2012. június 15., péntek

Korhecz: a nemzetek közötti incidenseket nem szabad eltussolni


Többnemzetiségű környezetben úgy lehet javítani a közbiztonságot, hogy minden, nemzeti felhangú incidenst nevén neveznek és külön nyilvántartásba veszik, jelentette ki tegnap (június 14-én – B. A. megj.) dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
„Az ilyen esetek eltussolása, elbagatellizálása semmiképpen sem segíti elő a közbiztonság javítását”, mondta Korhecz a Biztonsági integráció – Vajdaság AT a regionális biztonságban és együttműködésben, amelyet a kamenicai Educons egyetemen rendeztek meg.
Hozzátette, a helyi rendőrségnek és az ügyészségnek ismerniük kell a környezet nyelvét, s az egyes környezetek sajátosságait is.
„De nem kizárólag a bűnüldöző szerveken áll a dolog, nagyon fontos a megelőző tevékenység is az oktatáson, az iskolákon keresztül, vagyis, hogy a tananyagba bekerüljenek olyan tartalmak is, amelyek lehetővé teszik, hogy a különböző nemzetek, nemzetiségek jobban megismerjék egymást, hogy tanulják egymás nyelvét. A türelmetlenség és az előítéletek ellen a legjobb orvosság egymás megismerése”, mondta Korhecz, aki úgy vélte, nagyon fontos a médiumok szerepe is, hiszen ezek nagyon pozitív szerepet játszhatnak a nemzetek közötti viszonyok fejlesztése terén, ugyanakkor a bulvárhozzáállás növelheti is a kockázatot. (Beta)


http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/13666/Korhecz-a-nemzetek-kozotti-incidenseket-nem-szabad-eltussolni.html, 2012. június 15. [15:03]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése