2014. május 23., péntek

VMDP Óbecse: Felháborító!

Közlemény

A Magyar Ifjúsági Akció Polgári Egyesület és a Hazahúzó Polgári Egyesület felhívására, valamint Kiss Igor, az óbecsei Gimnázium iskolaszékének tagjának információra alapozva a Vajdasági Magyar Demokrata Párt Óbecsei Községi szervezet felháborítónak tartja azt a tényt amit jelen pillanatban a „politika” művel az Óbecsei Gimnáziummal (is).

Május elején jött a hír Zentáról, miszerint a köztársasági oktatási minisztérium jelenlegi döntése értelmében a következő tanévtől 30 magyar diákkal kevesebb íratkozhat be a Zentai Gimnáziumba. Ez volt az első pofon a Tiszamente és az egész vajdasági magyarságnak. Hamarosan következett a második is. Ugyanis, Óbecsét is ez a sors várta. A felelős minisztérium jelenlegi döntése értelmében Óbecsén sem indulhatna két magyar tagozat a helyi gimnáziumban.

Az e fajta intézkedéseket mélységesen felháborítónak tartjuk, és egyértelmű támadásnak vesszük, hisz a nemzet elsorvasztását szolgálja. A fent említett két intézmény, a vajdasági magyar értelmiség-nevelés egyik zászlóshajója már hagyományosan. Ezek a negatív intézkedések a régiónak és a többségi nemzetnek sem szolgálnak.

Felháborítónak tartjuk a felelős hivatalok, intézmények és szervezetek hallgatólagos beleegyezését is, gondolva itt a köztársasági és tartományi képviselőkre és tisztségviselőkre, valamint a Magyar Nemzeti Tanácsra, ugyanakkor fel is szólítjuk őket, hogy valljanak színt és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy megváltoztassák ezt a döntést.

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt Óbecsei Községi szervezete
kiss.igor@gmail.com, 2014. 5. 23. [10:25]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése