2018. szeptember 6., csütörtök

Csantavéren eltűnt négy hold napraforgó


Csak tovább árnyalja a falu nem létező közbiztonságáról alkotott képet az a két eset, amely a héten történt Csantavéren: egy meghiúsult betörési kísérlet és egy nagy értékben elkövetett szántóföldi lopás.
A Május 1-je utcában lakó Utasi házaspár házába akartak behatolni a betörők, a tervük azonban nem sikerült. Rózsa, a feleség így számolt be a történtekről:
 – Estig itt volt az unokám, segített takarítani, rendet rakni a lakásban. Alaposan kidolgoztam magam, valószínűleg a fáradtság miatt nem tudtam elaludni, és ez volt a szerencsénk, így észrevettem, amikor be akartak mászni az egyik utcai ablakon. Óvatosan felhúzták a redőnyt – erre lettem figyelmes –, lámpával bevilágítottak, körbenézték a szobát. Fölkeltem, csendben odamentem az ablakhoz, elkáromkodtam magam és elkaptam a párkányon benyúló kezet. A redőny lecsúszott, de én villámgyorsan fölemeltem, kidugtam a fejem az ablakon, és segítségért kiáltottam. Senki nem jelentkezett, a szomszédok nem hallották.
Egyedül volt? Sikerült-e meglátnia az arcát?
– Két férfi állt a ház előtt. Nem lehetett magas az illető, akivel farkasszemet néztem, mert csak a fejét láttam az ablakban. Ritka, elől enyhén hullámos haja volt, ezt jól megjegyeztem. Mialatt én segítségért kiáltoztam, ők lassan, komótosan megindultak. Nem futottak, nem rohantak el, ők nyilván nem ijedtek meg. Én is csak később kezdtem el remegni, amikor már tudatosult bennem, hogy mi történhetett volna, ha álmunkban törnek ránk. Ahogy elhaladtak a szomszéd háza előtt, és az utcai lámpa fénye megvilágította őket, vékony testalkatúak voltak, az egyik fehér kabátot viselt, a másik feketét.  
Hány óra tájban lehetett?
– Azonnal megnéztem az órát, éppen hajnali kettőt mutatott.
Házőrző is van, kistestű ugyan, de hamisnak tűnik. Nem jelzett?
– Egy hangot nem hallatott, pedig minden neszre felfigyel. Nem ugatott, csak nyaldosta a bundáját, talán elkábították, lefújták valamivel vagy megetették, mert még reggel is aludt.
Jelentette-e az esetet a rendőrségen?
– Minek jelentsem, nincs értelme.   
Úgy tudom, a betörők nem először próbálkoztak itt.
Már kétszer bent jártak a házban, kétszer kiraboltak bennünket. Elvitték a pénzünket és az arany ékszereimet. Akkor tettünk feljelentést, mégsem lettek meg az ellopott értékeink.
Akkor is ugyanígy az utcai ablakon akartak bejönni?
– Igen, szeptemberben történt, akkor még nyitva tartottuk az ablakot. Amíg a férjemmel a konyhában vacsoráztunk, az idő alatt. Siettünk, mert a 9 órakor kezdődött filmet akartuk nézni a tévében. A táskám a szobában volt, az egyik fotelban, még azt se mondatom, hogy szem előtt volt, mert eltakarta a lefekvéshez elkészített ágynemű – rajta volt a párna meg az összehajtott takaró. Akkor 600 euró tűnt el a táskámból. Egy másik alkalommal pedig az ékszereket vitték el. A férjem beteges, nagyothall, most már két bottal jár. Ő nem tud segíteni. Félünk. Mi lesz, ha újra próbálkoznak?
Másik eset is történt. Most már nemcsak a faluban, hanem a határban is javában zajlik a tolvajlás. A Szabadka felé vezető út mellett, Višnjevac határában szőrén-szálán eltűnt 4 hold napraforgó. A cséplés valószínűleg kedden zajlott, a tulajdonos tegnap fedezte fel a learatott parcellát, és csak annyit tudott megállapítani, hogy hétsoros kombájnnal történt a betakarítás. A nyomokból ítélve, a falu irányába szállították el a termést. A Losonc család – akit több mint 2000 euróval károsítottak meg a tolvajok – 500 euró jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek.
Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése