2019. október 4., péntek

Várhelyi, az új Orbán-jelölt egyszerűen faragatlan

Szerbia azonban örülne, ha magyar kézbe kerülne az új tagok felvétele. Akárcsak Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság vezére. Ezzel együtt az EU-ban is akadnak olyanok, akik úgy vélik, hogy jól jöhet a térségben a jelölt felkészültsége.

A magyar biztosi poszt új várományosát általában dicsérik szakmai felkészültségéért, de azért nem, ahogyan a beosztottjaival bánik. Más szóval, baj van Várhelyi Olivér stílusával. Azt elismerik, hogy nagyon intelligens és igencsak jól kiismeri magát uniós ügyekben, de vezetőként igencsak durva, ideértve, hogy kiabál és káromkodik a munkatársaival. Azon kívül az EU-s nagyköveti értekezleteken meglehetősen harcias az uniós kollégákkal szemben. Ez a magatartás nem áll összhangban azzal, ahogyan von der Leyen képzeli az új Bizottság működését. Hiszen, mint írta, figyelmes és együttműködő munkát tervez. Vagyis többet kell beszélni egymással és jobban oda kell figyelni a másikra.

A brüsszeli magyar EU-képviselet többszöri érdeklődésre sem volt hajlandó megjegyzést fűzni a Várhelyi viselkedésével kapcsolatos értesülésekhez. Mármint, hogy időnként kifejezetten faragatlan a kollégáival, az érzelmi terror légkörét alakítja ki. Egy korábbi magyar tisztségviselő szerint kifejezetten hajlamos arra, hogy megalázza a másikat. Sok múlik a hangulatán. És nagyon él, amikor viszály van, sőt, azt egyenesen keresi is. Más források ezt úgy fogalmazták meg: nem könnyű ember. De van, aki saját tapasztalatai alapján azt mondja, hogy a panaszok túlzottak, és nem is igaz, hogy szitkozódik. Azért követel annyit, mert mindig a legjobb eredményt akarja elérni.

Más uniós diplomaták körében egyáltalán nem népszerű, mert nemigen kapható kompromisszumokra. Kifejezetten arroganciát tanúsít az egyenrangú partnerekkel szemben. Nem sok jót szokott mondani sem az Európai Parlamentről, sem a Bizottságról, még akkor sem, ha utóbbi képviselői is jelen vannak. Az a hír járja róla, hogy bár köztisztviselő, nagyon is szívén viseli a magyar politikai vezetés célkitűzéseit, és hogy roppant közel áll Orbánhoz. Valószínűleg ez a viszony is szóba kerül majd a brüsszeli meghallgatáson. Meg kell győznie a képviselőket arról, hogy megfelelően meg tudja ítélni a jogállami normák helyzetét a Nyugat-Balkánon, illetve semleges tárgyalófél lehet az Oroszországgal szemben álló kormányok számára.   Budapest szerint megalapozatlanok a magyar demokrácia állapotával összefüggő panaszok, és hogy itt csupán a liberálisok áskálódnak a bevándorlás-ellenes politika miatt.

Ara-Kovács Attila, a DK EP-képviselője azt mondja, Moszkva érdekeit szolgálja, ha Várhelyi megkapja a bővítési területet. De a balkáni kapcsolatokat sem segítené a kinevezése. lásd a Gruevszkinek nyújtott menedéket, vagy hogy Orbán nem támogatta a görög-macedón névvita rendezését. Szerbia azonban örülne, ha magyar kézbe kerülne az új tagok felvétele. Akárcsak Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság vezére. Ezzel együtt az EU-ban is akadnak olyanok, akik úgy vélik, hogy jól jöhet a térségben a jelölt felkészültsége.
Politico/Szelestey

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése