2018. szeptember 7., péntek

A VMDK is gyűjti a támogatói aláírásokat az MNT választásokon való induláshoz

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) is bejelentette, hogy indul a novemberben esedékes Magyar Nemzeti Tanács választásokon. Ezért a Délvidék több településén is megkezdték a Tari István által vezetett választási lista támogatói aláírásainak a gyűjtését.


Így például Szenttamáson a tegnapi nap során kezdték meg az aláírások gyűjtését, amit ma is folytatnak, így egészen 15 óráig várják az érdeklődőket a helyi közjegyzői irodában, a Car Lazar utca 9-es szám alatt, a rendőrállomással szemben.
Adán a II. Helyi Közösség épületében szeptember 8-án és 9-én, vagyis szombaton és vasárnap gyűjti a VMDK az aláírásokat, reggel 8 és 20 óra között.
Bácskossuthfalván szerdán kezdték meg a támogatók regisztrációját, melynek során ellenőrzik, hogy szerepelnek-e a polgárok a magyar választói névjegyzékben és amennyiben nem, akkor segédkeznek a féliratkozásban. A VMDK aktivistái jövő hét szerdán is folytatják az előregisztrációs folyamatot, majd pedig csütörtökön várnak mindenkit, hogy közjegyző is hitelesítse a támogatói szándékukat.
Zentán szeptember 13-án és 14-én lehet leadni a támogatói aláírásokat 17 és 20 óra között, a Stevan Sremac utcai közjegyzőnél.
A VMDK által támogatott választási lista támogatói aláírásainak gyűjtését több településen is megszervezik, ezek időpontjairól és pontos helyszíneiről folyamatosan tájékoztatják a polgárokat a párt közösségi oldalán. 


Mint ahogyan arról beszámoltunk ezidáig csak a Vajdasági Magyar Szövetség gyűjtötte össze a megfelelő számú aláírást a párt által támogatott Magyar Összefogás választási listájukhoz. Illetve a Magyar Mozgalom jelentette még be a listaállítási szándékát. Korábban arról is lehetett hallani, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a ligások is listát állítanak, sőt olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy a haladók is részt vesznek a magyar nemzeti tanácsi képviselői helyekért folytatott politikai harcban, azonban ezt eddig senki sem erősítette meg.
2018. szeptember 7.

 
Csonka: „Nem lesz bojkott, a VMDK részt vesz a nemzeti tanácsi választásokon”
 A Vajdasági Magyarok Demokratikus közössége megkezdte a támogató aláírások gyűjtését 
 
 
 Csonka Áron

Sokáig kétséges volt, hogy indulnak-e a választásokon, vagy inkább bojkottálják azt a nemzeti tanácsi törvény módosításai miatt, nyilatkozta portálunknak Csonka Áron, a VMDK elnöke.
- Nagyon komoly dilemmában voltunk. Sajnos a törvény nem előrelépést, hanem ellenkezőleg, visszalépést hozott a nemzeti közösségek jogainak a megvalósításában. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy mégis indulunk a választásokon, mert azt gondoljuk, a nemzeti tanácsba vissza kell hoznunk a szakmaiságot, de bizonyos fokig keményebb kiállást is kell, hogy tanúsítson az MNT akkor, amikor közösségi kérdésekről van szó. Az elmúlt időszakban ugyanis azt láthattuk, hogy a kisebbségi akciótervnél vagy magánál a nemzeti tanácsokról szóló törvénynek a kidolgozásánál és más fontos kérdések esetében a jelenlegi összetételű MNT, illetve annak a többsége, nem volt a helyzet magaslatán.
Csonka Áron nehezményezi, hogy az MNT az úgynevezett Vajdaság napja kapcsán sem foglalt állást. Szerbia uniós integrációja ugyanakkor lehetőséget jelenthet, hogy javítsanak a délvidéki magyarság helyzetén, ez sokat nyomott a latban, hogy induljanak a megmérettetésen.
- Érdemes részt venni a választásokon és megpróbálni az MNT-ben rámutatni azokra a számunkra fontos dolgokra, amelyekre hatással lehetünk, hogy Szerbiától kicsikarhassunk mindent, amit csak lehet, hogy a helyzetünk jobb legyen – véli Csonka.
Korábban a Magyar Mozgalommal működött együtt a párt, a közös választási lista azonban most elmarad.
- A Magyar Mozgalom úgy döntött, hogy egyedül vesz részt a választásokon. Mi kezdeményeztünk egy tárgyalást, de sajnos ez nem jött létre. Viszont a választásokig még van idő, talán még van remény arra, hogy addig meggondolják magukat. Az ajtónk nyitva áll, nemcsak az MM, hanem minden fél számára, aki szeretne javítani a vajdasági magyarok helyzetén – nyilatkozta a VMDK elnöke, aki ugyanakkor hangsúlyozta, hogy más kérdésekben és más fórumokon továbbra is együttműködnek majd a Magyar Mozgalommal.
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége a napokban Nyugat-Bácskában (Telecska, Bezdán, Zombor, Nemesmilitics) és Vajdaság más településein (Szenttamás, Ada, Óbecse) gyűjti a támogató aláírásokat.
Németh Ernő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése