Épp most lenne 16 éves az a Romić
Arnold, aki sajnos ma nem ünnepelhet születésnapot, mert már teljes 4
hónapja a csantavéri Nagytemetőben.pihen. Hirtelen halálát mi okozta, ma sem
tudni. A szülők véleménye és a szemtanúk elmondása szerint az oromhegyesi
Atlantis Garden Club biztonsági őrei általi fizikai bántalmazás következtében
hunyt el a helyszínen még ez év május 31.-én.
Tömény hallgatás
Az akkor még 15 éves fiú furcsa halálának hírét nem kapta fel azon nyomban
a sajtó, és a temetés óta eltelt 4 hónap alatt se nagyon foglalkozott vele.
Arnold esete távolról sem kapott akkora teret a tömegtájékoztatási
eszközeinkben, mint például a hasonló életkorú bajmoki szerb kislány eltűnése
és halála. Arnold története nyilván más, egészen más. Nála mintha minden-minden
arról szólna, hogy hasznos lenne a zűrös ügyet mielőbb elsimítani, a
köztudatból kiiktatni és ha lehetséges, gyors tempóban elfelejteni. Mert ugyan
miféle egyéb logikus magyarázat létezhet mindarra, ami a szerencsétlen fiú
tragédiája óta történt.
Fábrikék miért csak július 17.-én kapták kézhez a holttest boncolásáról
készült jegyzőkönyvet, amikor hasonló, vitás esetekben még a temetés sem
engedélyezett a kórbonctani jelentés elkészülte előtt. Aztán: véthet-e vajon
véletlenül akkora hibát egy gyakorló patológus, hogy a többoldalas
szakvéleményezéséből éppen a legfontosabbat, a halál okának a feltárását,
megállapítását felejti ki? Ugye, nem?
Túl sok a „miért”…
Az Újvidéki Televízió Napjaink című műsorában (szeptember 1-jén) kísérletet
tettek arra, hogy széleskörűen feldolgozzák a Romić gyerek titokzatos halálesetét.
Ami az oknyomozás során földerített anyaghalmazból toronymagasan kiemelkedik,
az nem egyéb, mint a szándékos ködösítés, a makacs maszatolás. Mintha csak a
régi gyermekjátékot, a Komámasszony, hol az ollót? vették volna alapul, mintha
azt látnánk magunk előtt, amikor az ügy felgöngyölítési folyamatát követjük.
Kristálytisztán meghatározhatóak azok a szervek, intézmények, amelyek úgymond
„nem illetékesek” az ügyben vagy egyszerűen csak nem hajlandóak megszólalni.
Mert azt megint csak úgymond felső utasításra „nem tehetik”. A nyilatkozatukat
nem engedélyezték. Íme néhány soros idézet a műsorból: „A magyarkanizsai rendőrség végezte a helyszínelést, de nem akartak
nyilatkozni, amíg nem kapnak erre engedélyt a nagykikindai rendőrségtől. Miután
a nagykikindai rendőrség sem kapott engedélyt a nyilatkozatra a
belügyminisztériumtól, a Zentai Alapfokú Ügyészségre utaltak bennünket mondván,
hogy annak adták tovább az ügyet. Ezt a választ kaptuk az újvidéki Klinikai
Központtól is, ahol a boncolást végezték. De mire Zentára érkeztünk, megtudtuk
azt is, hogy most már ők sem illetékesek az ügyben. A Szabadkai Felsőfokú
Ügyészségre utalták át az esetre vonatkozó dokumentációt.” Úgy tűnik: mindenki
menekül, mindenki mossa kezeit. Ha nem történt idegenkezűség Arnold halálakor,
ha valóban csak úgy „összeesett és meghalt”, mint azt a műsorban állítják,
akkor mi végre a nagy titkolózás? Miért nem engedélyezett a megszólalás? És ha
már minden (és mindenki) tiszta, akkor egy Isten háta mögötti magyar faluban
történt halálesetnek miért kell eljutnia egészen a fővárosi
belügyminisztériumig? Aztán szokatlanul különös ez is: riportban megszólaló
diszkó tulajdonos és az alkalmazottja, a biztonsági őr miért áll háttal a
kamerának, ha már nyilatkozik, miért nem látható az arca? Amit állít, azt
vállalja, a saját arcát nem?
Persze a válasz nélküli miérteket hosszan lehetne sorolni... A végén inkább
Arnold édesapját idézném, aki azt mondta: „Ma lenne a fiam 16 éves, ha nem
oltották volna ki az életét. A küzdelmünket folytatjuk. Úgy tervezzük, hogy
mindenszentekre elkészül a temetőben a síremléke.”
Szabó Angéla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése