2018. szeptember 11., kedd

„A délvidékiek és a dél-szerbiai albánok ugyanolyan jogokat kellene, hogy élvezzenek, mint az észak-koszovói szerbek”

 

„Vučić megmutatta igazi arcát. Meg kellett volna akadályozni a koszovói látogatását”, nyilatkozta az N1 televíziónak Muharem Zejnullahu Albánia tiszteletbeli konzulja, aki Bosznia-Hercegovinában fejti ki tevékenységét.

Szavai szerint komoly párhuzam vonható Slobodan Milošević 1989-ben mondott gazimestani és Aleksandar Vučić minap elhangzott gazivodei beszéde között.
„Milošević azt ordította: senki sem verheti a szerbeket, Vučić pedig azzal fenyegetőzött, Szerbia nem engedi meg, hogy bárki is bántsa az észak-koszovói szerbeket, ami lényegében ugyanaz”, hangsúlyozta Zejnullahu, majd hozzáfűzte:
„Az albánok sohasem háborúztak a Koszovón élő szerb polgárok ellen, hanem a miloševići rezsim ellen, ami végül a függetlenségüket eredményezte.”
A tiszteletbeli konzul továbbá nehezményezi, hogy a szerb elnök beszédében
piedesztálra emelte a balkáni mészáros Miloševićet,
aki etnikai tisztogatást és genocídiumot követett el a koszovói albán civil lakosság ellen.
Arról nem is beszélve, hogy Vučić egy szóval sem érintette a Preševo-völgyi albánok helyzetét, sorsát.
„Vučić despotaként viselkedett Koszovón, mintha a saját országában lenne”,
mondta Zejnullahu.
Mint utalt rá, Délvidék és Koszovó önálló szubjektumként szerepelt a régi Jugoszláviában, ma pedig a délvidékiek és a dél-szerbiai albánok azonos jogokat kellene, hogy élvezzenek, mint az észak-koszovói szerbek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése