2014. október 16., csütörtök

Az MPSZ tiltakozik a politikai pártok zsarolási kísérletei ellen

Az MPSZ tiltakozik a politikai pártok zsarolási kísérletei ellen
A Magyar Polgári Szövetség tiltakozik a politikai pártok zsarolási kísérletei ellen, hangsúlyozta Rácz Szabó László, a párt elnöke tegnapi zentai sajtótájékoztatóján.
– A kizsákmányolás olyan szintre került, hogy szinte naponta találkozunk olyanokkal, akik valamelyik kisebb párt, akár az MPSZ, akár más pártok tagjaiként arra panaszkodnak, hogy bizonyos hatalmon lévő pártok arra szólítják fel őket, hogy lépjenek át hozzájuk, és mindenfélét ígérnek nekik, azzal zsarolják őket, hogy csak akkor kaphatnak munkát, ha belépnek a pártba és hasonlók. Ezeknek az ígéreteknek természetesen mindössze 4-5 százalékát tartják be, de ez már más kérdés – magyarázta Rácz Szabó László. – Azt látjuk, hogy a nagy pártok folyamatosan arra törekszenek, hogy tönkre tegyék a kisebbeket azért, hogy ne legyen semmiféle konkurenciájuk. Jó példa erre a zentai eset is, amikor mandátumokat vásároltak a Magyar Polgári Szövetségtől, merem állítani, hogy megvették azokat az embereket, akik birtokolták ezeket a mandátumokat, ami a városnak 12-15 milliójába került, amelyek elég kemény számok, és ezeket az adófizetők fizetik ki – tette hozzá az MPSZ elnöke.
Rácz Szabó László úgy fogalmazott, egyes politikai pártok a suttogó propaganda, a félrevezetés, sőt, akár a hazudozás révén próbálják elérni azt, hogy az emberek saját érdekeik ellen szavazzanak. – Ha az emberek ezekre a nagyobb pártokra szavaznak, akkor arra szavaznak, hogy minél jobban kizsákmányolják őket. Hogy miért? Azért, mert ezeknek a nagy pártoknak nem érdeke az, hogy bárki létezzen, aki nem őket támogatja. Innentől kezdve a nagy pártok érdeke az, hogy ne éljünk jól, hogy ki legyünk szolgáltatva, és irányítani tudjanak bennünket. Azt kellene most már megértenünk, hogy azért vagyunk szegények, azért élünk nyomorban, azért költöznek el a testvéreink, a barátaink, mert már nem képesek elviselni azt a nyomort, amelyet mi magunk is támogatunk a szavazatainkkal. Éppen ezért azt javaslom mindenkinek, hogy ezt ezentúl ne tegyék meg – magyarázta az MPSZ elnöke, aki a sajtótájékoztatón tiltakozásának adott hangot – ahogyan fogalmazott – a bánáti templomrombolás ellen is, ugyanis szerinte az erre irányuló törekvések hátterében egy olyan folyamat húzódik meg, amelynek célja – mint mondta – az, hogy megpróbálják a magyaroktól kiüríteni Vajdaságot.
H. G.

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/17803/Az-MPSZ-tiltakozik-a-politikai-partok-zsarolasi-kiserletei-ellen.html 2014. október 16. [5:47]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése