2019. október 16., szerda

A szerb kormány növeli az elköltözést?!


Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (189.)

 


Október 5.
A kormány növeli az elköltözést?!
Módosul a törvény a közszolgálati létszámstopról, ami azt jelenti, hogy – az előzetes bejelentések ellenére – még egy évre meghosszabbítják, vagyis a jövőben sem lehet majd a pénzügyminisztérium engedélye nélkül felvenni új munkaerőt – ezt Pék Zoltán, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági képviselője nyilatkozta a Pannon RTV Közügyek című (hírháttér)műsorban.[1]
A létszámstop öt éve van érvényben a közszférában, ennek a következménye pedig a közgazdászok szerint egy összeomlott rendszer és óriási munkaerőhiány. Az egészségügyben például 3000 alkalmazott hiányzik, de az állami szektorban is nagy a hiány: legalább 800 felügyelővel van kevesebb, mint amennyire szükség volna. Az oktatásban viszont mintegy 1000 emberrel dolgoznak többen, mint amit a törvény előír – írja kommentárjában a Szabad Magyar Szó.[2]

A létszámstop – amelynek ideiglenes intézkedésnek kellett volna lenni –, elveszítette az eredeti értelmét, különösen most, amikor többlet mutatkozik a szerb költségvetésben, és több kárt okoz, mint hasznot hoz(ott).  A Pénzügyi Tanács álláspontja szerint is „értelmetlen a létszámstop fenntartása”,[3] ugyanakkor „feleslegesen halogatják a fizetési osztályok bevezetését”.[4]
Az intézkedés folyamatos hosszabbításának egyenes következménye az elköltözés, a külföldre vándorlás. Munkahely, vagyis jövedelemforrás hiányában az oklevelet szerzett fiatalok, és nem csak azok, arra kényszerülnek, hogy – a jobb élet reményében – tömegesen elhagyják az országot. Vagy a szerb kormánynak az is a célja, hogy megszabaduljon a lakosság legproduktívabb részétől? Növelje az elköltözést?!


Október 11.
Elfogynak a magyar diákok!
A szabadkai városi képviselő-testület elfogadta azt a tájékoztatót, amely a helyi általános iskolákba iratkozott elsősök és az elemi iskolások összlétszámáról szól. Ebből kiderült, hogy a tavalyihoz képest az idén egy magyar tagozattal kevesebb van a szabadkai általános iskolákban: a 2018/2019-es iskolaévben 155 magyar tagozat volt, a 2019/2020-as évben pedig 154-et nyitottak meg. Míg tavaly egy magyar osztályban átlagosan 15,78 diák volt, addig az idén egy osztályban 15,29 diák jár. Ami az elsősök számát illeti, az idén négy magyar diákkal több van, mint tavaly volt. A húsz általános iskolában 275 elsős magyar diák, míg 861 gyerek szerb nyelven tanul majd, ugyanakkor a magyarul tanulók száma mintegy százzal csökkent, ugyanis 2018-ban 2446 diák tanult magyar nyelven, az idén viszont már csak 2355-en, ami azt jelenti, hogy összesen kilencvenegy magyar diákkal van kevesebb a községben – közli a Szabad Magyar Szó.[5]

A magyar tanuló fogyatkozásáról még nem láttam teljes áttekintést, összegzést, csak részleges kimutatásokat.
A közép-bánáti iskolában is „egyre több az összevont tagozat, és van, hogy a kisebb településeken egyetlen magyar elsőt sem írattak be. […] Nagybecskereken három magyar elsős lesz, akik majd összevont tagozatba járnak a másodikosokkal, akik ketten vannak. […] Muzslyán, a vidék legnagyobb kétnyelvű általános iskolájában, négy éve még három diák hiányzott ahhoz, hogy három magyar osztály nyílhasson, az idén már a két önálló osztály megmaradása is kérdéses. […] Magyarcsernyén nyolc, Tordán tíz, Magyarittabén hat, Erzsébetlakon kettő, Totontálvásárhelyen pedig tíz magyar elsőst vártak”[6]
A Magyar Nemzeti Tanács (az október 11-ei) ülésén 22 általános iskolában, valamint több középiskolában és gimnáziumban hagyta jóvá a 15 főnél kisebb létszámú magyar tannyelvű osztályok megnyitását.[7]  Ezt megelőzően (a július 5-i ülésén), a testület „17 vajdasági oktatási intézmény 18 tagozata tekintetében fogadott el véleményezést”[8] az említett számnál kevesebb létszámú osztályok megnyitásáról.

Ezek a (lesújtó) adatok – amelyek egyúttal az elkötözés mértékét és a magyar közösség  fogyását is mutatják – nem voltak elegendőek a Magyar Nemzeti Tanácsnak, hogy átfogó elemzést készítsen a magyar oktatás helyzetéről. 
Hiába történik az iskolák felújítása, az új tankönyvek készítése, a „beiskolázási” tanszercsomagok ajándékozása, az „iskolatáska-szentelés”, ha nem lesz diák!


Október 11.
Növekszik az öngyilkosok száma?
Az öngyilkosságok számát tekintve, az Egészségügyi Világszervezet Európában a tizenhetedik helyre rangsorolta Szerbiát, ahol százezer emberre 15,6 öngyilkosság jutott 2018-ban.
A Köztársasági Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint Szerbiában tavaly 949 személy követett el öngyilkosságot, a régiókat tekintve legtöbben Vajdaságban, szám szerint 305-en vetettek véget saját kezűleg az életüknek. Szerbiában az első helyen Bács szerepel, ahol százezer lakosra 60,31 öngyilkosság jut, a második helyet pedig Magyarkanizsa foglalja el (58,87), majd a hatodik helyen következik Törökkanizsa (48,43), hetedik Zenta (45,71), kilencedik Törökbecse (39,98%) és a tizedik Antalfalva (Kovačica, 37,7).[9]

A hivatalos adatok azt bizonyítják, hogy az öngyilkosságok száma Vajdaságban minimálisan csökken, de továbbra is magas: a tartományban 2018-ban 305 ember vetett véget önkezűleg saját életének, 2017-ben 334-en lettek öngyilkosok, három évvel ezelőtt pedig 288-an.[10]
Az első tíz helység közül, amelyekben a legnagyobb az öngyilkosságok száma – a KSH adatai szerint – hat Vajdaság területén van. Ezek között Magyarkanizsán (86,51%)[11] és Zentán (78,12%)[12] többségében él a magyar lakosság. Törökkanizsán (35,04%)[13] és Törökbecsén (26,63) is jelentős a magyarok lélekszáma, Bácson (7,3%)[14] viszont már jóval kevesebb. Antalfalván túlnyomó többségben (84,22%) szlovákok élnek.  
Habár a kutatók az öngyilkosságot „évek óta a rossz anyagi körülményekhez és a szegénységhez kapcsolják, az adatok azt bizonyítják, hogy olyanok is véget vetnek saját kezűleg az életüknek, akiknek nincsenek anyagi gondjaik”.[15]  Van-e ennek valami köze a nemzeti hovatartozáshoz?

Az öngyilkosságokkal kapcsolatban a magyarok körében csak Badis Róbert, szociológia szakos tanár tanulmányával találkoztam. A tanulmány azonban csak „a 21. század első évtizedével” (pontosabban a 2012-ig terjedő időszakkal) foglalkozik.[16]
– Nemzetiségek szerint vizsgálva a magyarok körében találjuk a legmagasabb hajlandóságot az öngyilkosságra. Az elmúlt két népszámlás közötti időszakot (2000-2011) vizsgálva kijelenthetjük, hogy a magyar nemzetiség körében a 100 ezer főre jutó öngyilkosok száma, számszerűsítve 41,4 – írja tanulmányában Badis.[17] (Vajdaságban, ebben az időszakban, átlagban a 100 ezer főre jutó öngyilkosság 25,1 volt”.)[18]
A most közölt adatok szerint az öngyilkosok száma Magyarkanizsán (58,87), Törökkanizsán (48,43) és Zentán is (45,71) meghaladja az előző évtizedben történt esetek számát. Ebből azonban még – további kutatások nélkül – nem lehetne messzemenő következtetéseket levonni.    

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2019. október 16.

__________
[1] Még egy évig marad a közszolgálati létszámstop. https://pannonrtv.com/rovatok/tarsadalom/meg-egy-evig-marad-kozszolgalati-letszamstop, 2019. október 5. [11:00 és 16:48]
[2] Még egy évig marad a létszámstop
https://szabadmagyarszo.com/2019/10/05/meg-egy-evig-marad-a-letszamstop/ 2019. október 5. [10:01]
[3] Pénzügyi Tanács: Értelmetlen a létszámstop fenntartása. http://www.rtv.rs/hu/politika/p%C3%A9nz%C3%BCgyi-tan%C3%A1cs-%C3%A9rtelmetlen-a-l%C3%A9tsz%C3%A1mstop-fenntart%C3%A1sa_1026971.html, 2019. június 19. [17:21]
[4] Uo.
[5] Szabadka: Mintegy száz magyar diákkal van kevesebb az általános iskolákban.
https://szabadmagyarszo.com/2019/10/11/szabadka-mintegy-szaz-magyar-diakkal-van-kevesebb-az-altalanos-iskolakban/, 2019. október 11. [16:48]
[6] K.I.: Csökken a magyar diákok száma. Magyar Szó, 20196. augusztus 29. 5.
[7] Németh Ernő: MNT-ülés: Intézmények munkatervei és oktatási témák voltak napirenden https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/24233/MNT-ules-Intezmenyek-munkatervei-es-oktatasi-temak-voltak-napirenden.html, 2019. október 11. [12:44]
[8] P.E.: Elegendő a férőhely a középiskolákban. Magyar Szó, 2019. július 6. 1. és 5., vagy 2019. július 6. [08:46] >> 2019. július 7. [16:23]
https://www.magyarszo.rs/hu/4032/kozelet/204559/Elegend%C5%91-a-f%C3%A9r%C5%91hely-a-k%C3%B6z%C3%A9piskol%C3%A1kban.htm, 2019. július 6. [08:46] >> 2019. július 7. [16:23]
[9] Öngyilkosságok: Kanizsa a második, Zenta, Törökkanizsa és Törökbecse az első tízben
https://szabadmagyarszo.com/2019/10/11/ongyilkossagok-kanizsa-a-masodik-zenta-torokkanizsa-es-torokbecse-az-elso-tizben/, 2019. október 11. [18:28
[10] Vajdaságban egy év alatt több mint háromszázan lettek öngyilkosok. https://szabadmagyarszo.com/2019/09/10/vajdasagban-egy-ev-alatt-tobb-mint-haromszazan-lettek-ongyilkosok/, 2019. szeptember 10. [16:44]
[11] Magyarkanizsa. https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarkanizsa#N%C3%A9pess%C3%A9g
[12] Zenta. https://hu.wikipedia.org/wiki/Zenta#N%C3%A9pess%C3%A9g
[13] Törökkanizsa. https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6r%C3%B6kkanizsa#N%C3%A9pess%C3%A9g
[14] Bács. https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1cs#N%C3%A9pess%C3%A9g
[15] Lásd a 10-es alatti írást.
[16] Badis Róbert: Öngyilkosság a vajdasági magyarok körében a 21. század első évtizedében. http://www.vmtt.org.rs/mtn2015/473_481_Badis.pdf
[17] Uo. 477
[18] Uo. 478.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése