Háttérkáderezés(?)

Töprengés egy felelős szerkesztő meg(nem)választása kapcsán

Olvasom a Vajdaság Ma internetes hírportálon, hogy nem sikerült felelős szerkesztőt választani az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségének élére. Silabizálom a szöveget és erősen tamáskodom: nem sikerült vagy nem (is) akartak? Mert a kettő nem ugyanaz. Ez is más, az is más. Meglehetősen sommás és kategorikus a kijelentés, miszerint „nem sikerült” a voksolás, ez a címben szereplő megállapítás pedig logikusan arra enged következtetni, hogy a felelős szerkesztő kinevezése meghiúsult, pedig mindent megtettek annak érdekében, hogy sikerüljön. És alighanem itt bújik meg a történetben rejtőzködő „hadicsel”. Nagyon határozott és meggyőző akar lenni, de valahogy mégis kilóg a lóláb. (Vagy talán az egész ló.)

Kezdetnek induljunk ki abból, hogy ne higgye senki, hogy egy tömegtájékoztatási-eszköz felelős emberének a kiszemelésekor nincsen intenzív háttérkáderezés. Van. Mindig van. Ezért nyilván az említett esetben is ez zajlott. Kerestek és kereskedtek házon belül és házon kívül. Aztán úgy adódott, hogy nem is csak egy jelölt akadt, hanem rögtön kettő is. Alapvetően nincsen azzal baj, ha több jelöltet és önjelöltet állítnak egymással szemben és indítanak egymás ellenében. Majd aztán a „mindenkori megmondható” úgyis megmondja, hogy kiből válhat felelős beosztású ember és kiből nem.

Az újságírói mesterség íratlan szabályai szerint az az egyetlen helyes döntés, ha maga a szerkesztőség választhat magának – szabadon, mindenféle ráhatás, nyomásgyakorlás és félelem nélkül – olyan felettest, amilyent szeretne. Ha az az igazgatóbizottság, amelyik majd kimondja a végső szót (azaz mintegy formálisan elvégzi a kinevezést), nem csupán kötelezően kikéri, hanem tiszteletben is tartja a dolgozói közösség véleményét. Ez lenne az elvárt, az ideális megoldása a dolognak. Csakhogy nagyon-nagyon ritkán van ám így! Szinte soha. Általában másképp zajlik. A legtöbbször úgy, hogy az éppen uralmon lévő politikai párt (délvidéki magyar médiumaink esetében kizárólag csak a Vajdasági Magyar Szövetség, amely e tekintetben nagyjából megegyezik, és egy húron pendül a Magyar Nemzeti Tanáccsal, vagyis egy a kuckó a kemencével) rostálja meg a saját szitáján a számításba jöhető delikvenseket, és aztán a dróton fennakadó egyetlen kiválasztottat erős kézzel a szerkesztőség nyakára ülteti. Akár akarja az, akár nem. Ellenvetés, ellenkezés nemigen szokott előfordulni. Erőteljes tiltakozás meg végképp nem. Miképpen fönt eldöntik, akképpen lesz lent. (Ha a jó az égnek, jó lesz a földnek is.)

Az Újvidéki Rádió esetében a leköszönő felelős szerkesztő, Dani Zoltán helyére ketten pályáztak: Simon Erzsébet Zita, a Magyar Nemzeti Tanács jelenlegi tájékoztatási tanácsosa és Öreg Dezső, a rádió egyik szerkesztője. A médiatanácsos vagy az újságíró? A tündöklő Vénuszként beállított halovány hullócsillag vagy az igazmondást preferáló hírmagyarázó? Melyik legyen? Ez okozhatta az aprócska fejtörést a politikacsinálók számára. Aztán kettejük közül az MNT (magától értetődően) a saját emberét javasolta – mondom ezt most némi cinizmussal –, hiszen alighanem ez volt a nem titkolt célja. Igen ám, de itt van egy csavar is, adódik egy gubanc is a történetben, merthogy Simon Erzsébet Zita nemcsak az MNT-nek, hanem a rádiónak is a saját embere, ugyanis kereken harminc évet töltött el abban a szerkesztőségben, amelyből 2010 decemberében (a zsebében több ezer eurós végkielégítéssel) távozott. Akkortájt még nyilván úgy hitte, hogy végérvényesen búcsút mondott a rádiónak. Most viszont mégis úgy döntött, hogy visszatér az anyaszerkesztőségébe. Hogy miért, azt tudni nem lehet, legfeljebb csak találgatni. Így találgatok.

Két és fél éve tölti be az MNT-ben a funkcióját (ennyi időre sehol a világon nem szoktak felelős tisztségviselőt választani), amely poszttól most inkább megválna. Két okból is furcsa és ezért tovább-boncolásra érdemes ez a meglebegtetett, kilátásba helyezett, hirtelen támadt távozás. Akár önként vállalt az elmenetel, akár kényszerű. Egyrészt azért, mert az MNT vezetője akkortájt, az éppen megüresedett (vagy megüresített?) médiatanácsosi szabadkai fotel felajánlása kapcsán olyan üdvrivalgással kiáltotta világgá „az új asszony” kinevezését, mint egy amatőr csillagász, aki egy viharos éjszakán addig ismeretlen égitestet fedezett fel a sötét mennybolton. (Persze nincs ebben semmi meglepő. Mifelénk ez így szokás. Minél szolgalelkűbb egy újságíró, annál több dicséretre számíthat.) Másrészt pedig azért, mert a vadonatúj funkcionárius maga is bősz vehemenciával látott neki a munkának. Ha ez mind igaz, akkor miért kellett volna most mégis sietősen vennie a kalapját? Azért, hogy a jól ismert újvidéki szerkesztőség biztonságos langymelegében eltöltse még az időt a nyugdíjaztatásig? Jut eszembe, mintha egy közösségi oldalon történt bejegyzésében azt olvastam volna, hogy örül, mert hamarosan eljön az idő, amikor végre nem kell Újvidékről Szabadkára utazgatnia. (Úgy tenne, miként azt Sziveri János a maga esetében az egyik zseniális örökérvényűjében megfogalmazta: „… úgysem ér egy fabatkát hagyjuk faképnél szabadkát szabadkát.” ?)  Persze azt is el tudom képzelni, hogy a viszolygás immáron kölcsönössé vált, ami azt jelenti, hogy esetleg az MNT is szíves-örömest megválna/szabadulna már a múltbéli kegyeltjétől, s erre ez a mostani kapóra jött főszerkesztőség kiváló alkalom lehet. Vagy lehetett volna. Gyanítom ezt annak okán, hogy a mi kis magyar parlamentünk általában „jól be szokott vásárolni” a tájékoztatási ügyekkel megbízott tanácsos-asszonyokkal. Ha babonás lennék, meg merném kockáztatni a kijelentést, hogy alighanem elátkozott az a pozíció, mert valami miatt nagyon nem jönnek be neki ezek az Újvidéki Rádióból származó sajtófelelősök. Rendre „beváltják a becsületet”. (Eleinte még úgy néz ki, hogy nem lesz baj, menni fog a dolog, jó pénzért hajlanak a jó szóra, be is táncolnak az elvtársi körbe, de aztán csak kifarolnak belőle.)

Abba most inkább nem bonyolódnék bele (csak remélni bátorkodom, hogy az igazgatóbizottság kötelességből megtette), hogy a szóban forgó médiafelelősnek van-e egyáltalán erkölcsi joga visszasomfordálni oda, ahonnan pénz fejében önként távozott, mert tudom, hogy az itteni újságírásban nem a valós helyzet bemutatását megkövetelő szakmai tisztességről, hanem a csendes megalkuvás jutalmazásáról, a gyászosan szükséges anyagiakról szól a legtöbb személyes történet. És ahol az újságíró havi fizetése az tulajdonképpen a félelem bére. Lévén, hogy az egykoron létezett – már-már valódi – firkászságot mára már szimpla megélhetési újságírássá züllesztettük. Sikeresen. Segítőkben nem volt hiány. (Néha el-eljátszadozom a gondolattal: talán még a VMSZ és az MNT sok hazugságot tapasztalt funkcionáriusai sem hitték korábban, hogy mennyi-mennyi szolgalélek lézeng a vajdasági magyar újságírásban, és netán meg is lepődtek egy cseppet az ily mértékben degradálódott globális/délvidéki lakájmédiánk láttán.)

De vissza az eredeti témához! Mit lehet elmondani a másik felelős szerkesztőjelöltről? Annyi bizonyos, hogy Öreg Dezső nem igaz híve a fentről dirigált, egyszólamú pártrádiónak, ez pedig mifelénk nem tartozik a bocsánatos bűnök kategóriájába. Ha ehhez még hozzáadjuk azt is, hogy csak az utóbbi két-három évben számos esetben kiállt az igazmondó újságírás mellett (sőt még a „szent és sérthetetlen” dokumentumot, az MNT által kidolgoztatott Médiastratégiát is bírálni merészelte), akkor érhető, hogy a nagy vajdasági magyar zsinat nem szívesen látta volna éppen őt a főszerkesztői székben. Öreg Dezsőről úgy tartják, hogy szeret a saját fejével gondolkodni, az ilyesmit viszont az aktuálpolitika sohasem díjazza. Régi megfigyelés, hogy aki jogot formál a maga különvéleményére, és annak időről időre hangot is ad, az előbb-utóbb szembe találja magát azzal a közösséggel, amelyhez tartozik, és amelynek az érdekeit képviseli. A megosztó személyiség már csak ilyen: a környezetében gyakran vált ki ellenszenvet. Akik viszont ferde szemmel tekintenek rá, azok általában a saját kicsinyességük halójába gabalyodtak, és önnön fogságukban vergődnek.  Vérig sértettségükben, búbánatos megbántottságukban, képzelt felsőbbrendűségükben és az esetenkénti szakmai féltékenységükben nem képesek átlépni a maguk által, maguk köré emelt korlátokat, helyette inkább (balga mód) veszni hagynak egy Ügyet, egy Elvet, egy Általános Érdeket. Nyersen fogalmazva és az aktuális helyzetre vonatkoztatva: az Újvidéki Rádió további, jövőbeni sorsa nem múlhat egymás önérzetbeli mellbőségének méricskélésén, sekélyes hitvitákon és múltbéli sértődöttségeken. Sokkal nagyobb most a tét annál, mintsem hogy a fejünket bután, közömbösen vagy durcásan félrefordítsuk, mintha semmi sem számítana, mintha minden mindegy lenne. 

Elsőre „nem sikerült” tehát az igazgatóbizottságnak felelős szerkesztőt választani. Nyilván azért, mert – valamilyen felsőbb politikai sugallatra – úgy döntött, hogy nem dönt. Árulkodóan sokatmondó ez az alighanem elrendelt távolságtartás, ez a szavazástól való egyöntetű tartózkodás. Normális helyzetben ki látott már olyat, hogy egy testület, amelynek ilyenkor semmi más dolga nincsen, csak a szavazás, egyszerűen nem akar szavazni? Csak akkor esik meg ilyesmi, amikor a háttérben még nagyban zajlik a káderezés, amikor még nem jutottak el a kívánt végső verzióig.

Az igazgatóbizottság látszólag nem választott.  A valóságban azonban elképzelhető, hogy éppen ezzel a kitűnően álcázott döntésképtelenséggel hozott döntést. Magyarán: a már fentebb emlegetett „hadicsellel” így választotta meg azt, akit éppen a legalkalmasabbnak tart – a maga mércéi szerint, értelemszerűen. És aki majd hamarosan a háttérből az előtérbe kerül. Aki majd a megkezdett munkát, a rádió terv szerinti (létszámbeli és szakmai) leépítését befejezi. Ezzel pedig elgördül az utolsó akadály is a vajdasági magyar médiagömböc útjából, s „végre” a Pannon RTV válhat a „hőn áhított” vezető (?) délvidéki (elektronikus) médiummá. 

Azt hiszem, az új felelős szerkesztőnek nem is lesz már túl sok dolga…

Szabó Angéla 

 

2013. szeptember 21. [11:09]

Nem sikerült felelős szerkesztőt választani az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségének élére

Nem sikerült felelős szerkesztőt választani az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségének az élére, ugyanis az igazgatóbizottság tartózkodott a szavazástól.

Mint arról korábban hírt adtunk, a felelős szerkesztői posztra Simon Erzsébet Zita és Öreg Dezső pályázott, miután Dani Zoltán lemondott erről a tisztségről a szerkesztőségben fellépő munkaerőhiányra hivatkozva. Közülük a Magyar Nemzeti Tanács tájékoztatási bizottsága Simon Erzsébet Zitát javasolta a tisztségre.

Simon Erzsébet Zita, aki jelenleg az MNT tájékoztatási tanácsosa, a Vajdaság Ma kérésére elmondta, arról tájékoztatták, hogy az igazgatóbizottság tagjai tartózkodtak a szavazáson. Elmondta, visszakapta a pályázati dokumentációt, s úgy értesült, Klemm József, a Rádió igazgatója veszi át ideiglenesen a magar szerkesztőség vezetésének feladatait is.

Az intézményen belülről származó értesüléseink megerősítették, hogy az igazgatóbizottság tagjai tartózkodtak a szavazástól, de arról számoltak be, hogy a felelős szerkesztői feladatokat Dani Zoltán, eddigi szerkesztőségvezető látja el utódjának a kinevezéséig.

A pályázatot ismét kiírják.

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/16042/Nem-sikerult-felelos-szerkesztot-valasztani-az-Ujvideki-Radio-magyar-szerkesztosegenek-elere.html