2018. szeptember 16., vasárnap

Magára vessen, aki rájuk szavaz!

Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (139.)


Ha nincsen egy olyan barátunk, aki kegyetlenül a szemünkbe mondja az igazságot, akkor fel kéne fogadnunk egyet az ellenségeink közül, hogy az tegye meg. Csakhogy mindig a valóságot láthassuk, ne egy festett képet.
Szabó Angéla


Szeptember 12.
Deli és „a balkáni rendeződés”
„A balkáni rendeződés nem lehet néhány tétova uniós tagállam túsza, hiszen ez veszélyeztethetné a régió és egész Európa biztonságát is” – emelte ki felszólalásában Deli Andor vajdasági fideszes/véemeszes EP-képviselő Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke, az Európai Unió (EU) helyzetéről szóló beszéde kapcsán.[1]

Deli Andor

Szerbia a csatlakozási tárgyalások alatt összesen 12 fejezetet nyitott meg (a 35-ből), amelyek közül eddig (csak) kettőt ideiglenesen zártak le ideiglenesen.[2]
– Szerbiának biztosítania kell a független igazságszolgálást, a szólásszabadságot, valamint a nemzeti kisebbségek jogait, hogy folytassa a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelmet, beleértve a pénzmosást is – üzente Johannes Hahn, az Európai Unió (EU) bővítési és szomszédságpolitikai biztosa.[3] 
Jean-Claude Juncker, a nyugat-balkáni államok vezetőinek szófiai találkozóján ismételten hangsúlyozta, hogy „a régió országainak még többet kell dolgozniuk a reformok végrehajtása ügyében, s kevesebbet kell foglalkozniuk a különféle dátumokkal. Juncker szerint a csatlakozás pillanata mindenképp elérkezik, amint az országok teljesítik az előfeltételeit.”[4]

Aleksandar Vučić szerb elnök a Reuters londoni hírügynökség újságírójával folytatott beszélgetés során nyilvános választ kért az Unió vezetőitől a kérdésre, „Brüsszel hajlandó lenne-e ’világos garanciát’ adni, hogy Szerbia 2025-ben az Unió tagja lesz, ha ’bármilyen egyezségre jut Pristinával’”?[5]
A Danas belgrádi napilapnak ezzel kapcsolatban brüsszeli nyilatkozók „nem hivatalosan megjegyezték: Tekintettel azokra a negatív tapasztalatokra, amelyeket Brüsszel Románia és Bulgária felvételekor szerzett, amely országoknak megígérték, hogy 2007-ben az EU tagjai lesznek, nehezen képzelhető el, hogy Brüsszel ismét elkötelezi magát valamilyen dátum mellett”.
– Emlékeztetünk, miután Romániának és Bulgáriának meg lett ígérve, hogy 2007-ben csatlakoznak az Európai Unióhoz, ezek az országok leálltak a reformok megvalósításával. Mégis, ha megegyezés jönnek létre Koszovóval, az EU mindenképpen bizonyos módon bátorítaná a szerbiai európai irányultságú erőket – állítják a Danasnak nyilatkozók.    

Nem első alkalommal szólal fel Deli az Európai Parlamentben Szerbia uniós csatlakozásának sürgetése érdekében, például a David Macallister, az EP jelentéstevője által készített országjelentésekről szóló vitában.[6] Az önhibáján kívül lett európai parlamenti képviselő arról viszont semmit nem mondott, hogy az ország mikor és hogyan teljesíti a csatlakozási feltételeket, köztük a nemzeti kisebbségi jogok biztosítását?
Szerbiát ezekkel a fellépésekkel nem segíti. (Ki figyel oda egy pártfeladatot teljesítő csaknem ismeretlen képviselőre?) Árt viszont a saját közösségének, mivel Szerbiától egyetlen alkalommal nem kérte számon a csatlakozási feltételül szabott nemzeti kisebbségi jogok érvényesítését! Nem is azért van ott, hanem hogy délvidékiként segítse a magyar külpolitikát, miszerint „Magyarország kiemelt külpolitikai céljának tekinti Szerbia EU-integrációs törekvéseinek támogatását”[7] – mit sem törődve a délvidéki/vajdasági magyarok helyzetével,  jogaival és érdekeivel.
A „havi 7957(!) eurós fizetéséből plusz havi 4299 eurós irodai juttatásból tengődő, nem a saját szavazói, hanem egy külföldi párt által az Európai Parlamentbe futtatott hűbéresként”[8] megteheti. A következményeket viszont mi viseljük!
Szerbiát addig nem szabad felvenni az Európai Unióba, amíg nem teljesíti a tagsághoz fűződő összes követelményt!


Szeptember 13.
Csalódottság
Jean-Claude Junckerhoz, az Európai Bizottság (EB) elnökéhez intézett nyílt levélben fejezték ki csalódottságukat Kárpát-medencei magyar európai parlamenti (EP) képviselők, hogy évértékelő beszédében ezúttal sem tett említést az őshonos nemzeti kisebbségekről és nyelvi közösségekről.[9]

Winkler Gyula és Sógor Csaba

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hírlevele által ismertetett levél aláírói – Winkler Gyula és Sógor Csaba erdélyi, illetve Csáky Pál felvidéki EP-képviselő – elítélik, hogy az EB intézményrendszere nem foglalkozik a több mint egymillió aláírással támogatott Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezésben megfogalmazott javaslatokkal.
– Ezek a javaslatok az őshonos, történelmi nemzeti kisebbségek kulturális identitásának megőrzésére, az anyanyelv-használati problémákra, az oktatáshoz való hozzáféréssel kapcsolatos gondokra vonatkoznak, a hátrányos megkülönböztetésre, amelyet az őshonos, történelmi nemzeti kisebbségek és nyelvi kisebbségek nap mint nap éreznek” – áll az EB elnökének küldött nyílt levélben.
Az őshonos kisebbségek – több mint ötvenmillió uniós polgár – kifejezetten nekik szóló üzenetet vár Brüsszeltől a jövőjükkel kapcsolatos aggodalmuk enyhítésére – mutatnak rá a magyar EP-képviselők.[10]
Az RMDSZ hírlevele felidézte: tizenhárom EP-képviselő már júliusban jelezte – egy parlamenti kérdésben – az EB elnökének: szükségesnek látják, hogy az évértékelőn az őshonos nemzeti kisebbségek egyértelmű, bátorító üzenetet kapjanak. Mostani nyílt levelükben megállapították: Juncker elnök beszédével az utolsó remény is szertefoszlott, hogy a következő hónapokban az EB elemezni fogja és megoldja a parlamenti kérdésben megfogalmazott problémákat.
– Az őshonos, történelmi nemzeti kisebbségekhez és nyelvi közösségekhez tartozó ötvenmillió európai polgár hű Európához, hiszen nekik alapvető értékük a sokszínűség. Ugyanakkor ma, jobban, mint valaha, szükségük van arra, hogy az EU jutalmazza ezt a lojalitást, gondoskodva arról, hogy ezeknek a közösségeknek a jövője biztosított legyen tagállami és uniós szinten is – áll a nyílt levélben.
Az EP-képviselők arra is felhívják a figyelmet, hogy Közép- és Kelet-Európa stabilitása, a csatlakozásra váró balkáni országok stabilitása az őshonos, történelmi nemzeti kisebbségek és nyelvi kisebbségek problémáinak pozitív megoldásától függ.
– A holnap Európai Uniója sokszínűségében egységes, a nemzetek, a nemzeti közösségek és a régiók Európai Uniójává kell válnia. Egy ilyen unióban a többség és az őshonos, történelmi nemzeti kisebbségek, nyelvi közösségek biztonságban érzik magukat, és egyforma esélyük van egy biztosabb és jobb jövő építésére – összegezték az EB elnökének küldött nyílt levél aláírói.[11]
Deli Andor vajdasági fideszes/véemeszes EP-képviselő miért nem írta alá ezt a levelet? Vagy a délvidéki/vajdasági magyar közösség nem „őshonos, történelmi nemzeti kisebbség”?

Szeptember 14.
Érdekütközés
Elfogadhatatlannak tartja a nemzeti tanácsi választások kapcsán a listákat állító pártok és szervezetek újságírókra gyakorolt nyomását a Szerbiai Újságírók Egyesülete (SZÚE/UNS). Közleményükben kifejtik, hogy egyes kisebbségi újságírókat meg is fenyegettek, hogy elveszíthetik munkahelyüket, amennyiben nem vállalják, hogy szerepeljenek egyes választási listán. A Szerbiai Újságírók Egyesülete felhívja a listákat állítók figyelmét, hogy azonnal hagyjanak fel ezzel a gyakorlattal.
A SZÚE megengedhetetlennek tartja, hogy újságírók, szerkesztők szerepeljenek a nemzeti tanácsi választások listáin, s egyidőben pedig végezzék újságírói tevékenységüket az adott szerkesztőségekben.
Az egyesület emlékeztet az újságírókat kötelező etikai kódexre, amelyben egyértelműen szerepel, hogy aktív politikai, választási kampányban nem lehet részt venni, s egyidejűleg újságírói tevékenységet folytatni. Hozzáteszik, az újságírónak mindent meg kellene tennie azért, hogy elkerülje az érdekütközés lehetőségét, illetve azokat a helyzeteket, amelyek megkérdőjelezhetik az ő megítélését és az újságírói tevékenység megítélését általában.
Az egyesületben kiemelik, hogy újságírók és szerkesztők szerepelhetnek ugyan a nemzeti tanácsok tagjaként egy-egy listán, de akkor erre az időszakra kötelesek felhagyni újságírói tevékenységükkel.[12]
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ/BMC) Magyar Összefogás (mások szerint: Összefogdosás) listáján két újságíró is szerepel, éspedig Verebes Krnács Erika (8.) és Ternovácz István (13.).[13]

Varjú Márta, a Magyar Szó jelenlegi főszerkesztője és Klemm József, a Vajdasági Rádió és Televízió igazgatóhelyettese a véemeszses lista honlapján[14]nyíltan kampányol a Magyar Összefogás mellett”.[15] Ezen egyáltalán nem kell csodálkozni, hiszen ez a párt emelte őket – a nem kevés havi fizetést és egyéb kiváltságokat biztosító – tisztségükbe.



A honlapon közölt bejezések szerzői között szerepel a Gruik Ibolya, Laták István és Antalovics Péter, a Magyar Szó újságírója is.
Az újságírókat kötelező etikai kódex és a SZÚE álláspontja szerint Verebesnek és Ternovácznak most választani kell a nemzeti tanácsi tagság és az újságírói hivatás között. Mindegyikük ellen pedig eljárást kellene indítani az újságírói kódex megsértése miatt. Ez nélkül nem beszélhetünk a tárgyilagos tájékoztatás kezdetének biztosításáról!
Ismét (!) a listán szerepel Paskó Csaba (9.) katolikus lelkész és Dolinszky Gábor evangélikus püspök-helyettes (11.).
A VMSZ-nek szüksége van az egyházakra, hogy a miséken a párt listájára szavazást hirdessék. Ennek semmi köze a világi államhoz, amilyen Szerbia – legalábbis az alkotmány szerint (11. szakasz 1. bekezdés). A papoknak/az egyházaknak, ugyanúgy, mint az újságíróknak, nem lenne szabad a választási kampányt befolyásolni és a nemzeti tanácsokban tevékenységet vállalni. („Senki sem vállalhat olyan állami vagy közéleti tisztséget, amely más megbízatásaival, teendőivel vagy magánérdekeivel ellentétben áll.” A szerb alkotmány 6. szakaszának 1. bekezdése.)
A lista egészében véve problematikus, sok, a közéletben ismeretlen nevet tartalmaz és – nem csak ezért – nem alkalmas a magyar érdekvédelemre.
Magára vessen, aki rájuk szavaz!
BOZÓKI Antal
Újvidék, 2018. szeptember 16.


https://www.vajma.info/cikk/szerbia/26246/Deli-Andor-A-nyugat-balkani-rendezodes-nem-lehet-a-tetovasag-tusza.html, 2018. szeptember 12. [13:09] és Povázsánszki Csilla: Deli: A nyugat-balkáni rendeződés nem lehet a tétovaság túsza. Magyar Szó, 2018. szeptember 13. 3.
[2] Ministarstvo spoljnih poslova Republike Srbije: Proces EU integracija i regionalna saradnja. [A Szerb Köztársaság külügyminisztériuma: Az EU integrációs folyamat és a regionális együttműködés]. http://www.mfa.gov.rs/sr/index.php/teme/proces-pristupanja-republike-srbije-eu?lang=lat
[3] Izvestan napredak, izazovi ostaju [Bizonyos haladás, a kihívások maradnak]. Danas, 2018. március 1. 8.

[4] v-ár: „A reformokkal foglalkozzanak, ne a dátumokkal!”. Magyar Szó, 2018. március 2. 1. és 4. , vagy https://www.magyarszo.rs/hu/3616/kozelet_politika/179419/%E2%80%9EA-reformokkal-foglalkozzanak-ne-a-d%C3%A1tumokkal!%E2%80%9D.htm, 2018. március 1. [20:18]

[5] Marija Stojanović: „Brisel ne može da garantuje nikome ništa” [Brüsszel nem garantálhat senkinek semmit]. Danas, 2018. szeptember 15. 5.

[6] A 2016. évi szerbiai országjelentés vitája. Strasbourg, 2017. június 13.

[7] Szijjártó Péter: Magyarország továbbra is támogatja Szerbia EU-integrációját. https://magyaridok.hu/kulfold/szijjarto-peter-magyarorszag-tovabbra-is-tamogatja-szerbia-eu-integraciojat-3336413/, 2018. július 27. [15:38] és Szijjártó: Magyarország mindent megtesz Szerbia EU-csatlakozási tárgyalásainak támogatásáért. https://www.vajma.info/cikk/szerbia/24018/Szijjarto-Magyarorszag-mindent-megtesz-Szerbia-EU-csatlakozasi-targyalasainak-tamogatasaert.html, 2016+. Augusztus 31. [15:55]

[9] MTI: Magyar EP-képviselők az őshonos nemzeti kisebbségek védelmét kérik számon Junckertől.
[10] Uo.
[11] Uo.

[12] SZÚE: Megengedhetetlen, hogy újságírók szerepeljenek a nemzeti tanácsok választási listáin

https://szabadmagyarszo.com/2018/09/14/szue-megengedhetetlen-hogy-ujsagirok-szerepeljenek-a-nemzeti-tanacsok-valasztasi-listain/, 2018. szeptember 14. [18:04]; UNS: Zahtevi za kandidaturu novinara za nacionalne savete neprihvatljivi [SZÚSZ: Elfogadhatatlan az újságírók jelőlése a nemzeti tanácsokba]. https://www.minoritynews.rs/uns-zahtevi-za-kandidaturu-novinara-za-nacionalne-savete-neprihvatljivi/.2018. szeptember 14. és Nesze neked objektivitás, nesze neked hiteles tájékoztatás A Magyar Szó főszerkesztője, valamint a VRT igazgatóhelyettese is nyíltan kampányol a Magyar Összefogás mellett.

2018. szeptember 14. [15:04]
[13] Tóth Imre: Szeptember közepétől indítja kampányát a Magyar Összefogás.
2018. augusztus 27. [13:49]

[14] http://magyarosszefogas.rs/jeloltjeink és Nesze neked objektivitás, nesze neked hiteles tájékoztatás

2018. szeptember 14. [15:04]  
[15] Lásd a 14-es bejegyzésben idézett írást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése