2012. május 9., szerda

Pásztor István: Meglopták a VMSZ-t a választásokon

A pártvezető sajtóértekezleten számos ellentmondással indokolta meg állítását

Szilárd meggyőződésünk, hogy a vasárnapi választásokon a Vajdasági Magyar Szövetséget meglopták - jelentette ki Pásztor István, a párt elnöke mai sajtótájékoztatóján. A szavazatok leadásának helyétől, a szavazatok megszámlálásának momentumáig olyan események történhettek, amelyek átláthatatlanok, de meggyőződésünk, hogy ebben a fázisban olyan események történtek, amelyek felülírták a választói akaratot - tette hozzá Pásztor.
A választások éjszakáján Pásztor István, mint elnökjelölt 91 ezer 401 szavazatot tudhatott magáénak, ellenben kedd délutánra már közel 30 ezer szavazattal kevesebb, 63 ezer 262-re esett le ez a szám, ekkor pedig még Szabadkán voltak azok a zsákok, amelyekben a szabadkai, a topolyai, a kishegyesi és a magyarkanizsai szavazatok voltak.
A VMSZ listája vasárnap éjjel még 2,4 százalékot kapott a leadott szavazatokból, szám szerint 95 ezer 375-öt, tegnapra ez a szám 67 ezer 841-re csökkent. A 7 köztárssasági mandátum helyett, így már csak 5-re jogosult a VMSZ.
Vajon mi történt és hová tűntek a szavazatok? Hogyan lehetséges az, hogy az összes jelölt vonatkozásában és az összes lista tekintetében sehol ekkora eltérés, azaz 30 százalékos különbség nem volt, csak a VMSZ esetében? - teszi fel a kérdést Pásztor István, aki azt sem tartja reálisnak, hogy Szabadkán csupán 16 ezer szavazatot kapott a Vajdasági Magyar Szövetség.
Ezzel kapcsolatban kiemelte: januártól a Demokrata Párt közvélemény-kutatásinak eredményei szerint a VMSZ soha nem volt 30 százalékos támogatottság alatt, a DS pedig 18 százalék fölött. Pásztor szerint az is kétségeket ébreszt, hogy Szabadkán háromezer érvénytelen szavazócédula volt, továbbá, hogy pont a Sétaerdei és az Újvárosi helyi közösségekben volt a legtöbb érvénytelen.
Továbbá az is hitetlenkedésre ad okot, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség szavazói szétszavaztak, ugyanis több helyen is megállapítható, hogy a köztársasági elnökválasztás során a polgárok Pásztor Istvánra szavaztak, továbbá a VMSZ-re voksoltak a köztársasági szinten is, ellenben az önkormányzati szinten már másnak szavaztak bizalmat. Ez nem normális és felettébb gyanús! - hangsúlyozta Pásztor, majd hozzátette: ez nem így működik, hiszen ha valaki a Demokrata Pártra szavaz, akkor az minden szinten a Demokrata Pártra szavaz, nem pedig egyik helyen a demokratákra, a másikon a „haladókra”, harmadik helyen pedig a liberálisokra. Valaki azt akarja a VMSZ-szel elhitetni, hogy a magyar szavazók ennyire hülyék, hogy így szavaznak? - teszi fel a kérdést Pásztor. Nem, egyszerűen csupán arról van szó, hogy ha valaki belenyúl valamilyen folyamatokba, akkor ezt nem lehet csak úgy megtenni, hogy mindenhol rend legyen, mert csak az élet tud rendet teremteni, ha pedig valaki belenyúl, akkor annak nyoma marad.
Pásztor leszögezte: mindezek tekintetében a vasárnapi választások egyetlen egy elemét sem tartják elfogadhatónak. Követelik a szavazatok újraszámolását, a tényszerű dolgok megállapítását, és a második forduló tekintetében mindaz, amit ezidáig elmondtak, érvénytelen - tette hozzá Pásztor. A VMSZ minden lehetséges procedurális lépést megtesz annak érdekében, hogy kivizsgálják a jelenséget és fény derüljön az igazságra.

Kartali Róbert

Hozzászólások:

Mészáros Csaba
2012. 05. 09. [14:53:12]
Kedves Pásztor úr,
elgondolkodhatna azon, hogyan történhetett meg, hogy pl. a magyar többségű Ada községben a VMSZ a szavazatoknak mindössze 19.7%-át kapta, szemben a DS 50.4%-ával.
Nem gondolom, hogy csalással állt volna elő ez a helyzet. Sokkal inkább arról van szó, hogy a vajdasági magyarság pragmatikus gondolkodású tömegeinek már elegük van az üres magyarkodásból, abból, hogy nemzetünknek mindössze egy vékony rétege éli meg előnyként a magyar pártok ténykedését. Váltásra van szükség: olyan új vezetőkre, akik még nem piszkolódtak be, nem veszítették el politikai hitelességüket. Önnek távoznia kell, és sok más embernek is a vajdasági magyar politikai elit éléről; legyenek bár VMSZ-es, VMDK-s vagy MPSZ-es vezetők. Ha ezt megteszik, azzal felelősségtudatukról tesznek tanúságot, s talán néhány év múlva újra próbálkozhatnak.
A vajdasági magyarok véleményt nyilvánítottak az Önök munkájáról. Bűnbakkeresés helyett inkább nézzenek magukba.

bbs
2012. 05. 09. [15:36:26]
Tisztelt Pásztor elnök úr!
Önnek teljesen igaza van, a magyar szavazók valóban nem hülyék, de sem tartományi, sem önkormányzati szinten nem akartak a VMSZ-re szavazni. Konkrét magyarázatot adok: mi négyen vagyunk a családban szavazati joggal. Megbeszéltük azt, hogy mivel köztársasági szinten, valamint elnökválasztási szinten magyar párt csak a VMSZ, ill. magyar jelöltként csak Ön van jelen - így Önökre szavazunk, s nem adjuk a szavazatainkat a szerb pártoknak. Tartományi és önkormányzati szavazatainkat másik magyar pártra adtuk. És valószinűen nem csak mi szavaztunk így.

Tibor
2012. 05. 09. [15:41:42]
Nem tudok mást mondani, mint tisztelt polgártársam, Csaba.
Ha az eredmények nem az elvártak, márpedig szerintem egyik politikai párt sem a várt eredményeket tudhatja magáénak, nem kell nagy szavakkal vagdalózni, és másban keresni a hibát. Először nézzünk magunkba, és én az elmúlt hónapokban nem igazán hallottam városomban annyi pozitív jelzést a VMSZ irányában, mint azt ön gondolná. Sőt...
Az tény, hogy a polgárok egy része mérhetetlenül csalódott az Önök munkájában, ami most a szavazáson meg is mutatkozott. Sajnos még nem eléggé, ez pedig az én véleményem.

Turi István
2012. 05. 09. [15:46:42]
Pásztor úrnak és környezetének le kellene szállnia a földre. Az hogy egymást turbozták a siker érdekében 100 000 szavazatért még álom maradt. Nem csak tapsoló emberkék mennek szavazni. Kísértem a Blic beszámolóját percről-percre. Ott lehetett látni a pártok BECSÜLT eredményét, nem hivatalos egy nagyobb pártét, a Cesid, illetve a Köztársasági Választási Bizottság közzétett adatait. 4,57 %-os adatfeldolgozásnál volt 2,2 a VMSZ eredménye Cesid és 2,1 a nagyobb párt szerint. OVB nem nyilatkozott. Ahogy múlt az idő csökkent - mert ugye a VMSZ nem országos lefedettségű párt, Vajdasági szavazói vannak. Ezt figyelmen kívül hagyták Pásztorék, és világnak kürtölték az eredményt EGY BECSÜLT ADAT ALAPJÁN, pedig már hétfőn délelőtt modosított a Cesid, ahogy dolgozták fel az adatokat. Pásztor mégi 93 000 szavazatot mondott hétfőn ESTE.
Van hogy mint elnökre szavaz, de a többi helyen mellözi vagy fordítva. Voltam egy MRM-fórumon Zentán, ahol mint elnökre Pásztor úrra buzdítottak, mert magyar. SZóval kevesebb szavazatot kapott mint a múltkori választáson. Eggyel több helyet, mert sok az újraosztható szavazat. A parlamentbe nem jutott pártok és az érvénytelenek száma majdnem 16 százalék.

Szabadkai polgár
2012. 05. 09. [16:58:03]
Tisztelt Elnök úr,
Tisztelt hozzászólók. Nem tudom mely városokban élnek és ott milyen a helyzet, de azt tudom, hogy Szabadkán mi. Itt az emberek elégedetlensége nagy, és nem hiszem, hogy a mostani hatalmat (DS) támogatták volna. Másrészt a közvélemény-kutatás ekkorát nem téved, maximum pár %-ot, de nem 8-10-et. Sok minden elgondolkodtató, de ha valamelyik párt úgy érzi, hogy meglopták, joga van a megfelelő jogi lépéseket megtenni, és lássuk be, ebben az országban nem kellene ezen ily mértékben csodálkozni, mintha a választási csalás nálunk ismeretlen lenne. Miután letisztázódik minden, utána kell egyéni elfogult véleményeket mondani.

ajant
2012. 05. 09. [17:11:25]
Egy komoly pártvezető nem a becsült adatokra épít. Megloptak itt mindenkit. Főleg az ország állampolgárait. Még 20 ÉVET elloptak az életünkből.

Lia
2012. 05. 09. [17:32:24]
Felteszem a kérdést, hogy lehetne csalni a választásokon, mikor 6 állandó tag van a bizottságban, és a pártok részéről a megfigyelők, akik 10-en felül voltak?! Lehetetlen! A magyar szavazók nem hülyék, és tudatosan szavaztak. És ha valaki valamely listán a VMSZ-re szavazott, nem jelenti azt, hogy mindegyiken! Talán a jelölteket kellett volna jobban megválogatni... És kicsit több munkát felmutatni a 4 év alatt, nemcsak : "Cirkuszt és kenyeret!"

Egy másik Szabadkai polgár
2012. 05. 09. [18:15:36]
Tisztelt Szabadkai polgár.
Nem tudom Ön melyik Szabadkán él. Én annak a Szabadkának vagyok a lakosa, amit a VMSZ 20 évi uralkodás alatt tönkretett: fel nem épült sétaerdei medence, lerombolt színházépület, maffiának átadott Korzó, korrupt (VMSZ-es) városvezetés, amelyet nagyívben elkerültek a befektetők. Én Ezen a Szabadkán élek, és eszem ágában nem volt a VMSZ-re szavazni. Ilyen pökhendi és zsarolással politizálni próbáló Pásztor-Lovas-Maglai féle VMSZ az én érdekeimet ne képviselje. A cenzúrázott magyar médiáról már nem is beszélve... VMSZ? Köszönöm szépen, nem kérek belőle.


csuzma
2012. 05. 09. [19:23:09]
Minden másképpen alakul, ha a VMSZ - felelősségét felismerve - ernyőszervezetként működik

Pecellósi
2012. 05. 09. [19:23:59]
T. Pásztor István úr,
Utólagosan hiába is próbálja magyarázni a bizonyítványt, attól az még elégtelen marad. Még ha műbalhét is igyekszenek generálni a sikertelenség eltusolásához. Megértem ha egy ilyen gigászi volumenű, minden eddigit felülmúló szuper-kampány után csalódott. Hiszen volt itt minden: 500 rendezvény, abszolút médiakiszolgálás, VMSZ-es zsúrbusz, de mégis mint ahogy Ön is fogalmazott: "a magyar szavazók nem hülyék".
Az emberek csalódtak Önökben, csalódtak abban felfuvalkodott buldózerpolitikában amelyet a VMSZ a többi magyar párt ellen folytatott. Az embereknek pedig szemet szúrt, hogy a magyar érdekképviseleti pártból a VMSZ egy vegyes nemzetiségű, gazdasági érdekszövetségé válik, ahol a párthűséget inkább munkahely szerzése vagy megtartása jelenti, mintsem a szerbiai magyar közösség építésének szándéka. Péterrévén a VMSZ 4 éve 1900 szavazatot kapott, most 500-at, és bizony itt sem a különböző kámforrá váló zsákokba keveredtek el azok a VMSZ-es szavazatok, még ha ezt a VMSZ összeesküvés-elméleti szakbizottsága így is véli.
Az emberek nem hülyék, ebben igaza van az elnök úrnak.


Illés Hajnalka
2012. 05. 09. [19:50:43]
Tisztelt Pásztor úr!
Az imént írtam a VMSZ Facebook-oldalára egy véleményt erről az állítólagos csalásról, de pár perc múlva letörölték... Kell-e még hozzáfűzni bármit is a témához? Ha a legnagyobb vajdasági magyar párt képtelen elviselni, hogy hatalmasatt bukott és még az egyszerű emberek véleményét is menten letörlni, miről beszélünk? Gondolom többen is voltunk, akik helyi szinten X pártra szavaztak, tartományi szinten az Y-ra , köztársasági szinten meg lehet hogy ismét az X-re. És nem gondolom, hogy bárki is hülyének nézne ezért, esetleg a VMSZ. A vajdasági magyarságnak jóvátehetetlen károkat okoztak az utóbbi években, akár a rosszindulatú politizálással akár a gyűlöletkeltéssel. Már szinte magyarnak sem érezheti az ember magát, ha nem VMSZ-es... Szabadkán kivonultak a hatalomból, cserben hagyva azokat akik 2008-ban bizalmat szavaztak Önöknek. Most pedig, amikor szembesültek a kudarccal több önkormányzatban is, még mindig egy cseppnyi alázat sincs Önökben, hogy beismerjék, valamit változtatni kéne, mert nagyon sokat veszítettek a hitelességükből. Nem estünk mi hasra attól sem, hogy még az Orbánt is elhozták! Azt hitték, hogy ez elég lesz? És négy év alatt hol voltak? És az MNT hatalmas pénzeiből hány vajdasági magyar család látott egy lyukast garast is? Kérem, ne nézzenek minket hülyének!


Sentinel
2012. 05. 09. [21:50:54]
Emberek...csak nem feltételezik, hogy egy komoly politikus tekintélyét félredobva a levegőbe vádaskodna megalapozatlanul? Szavazatszámlálóként alkalmam adódott betekintést nyerni a szavazás folyamatába. Minden egyes párt megfigyelője leadta sajátjainak a szavazóhelyeken kialakult eredményeket. Kérem tisztelettel...ezekből az EREDMÉNYEKből készültek a prognózisok.

partalatt
2012. 05. 09. [21:58:27]
Ez van, de hogyan tovább?
A megaláztatás folytatódik a DS-es zentai városházán, a szavazási értesítőn cirill betűvel írták a magyar ember nevét és erre ma már senki nem kapja fel a fejét.


viera
2012. 05. 09. [22:12:35]
A VMSZ-t bírálók ezzel az alábbi két mondattal nem foglalkoznak:?
„A választások éjszakáján Pásztor István, mint elnökjelölt 91 ezer 401 szavazatot tudhatott magáénak, ellenben kedd délutánra már közel 30 ezer szavazattal kevesebb, 63 ezer 262-re esett le ez a szám”.
„A VMSZ listája vasárnap éjjel még 2,4 százalékot kapott a leadott szavazatokból, szám szerint 95 ezer 375-öt, tegnapra ez a szám 67 ezer 841-re csökkent.”
Ezek elég súlyos vádak, amennyiben a számszerű adatok valósak. A százalékos arány változhat nagyobb adatfeldolgozás folyamán, de a számszerű adat nem csökken.
A voksolással mindenki kifejezhette, melyik pártot támogatja. A kommentekben megjelenő ellenlábaskodás nem csak értelmetlen, magyar embertől szánalmas is. Ha a VMSZ felvállalta ezt a vádat, nyilván alapos a gyanújuk, és majd kiderül, történt-e valami szabálytalanság.


Kiss András
2012. 05. 09. [22:40:50]
Tisztelt Pásztor István!
Három kritikus megjegyzés:
1. Hogyan tarthattak sajtótájékoztatót becsült adatok alapján. Utána meg hogyan tarthat sajtótájékoztató és állíthat ilyeneket konkrét bizonyítékok nélkül. Senki sem fogja komolyan venni.
2. Nem kéne felülértékelni politikáját legalább a VMDP és a VMDK irányában?
3. Meg kéne válogatni a helyi jelölteket.
Kritikus megjegyzés néhány kommentelő irányában: hogyan szavazhattak arra a DS-re, mely néhány hónapja kollektív háborús bűnösöknek nyilvánított minket. A magyarokat gazdasági téren is leginkább egy magyar párt védheti meg, lásd restitúció. Ezt senki se nevezze magyarkodásnak, ez egy sors. Ha vállalod, hogy megtartod magyarságod és gyerekeidnek is ezt a sorsot szánod.
Mi a VMSZ-re szavaztunk Szabadkán a családdal, de....



horacio
2012. 05. 09. [23:15:17]
Szerintem is, mit ugrál most mindenki?! nehéz feltételezni hogy Pásztor akkora balek volna, amit a kommentelők írnak... bár az igaz, hogy többen különbözőképpen szavaztak, másként a községben, másként a köztársaságban. Szóval, nem kellene most berágni, hanem újraszámolni....épp kíváncsi vagyok, remélve, hogy ez nem egy humbug. Pásztor nem egy öngyilkos, és körülötte sem mindenki hülye, hogy ilyen lapot játszanak meg, ha nincs alapja. Lássuk!

Zoltán
2012. 05. 09. [23:30:07]
Kedves hozzászólók! Illetve a kedves szó helyett inkább a kaján káröröm szó jobban illik a hozzászólásokhoz. Szerintem kár véleményt nyilvánitani arról amiről kevés információval rendelkezünk, illetve kis rálátásunk van. Tegyük a kezünket a szivünkre és mondjuk: ha bebizonyosodna a csalás akkor nagyon meglepődnénk. Ugyan már, nap mint nap nagyobb csalások, disznóságok derülnek ki, s nem csak nálunk hanem szerte a világon. Személyes tapasztalataim alapján abban biztos vagyok, hogy a demokrata vezetésű önkormányzatban csak demokrata káderek rúghatnak labdába. De ez se egyedi dolog, szinte mindenhol igy működik ez, sajnos. Viccesek azok a kommentárok, amelyek azt firtatják hogy mit tett a VMSZ az elmúlt években. Szerintem a lehetőségekhez képest jelesre vizsgázott. De feltenném a kérdést: mit tettek a többiek a magyarok érdekében?. Szomorú látni, hogy képes valaki örülni a VMSZ sikertelenségének. A gazdasági helyzet okozta frusztráltságunkat nem a VMSZ-en kellene levezetni. Emberek, hol van az empátia? Mi van a lelketekben? Alapból minden ember magából indul, ennyire cinikusak, rosszindulatúak lennénk? Remélem ennél több van bennünk. Mindenkinek nyugodt álmot kívánok!

pite
2012. 05. 09. [23:52:20]
Nem tudom, Pásztor miért nem képes elismerni, hogy vesztett. Megpróbálta, és nem jött össze, tudomásul kell vennie, hogy a vajdasági magyarok egy része, kb. 47% nem tartja alkalmasnak az elnöki posztra, a pártját meg a magyarok 43%-a nem tartja méltónak a szavazatra. Nem tragédia ez, be kell látnia, hogy rosszul tette, amit az elmúlt négy évben tett.

amortizer
2012. 05. 10. [01:36:36]
Ha valaki szavazatot lopott, akkor az a DS volt, a nagy partner. A "demokratikus és európai orientáltságú" párt. Egyébként akkor is lopott, ha az emberek szavaztak át. Az is lopás, ha mézesmázos hazugsággal átcsábítja a buta parasztokat. Ezt fogja csinálni a nemzeti tanácsi választásokon is. Meggyőződésem, hogy választási csalás történt. Egy lecke a VMSZ-nek, hogy ha elárulod a testvéreid és veszni hagyod azokat, helyette idegenekkel bratyizol, te megad is pórul jársz. Pont így lopott a Szlóbó is szavazatokat a VMSZ javára a VMDK-tól annak idején. Ugyanaz a mese. Az akkor elég ütős és hatásos volt, már csak ezért is mély meggyőződésem, hogy ismét szavazatlopás történt.

first
2012. 05. 10. [07:15:06]
Senki ne vegye sértésnek, de annak a magyarnak, aki szerb pártra szavaz, nincs minden rendben ott a fejben, se a szívben. Nem hinném, hogy jót akar nekünk bármely szerb párt is, vagy harcolna a jogainkért, ill. minket részesítene előnyben a többséggel szemben. Maximum papíron, vagy odadob valami alamizsnát, homok a szembe alapon...

apartalatt
2012. 05. 10. [07:23:56]
A százalék változhat, a szám szerinti adatnak maradnia kellett volna.
A szavazóhelyen jegyzőkönyvmásolatot kérhetett a bizottsági tag, valszeg az adatokat továbbították Szabadkára, így pontosan tudniuk kellett a szavazatok számát.


bbs
2012. 05. 10. [07:42:34]
Sok elmarasztaló komment jelent meg Pásztor elnök úr ellen. Talán igaztalanul vádoltuk meg mi őt. Ha visszaemlékezünk Pásztor elnök úrnak már hétfőn feltűnt, hogy 'hol van a többi magyar párt', 'nincs sehol' jelentette ki. Feltehetően már akkor felmerült a lopás gyanúja. Nem hiszem, hogy ő rosszindulatból tett volna elmarasztaló kijelentéseket. Ezért ajánlom, hogy ha választások előtt nem is volt összefogás a magyar pártok között, most, a lopás felderítésére fogjunk össze. Valószínűnek tartom, hogy a magyar szavazatokat ugyanabban a zsákban küldték Belgrádba, és együtt vesztek el.

Icus
2012. 05. 10. [08:12:14]
Számomra az összes párt le van írva mindaddig, amíg nem fognak össze a magyarság érdekébe, és nem a saját önös érdek vezéreli őket. Ha kompromisszumra jutott volna az öt magyar párt, akkor többen jutottak volna a parlamentbe és még a kormányalakításba is részt tudtak volna venni, de így tovább megy az egymás elleni támadások sorozata. Tudva ezt, kihasználják a más nemzetek. Ez kell a magyarságnak??? Nem hiszem!!!

Egy másik Szabadkai polgár
2012. 05. 10. [08:56:55]
Sajnos nagyon könnyen elképzelhető, hogy Pásztor mellébeszél. A VMSZ vezetői - legalábbis Szabadkán - szavahihetetlenné váltak. Azok a „nagy” bejelentések, amiket az utóbbi időben a DS számlájára tettek, mind alaptalan hazugságok voltak. Csak néhány ezek közül: „szivárog a medence”, „csődben van az önkormányzat”, „Ivanišević elfoglalta a Városházát” stb., stb. Ilyen badarságokat komoly politikus nem mond, mert kinevetik. Miért gondoljuk akkor, hogy pont most mond igazat Pásztor, amikor elbukott a választásokon? Elég végigmenni Vajdaság magyarlakta településein, és megkérdezni az egyszerű embereket (nem a VMSZ kádereket, hanem az egyszerű embereket!) hogy mi a véleményük a véemeszről. A közzétett választási eredmény csak a vajdasági magyar emberek közhangulatát tükrözi, semmi mást.

http://www.vajma.info/cikk/tukor/4921/Pasztor-Istvan-Megloptak-a-VMSZ-t-a-valasztasokon.html, 2012. május 9. [14:30]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése