Nem jár kártérítés az 1944-es mártír leszármazottjának |
Mégsem kap kártérítést Mérey-Zagyva Emma az
édesapja, Mérey István zombori szíjgyártó és bőrdíszműves 1944-es
elhurcolása és meggyilkolása következtében elszenvedett fájdalom,
megaláztatás, kiközösítés és egyéb lelki traumák után. Emma asszony
korábban mindenkit arra buzdított, hogy kövessék példáját a
partizán-megtorlás alatt mártírhalált halt felmenőik rehabilitálásának
követelésében és kártérítési igényük megvalósításában.
Zagyva Tibor: Senkinek se ajánlom, hogy elinduljon azon az úton, amit mi már 2007-től járunk
Most ehelyett óva int ettől, hacsak nem kívánják felesleges tortúrának kitenni magukat, szerinte ugyanis a bíróságok egyszerűen obstruálják az ilyen ügyeket.
Mérey-Zagyva Emmának és fiának, Zagyva Tibornak augusztusban tudomására jutott, hogy az újvidéki Fellebbviteli Bíróság július 23-án elutasította Emma asszony 2010 áprilisa óta folyó kártérítési keresetét, amiről húsz hónappal ezelőtt a zombori Alapfokú Bíróság precedens értékű, pozitív döntést hozott, és 750 000 dinár összegű, nem anyagi kártérítést ítélt meg az elszenvedett traumákért. Azt is megtudták, hogy a döntést hatályon kívül helyező ítéletet megküldték a zombori bíróságnak, de se nekik, se ügyvédjüknek eddig nem sikerült hozzájutniuk. Így csak sejtik, hogy a precedens értékű ítéletet semmissé nyilvánító végzés nyomán nekik kell majd kifizetniük a mintegy 150 000 dinárra rúgó bírósági és szakértői költségeket.
Emma asszony újra perelt
Miként a Fellebbviteli Bíróság július 24-én postázott
végzése nem jutott el Zagyváékhoz, úgy a rehabilitációs kártérítések
kezelésére fölállított belgrádi bizottság sem válaszolt a 2012
novemberében benyújtott kártérítési kérelmükre, noha kilencven napon
belül válaszolnia kellett volna, vagy hiánypótlást kérnie. Emiatt Emma
asszony március 15-én Zomborban beperelte Szerbiát, illetve az illetékes
bizottságot. Az Alapfokú Bíróság augusztusban értesítette a családot,
hogy a kereset nem pontos, és azt nyolc napon belül pontosítani kell.
Magyarország és Belgrád között, Zomborban
– A bíróság pontosan tudja, hogy nekünk minden egyes alkalommal 500 kilométerről kell Zomborba utaznunk nyolcvanéves, beteg édesanyámmal, a nyolcnapos határidő is meglepő, amikor maga a bíróság hónapokig vagy éppen évekig ül az ügyeken. Ami a legabszurdabb, hogy a hiánypótlási és pontosítási fölszólítás nem tartalmazza, hogy mit kell pótolni és pontosítani, meg hogy nem ismerjük a Fellebbviteli Bíróság ítéletének szövegét, amiből ez talán kiderülne. Elbeszélünk egymás mellett, szerintem a bíróságok obstruálják az ilyen ügyeket, hogy formai okok miatt elüthessék a követeléseket – panaszolta augusztus legvégén Zagyva Tibor, amikor újfent hiába jártak a zombori bíróságon. – Most az Alkotmánybíróságnál panasszal éltünk, mert a Kártérítési Bizottság nem tartja tiszteletben a 2011-ben megalkotott kárpótlási törvényt. Mi mindent azsúrban megcsinálunk, de a Bizottság, a Fellebbviteli és az Alapfokú bíróság három oldalról bekerített bennünket, és ott gáncsoskodik, ahol csak tud. Eddig azt nyilatkoztuk a sajtónak, hogy gyertek emberek, csináljátok utánunk, a törvény lehetőséget adott a rehabilitálásra, a kárpótlásra, mi elsőként rehabilitáltattuk nagyapámat, megnyertük a nem anyagi kárpótlást, most viszont rájöttünk, hogy épeszű ember nem vág ebbe bele, mert kockáztatja anyagi helyzetét, egészségi állapotát, mert az évekig tartó huzavona lelkileg és egészségügyileg is megviseli az embert, és végső soron kockáztatja azoknak a ma közel nyolcvanéves vagy idősebb leszármazottaknak a biológiai létét, akik érdekében a törvényt megalkották.
Mérey-Zagyva Emma: Ez egy veszett ügy, ördögi kör
– A jogászunk szerint a mi ügyünknek egyedül Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságán lehet megoldása, de ahhoz, hogy oda jussunk, ki kell meríteni minden hazai jogi lehetőséget, tehát ki kell várni az Alkotmánybíróság válaszát. Az Alkotmánybíróság viszont akár két évig is fektetheti az ügyet, és hol leszek én már két év múlva? A törvény adta lehetőségem adott, de nem tudok neki érvényt szerezni. Ez egy teljességgel veszett ügy, ördögi kör – veszi át fiától a szót Emma asszony.
Öröm az ürömben
Zagyváék Zomborban tett legutóbbi látogatása minden eddigi megpróbáltatásuk ellenére örömteli volt. Találkozhattak Ćurćija Radomirral, aki annak a Ćurćija Nikolának a fia, aki 1944 végén többedmagával írásban vállalt kezességet Mérey Istvánért,
akit a helybeli szerbek petíciója ellenére elhurcoltak és megöltek a
partizánok. Nikola 11 éves korától Méreyék műhelyében tanulta a szakmát,
ott szabadult föl és lett a mester első számú segédje, bensőséges
barátként vett részt a családi eseményeken. Aztán a megtorlás mindent
romba döntött és szétszakított.– A sajtóban figyeltem föl a Mérey családról szóló cikkekre, és tudván édesapám irántuk mutatott érzelmeiről, nyomban elhatároztam, hogy felveszem velük a kapcsolatot – mesélte a zombori találkozás alkalmával a Belgrádban élő Radomir.– Tekintve, hogy Emma néni és a fia Magyarországon élnek, az itteni jogi képviselőjüket sikerült megtalálnom, aki közvetített Tibor felé, ő pedig szinte villámposta-fordultával lelkendezve számolt be édesanyja öröméről, hogy fölbukkantam az ismeretlenségből.
Ćurčija Radomir: A Mérey család pártfogolta apámat, amit ő igyekezett viszonozni
Kezdeményeztem a zombori találkozót, ami kölcsönös örömünkre létre is jött. Megboldogult édesapám mindig tisztelettel beszélt a családról, mesterét egyenes emberként emlegette, aki ártatlanul vált áldozattá. Örülök, hogy sikerült rehabilitálni, mert a családban hallott történetek alapján olyan embert látok benne, aki a háború előtti időknek megfelelően nem tekintett se nemzeti, se vallási hovatartozásra, megbecsülte, támogatta, segítette a magához hasonló tisztességes polgárokat. Én is Zomborban születtem, itt végeztem a gimnáziumot, így némi jelképiség is van abban, hogy itt találkozhattam Emma asszonnyal és Tiborral. Ebben a városban olyan emberek éltek, akik önzetlenül támogatták egymást mind1941-ben, mind 1944-ben is, ennélfogva respektálom Méreyék azon kezdeményezését, hogy a városban emléktábla tanúskodjon minden zombori polgárról, akik kiálltak másokért a vérzivataros időkben.
– Amikor a fiam közölte, hogy jelentkezett Radomir, kivirágoztam. Fölkeltem a betegágyból, elfelejtettem minden bajomat, és most is repesek az örömtől, hogy találkozhattunk – zárta le a beszélgetést Emma asszony.
Fekete J. József
Magyar Szó, 2013. szeptember 7., 1. és 16. o.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése