2019. október 11., péntek

Szabadka:

Mintegy száz magyar diákkal van kevesebb az általános iskolákban

Szabadka: Mintegy száz magyar diákkal van kevesebb az általános iskolákban
Illusztráció (forrás: mnt.org.rs)

A szabadkai városi képviselő-testület elfogadta azt a tájékoztatót, amely a helyi általános iskolákba iratkozott elsősök és az elemi iskolások összlétszámáról szól. Ebből kiderült, hogy a tavalyihoz képest az idén egy magyar tagozattal kevesebb van a szabadkai általános iskolákban: a 2018/2019-es iskolaévben 155 magyar tagozat volt, a 2019/2020-as évben pedig 154-et nyitottak meg. Míg tavaly egy magyar osztályban átlagosan 15,78 diák volt, addig az idén egy osztályban 15,29 diák jár. Ami az elsősök számát illeti, az idén négy magyar diákkal több van, mint tavaly volt. A húsz általános iskolában kettőszázhetvenöt elsős magyar diák, míg nyolcszázhatvanegy gyerek szerb nyelven tanul majd, ugyanakkor a magyarul tanulók száma mintegy százzal csökkent, ugyanis 2018-ban 2446 diák tanult magyar nyelven, az idén viszont már csak 2355-en, ami azt jelenti, hogy összesen kilencvenegy magyar diákkal van kevesebb a községben.
2019. október 11. [16:48]
https://szabadmagyarszo.com/2019/10/11/szabadka-mintegy-szaz-magyar-diakkal-van-kevesebb-az-altalanos-iskolakban/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése