2012. június 1., péntek

A magyarverések ellen tiltakozik az Emberi Méltóság Tanácsa

A délvidéki „magyarverések” ellen tiltakozik az Emberi Méltóság Tanácsa, amely arra kéri a szerb hatóságokat, hogy minden ilyen esetben erélyesen lépjenek fel – olvasható az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben.
A Tőkés László európai parlamenti képviselő és Lomnici Zoltán (a képen), az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke által aláírt tiltakozás szerint megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a Délvidéken – Szabadkán és Muzslyán – „ismét tettleg bántalmaztak magyarokat, pusztán a nemzetiségük miatt”.
A tanács szerint az európai integrációs törekvéseit hangoztató Szerbia csak azzal bizonyíthatja érettségét az európai uniós tagságra, ha erőteljesen fellép az etnikai alapú jogsértések, tettlegesség ellen. „Az ember méltóságát súlyosan sérti, ha szülőföldjén nem használhatja anyanyelvét, mert attól kell tartania, hogy atrocitások érik” – olvasható a tiltakozásban.
Az Emberi Méltóság Tanácsa határozottan kéri a szerb hatóságokat, hogy minden ilyen esetben erélyesen lépjenek fel, és az elkövetőket példásan büntessék meg.
Május 19-én több magyar fiatalt bántalmaztak szerb huligánok Szabadkán, a Fasizmus áldozatainak terén. A szerbiai "múzeumok éjszakáján" megtámadott fiatalok zöme a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tanulója, de volt köztük egyetemi hallgató is.
A magyar nemzetpolitikai államtitkárság május 25-én kiadott közleményében elfogadhatatlannak nevezte, hogy Szabadkán még mindig nemzetiségi hovatartozásuk, magyar beszédük miatt támadnak meg fiatalokat. Egyúttal jelezte: elvárják, hogy a szerb rendőrség az eset súlyának megfelelően, az etnikai indíttatást figyelembe véve, minél hamarabb vizsgálja ki az esetet.

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/13595/A-magyarveresek-ellen-tiltakozik-az-Emberi-Meltosag-Tanacsa.html, 2012. június 1. [14:49]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése