2018. szeptember 23., vasárnap

Aki itt marad és túléli, az majd meséli…



Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (142.)



Szeptember 14-16.
Aki itt marad és túléli, az majd meséli…
Magyarországi, romániai és vajdasági vendégek vettek részt a tordai Kukoricafesztiválon.[1] Köztük a magyar Agrárminisztérium és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának képviselője is.[2]
A rendezvényt Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnöke nyitotta meg, aki nélkül szinte nem múlhat el semmilyen rendezvény. Teheti is ezt, hiszen képviselőházi elnökként nem sok munkája akad. Havonta ha egyszer, vagy még akkor sem ülésezik a Tisztelt Ház. Természetszerűen  ki is használta llami pénzen) az alkalmat pártjának az MNT választási propagandájára.  
– A mostani fesztiválnak külön jelentősége van. Nem csak azért mert tizedik. Hanem azért, mert a mai napon indul a Magyar Összefogásnak a kampánya. Ilyen szempontból azt gondolom, hogy talán beszédesebb rendezvényt kampánynyitóként nem is nagyon lehetett volna találni – mint a tordai Kukoricafesztivál, hangoztatta Pásztor.[3]
Felszólaltak a Magyar Összefogásnak a – közéletben teljesen ismeretlen – jelöltjei, Ábrahám Csilla (26.) és Fazekas Róbert (21.) is.[4] (A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségnek pedig még az aláírásgyűjtést is ellehetetlenítik.)[5]
Bemutatásra kerültek a Prosperitati Alapítvány támogatásával vásárolt mezőgazdasági eszközök is.
– Ez a bánsági magyar falu 72 nyertes pályázattal büszkélkedhet, 46,5 millió dinár támogatás érkezett ebbe a magyar közösségbe. Azt is el tudom mondani, hogy a harmadik pályázati körben minden pályázó nyert, minden tordai pályázó nyert. Úgyhogy száz százalékos az eredmény. Büszkék lehetnek és ennek az eredménynek legalább fele itt látható, mondta Juhász Bálint a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője köszöntőjében.[6]

Fotó: Kecskés István

Tordán nincs hiány a „kisközösségi rendezvényekben”. Van is, aki ezeket megszervezze. A nyugdíjas Dobai Jánosnak (Torda, 1952) – aki „2000 óta a tordai helyi közösség elnöke”[7] és többnyire a rendezvényekkel van elfoglalva – nagy tapasztalata van ebben. Mint a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) Elnökségi tagja minden szükséges anyagi és egyéb támogatást is megkap ehhez. A tűzijátékhoz is, ami a tordai programokat úgyszólván rendszeresen kíséri.  

„Kétnyelvűség” a gyakorlatban (saját fotó)

Persze, hogy a falvakban is szükség van a művelődési és egyéb rendezvényekre. Nem is ezzel van a gondom, hanem, hogy nincs munkahely, jövedelem, hogy a falu elnéptelenedik. Folyamatosan távoznak külföldre a lakosok, több hónapos időszakokra, megszakításokkal, vagy véglegesen. Olyanok is, akik a Prosperitati Alapítvány támogatásában részesültek. Hátrahagyva a házat, a pályázaton megszerzett traktort, vagy más eszközt. Pontosan nem lehet tudni, hogy mennyi lakosa is maradt ennek az egykor virágzó, gazdag, most hanyatló falunak. Hány üres ház van a faluban? Tudnak-e erről a vendégek?
Az elvándorlás érthető is, hiszen az emberek jobb életet, rendes életkörülményeket és nagyobb jövedelmet szeretnének. Meg jobb ivóvizet is. Most olvasom, hogy az Újvidéki Egyetem Természettudományi-matematikai Karán tartott tanácskozáson a szakértők utaltak arra, hogy a Délvidéken továbbra is vontatottan oldják meg az ivóvízproblémát. Nincs megfelelő technológia, ezért a víz nem kellő minőségű. Srđan Rončević, az egyetemi kar tanára fejtette ki ezt, és azt is elmondta, hogy a legrosszabb állapot Bánátban uralkodik,[8] ahova Torda is tartozik.
A délvidéki magyar vezetők ezt a problémát soha szóvá nem tették. Kit érdekel ez? Pedig jó minőségű ivóvíz nélkül élet se nincsen. És ez még csak az egyik probléma a falu rendes működéshez. Nincsen magyar nyelvet is beszélő állandó orvos, gyógyszerész, rendszeres buszközlekedés, gond van a magyar nyelv hivatalos használatával… Vannak viszont rendszeres, rövidebb hosszabb indokolatlan áramszünetek.
Kecskés István, a Magyar Szó egyébként jó tollú újságírója is csak akkor ír Tordáról, ha valamilyen rendezvény van, amelyen megjelennek a magyarországi tisztségviselők, a VMSZ meg a Magyar Nemzeti Tanács vezetői. A problémákról nem kell írni, „nem kell hullámokat verni”.  
Tordán nincs, tehát, semmi gond: Van ihaj-csuhaj, dínomdánom, tűzijáték, Prosperitati támogatás… Aki itt marad és túléli, az esetleg  majd elmeséli…


Szeptember 19.
Indul a Magyar Liga is – csak szavazókat kell találni…
A Magyar Liga (ML) részt vesz a november 4-i nemzeti tanácsi választáson, és hamarosan megkezdik a támogató aláírások gyűjtését – közölte Vass Tibor (Nagybecskerek, 1961) listavezető a nagybecskereki sajtótájékoztatóján.[9]
Értékelése szerint a Magyar Nemzeti Tanács munkájának az elmúlt négy év alatt vannak eredményei, de még számos kérdésben szükség volna előbbre lépni. Szerinte elsősorban a kisebbségi nyelvek hivatalos használatában és a kisebbségi tájékoztatás terén van még tennivaló. Ez utóbbi problémára példaként a nagybecskereki helyzetet hozta fel: a Béga menti városban ugyanis a szerb mellett hivatalos használatban van a magyar, a román és a szlovák nyelv is, de a helyi elektronikus médiákban egypercnyi kisebbségi nyelvű műsort sem sugároznak.
– A Magyar Liga ezeket a választásokat fontosnak tartja, programjával pedig hozzá fog járulni ahhoz, hogy a kisebbségvédelem magasabb szintre emelkedjen Vajdaságban – mondta Vass Tibor.[10]

A Szabad Magyar Szó fotója

A 2014-es MNT választásokon a Magyar Liga – Új Magyar Alternatíva /Mađarska Liga – Nova Mađarska Alternativa néven vett részt, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (Liga socijaldemokrata Vojvodine – LSV) szerb párt támogatásával.[11] Egy mandátumot sikerült szereznie,[12] ami által Vass Tibor az MNT tagja lett.   
A ML választási listáját keresni az interneten csupán időveszteség. Mint ahogy a listavezetőről sem lehet közelebbi adatot találni, még az MNT hivatalos honlapján sem.[13] 
Vass Tibornak volt ugyan néhány nyilvános fellépése a Nagybecskerek környéki magyarság jogainak védelmében, mint például „a kisebbségi nyelvű tájékoztatási eszközök megszűnésével” kapcsolatos közlemény.[14] Az MNT-ben azonban ritkán szólat fel, akkor is inkább „egy követ fújt” a Vajdasági Magyar Szövetség tanácsnokaival. Főleg az után, hogy (a VMSZ irányította) Szekeres László Alapítvány Kuratóriuma tagjának választották (az utolsó, 15-ös szám alatt).[15]
A ML választási indulásával kapcsolatos sajtótájékoztatóján is nagyon óvatosan, mondhatni diplomatikusan, vagyis semmitmondóan fogalmazott az MNT-ről, mondván, hogy „munkájának az elmúlt négy év alatt vannak eredményei, de még számos kérdésben szükség volna előbbre lépni”. A VMSZ téves politizálásáról pedig egy árva szót nem ejtett. Erélyes, magával ragadó kiállás!
Vannak olyan vélemények is, hogy a VMSZ-nek szüksége van a Magyar Ligára, mivelhogy valahogy biztosítania kell az MNT legalább kétpártiságát – amennyiben a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége és a Magyar Mozgalom valamilyen okból kifolyólag mégsem venne részt a választásokon. Most még csak szavazókat kell ehhez találni…
BOZÓKI Antal
Torda, 2018. szeptember 23.


[2] Rekordszámú résztvevő a tordai Kukoricafesztiválon. https://pannonrtv.com/rovatok/politika/rekordszamu-resztvevo-tordai-kukoricafesztivalon, 2018. szeptember 16. [13: 21]

[3] Uo.

[4] Uo. Lásd még Szeptember közepétől indítja kampányát a Magyar Összefogás. https://szabadmagyarszo.com/2018/08/27/szeptember-kozepetol-inditja-kampanyat-a-magyar-osszefogas/, 2018. augusztus 27. [13:49]

2018. szeptember 18. [19:06] és https://www.facebook.com/VMDK2014/, 2018. szeptember 22.
[6] Lásd K. I. 1-es alatti írását.
[8] H.C.: Bánságban a legrosszabb a ivóvíz minősége. http://delhir.info/2018/09/20/bansagban-legrosszabb-ivoviz-minosege/, 2018. szeptember 20.

[9] K. I.: A Magyar Liga is indul a választáson.

https://www.magyarszo.rs/hu/3788/vajdasag_nagybecskerek/190016/A-Magyar-Liga-is-indul-a-v%C3%A1laszt%C3%A1son.htm, 2018. szeptember 20. [17:20], vagy Magyar Szó, 2018. szeptember 21. 6.; Kónya-Kovács Otília. A Magyar Liga is indul a nemzeti tanácsi választáson. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/22775/A-Magyar-Liga-is-indul-a-nemzeti-tanacsi-valasztason.html, 2018. szeptember 19. [20:30] és A Magyar Liga részt vesz a nemzeti tanácsi választáson. https://szabadmagyarszo.com/2018/09/19/a-magyar-liga-reszt-vesz-a-nemzeti-tanacsi-valasztason/, 2018. szeptember 19. [19:26]
[10] Lásd. K. I. írását a 9-es jegyzetben.
[11] Nacionalni savet Mađara će u 2016. godini raspolagati sa 774 miliona dinara [A Magyar Nemzeti Tanács 2016-ban 774 millió dinárral rendelkezik]. https://www.vajma.info/cikk/szerbkiadas/4454/Nacionalni-savet-Madjara-ce-u-2016-godini-raspolagati-sa-774-miliona-dinara.html, 2015. december 30. [8:09]
[14] Liga: A kisebbségi médiumok megszűntek, a minisztérium mégis sikerekről beszél (közlemény) 

[15] 2015. november 13 – A SZEKERES LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY  KURATÓRIUMÁNAK TAGJAI. http://www.szla.org.rs/szla/kuratorium.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése