mondta.

Tómó Margaréta
Magyar Szó, 2012. május 23., 1. és 11. o. 


Veszélyes szabadkai utcák
Minek kell még történnie ahhoz, hogy végre felállítsák a polgárőrséget?

A Magyar Remény Mozgalom (MRM) döbbenettel vette tudomásul az újabb súlyos magyarellenes atrocitást, amely a hétvégén történt Szabadkán, a Fasizmus áldozatainak terén, és amelynek következtében két fiatalember komoly sérüléseket szenvedett. A szerb elkövetők viperákkal verték a magyarokat. Az incidens tehát a város központjában történt éjfél körül.
Ha már a bélvárosban sem lehet békésen szórakozni vagy biztonságosan ott tartózkodni,   nem nehéz elképzelni milyen állapotok uralkodnak a külvárosban és a peremvárosi településeken.
A történtek után az MRM sokadszor felteszi a kérdést: vajon még mindig nem érkezett el az idő a többnemzetiségű polgárőrség felállítására? Az illetékesek netán arra várnak, hogy súlyosabb tragédia történjen? Vagy majd az sem lesz nekik elég?

Magyar Remény Mozgalom
László Bálint, elnök és Setyerov Zorán, alelnök

2012. május 23. [12:24]

A VMSZ elítéli a magyar fiatalok elleni támadást

A Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai városi szervezete mélységesen elítéli a szombat éjjel történt incidenst, amely során viperákkal és vasrudakkal vertek meg magyar fiatalokat Szabadka belvárosában. A két fiú közül, aki megsérült, egyik még most is kórházi ápolásban részesül, bordatörést szenvedett, a másik fiúnak a száján és a fején okoztak sérülést. Fennáll a gyanú, hogy azért bántalmazták őket, mert magyarok. A fiatalok azt állítják, hogy több alkalommal beléjük kötöttek már a Fasizmus áldozatainak tere környékén.
Elborzadva vesszük tudomásul, hogy Szabadkán 2012-ben még előfordulhatnak ilyen és ehhez hasonló elítélendő cselekedetek. Ha valóban csupán azért bántalmazták a fiatalokat, mert azok magyarul beszéltek, akkor az még felháborítóbb. Botrányos, hogy abban a városban, amelyben folyamatosan hangsúlyozzák a nemzeti sokszínűség értékeit, vannak olyan fiatalok, akik éjjelente előre kitervelten és szervezetten vadásznak a más nyelven beszélő fiatalokra és leszámolásszerűen viperákkal és vasrudakkal kék-zöldre, sőt véresre verik őket, csak azért mert azok más nyelven beszélnek.
A VMSZ elvárja a rendőrségtől, illetve a bűnüldöző szervektől, hogy mielőbb kerítse kézre az elkövetőket. Amennyiben bebizonyosodik, hogy valóban nemzeti alapon történő leszámolás volt, akkor a VMSZ szerint a bíróságnak a további hasonló esetek elrettentése érdekében példaértékű büntetést kell kirónia az elkövetőkre.
 

Maglai Jenő,
a VMSZ szabadkai VSZ elnöke

http://www.vajma.info/cikk/kozlemenyek/1509/A-VMSZ-eliteli-a-magyar-fiatalok-elleni-tamadast.html, 2012. május 23. [20:11]

1 megjegyzés:

  1. Igen, épp ideje lenne megkérdezni az igazságügyet is, ugyebár, vagy nem?

    VálaszTörlés