2023. január 10., kedd

Losoncz Márk nyílt levélben fordult a VMSZ-hez

 

Losoncz Márk (Fotó: RTV)

2023. január 08. 23.59

Temerin - Nyílt levélben fordult a Vajdasági Magyar Szövetséghez Losoncz Márk filozófus, amelyben párbeszédre szólította fel a párt vezetőségét és a párthoz nem kötődő vajdasági magyar közéleti személyiségeket is, a társadalmi-politikai színtéren uralkodó helyzet és a közösséget érintő kérdések megvitatása érdekében.

video icon

Losoncz Márk tudományos tevékenységének egyik fókusza a vajdasági magyarság. Meglátása szerint az utóbbi években a politikai életünk az egyeduralom és az egyszólamúság irányába siklott.

Losoncz Márk:

Minden, valamit magára adó közösség valóban párbeszédet folytat. Az azt jelenti, hogy a párbeszéd nyílt, őszinte, vannak terapeutikus hatásai, érvelő, vitatkozó, a másik fél iránt megértést tanúsító, és így tovább. Ilyenfajta párbeszéd tulajdonképpen, szubsztantív értelemben, a mi közösségünkben nincsen, hiszen egyetlen párt uralja tulajdonképpen a nyilvánosságban zajló diskurzust. Ráadásul ez a párt maga sem plurális jellegű, tehát nincsenek belső platformok, hanem tulajdonképpen egy szűk pártvezetőség, hogy azt ne mondjam a Pásztor–Lovas család határozza meg nagyban, hogy mi történik a vajdasági magyar közösségben, akár kultúráról legyen szó, akár a hatalmi döntésekről, és így tovább, és ez szerintem megengedhetetlen, és nagyon kontraproduktív a közösséget illetően, hogy nyílt párbeszéd nem történhet, nem zajlik.

A vajdasági filozófus egy közvetlen demokratikus modellben lát alternatívát, amely alulról szerveződik és nagyobb részvételt biztosít.

Losoncz Márk:

Azért gondolom, hogy a mi közösségünkben megvan ehhez a potenciál, mert a mi közösségünk volt tulajdonképpen a kárpátaljai magyar közösség után az első, amely egyfajta kulturális, perszonális autonómiát megteremtett, és ez eleve egy nagy csoda, hogy mi ezt meg tudtuk csinálni. Úgy-ahogy, de azért viszonylag jól a Magyar Nemzeti Tanács működik, csak azt gondolom, hogy ez bármennyire jó, nem elegendő. Ennél sokkal többre vagyunk képesek egyfelől, másrészt ennél sokkal többre van szükség ahhoz, hogy a közösség valóban megmaradjon, és azt hiszem, hogy ebben a minimumban mindannyian egyetértünk, hogy szeretnénk, hogy ha száz év múlva lenne itt vajdasági magyarság, amely nemcsak, hogy éldegél, életben marad, hanem akár virágzik is.

Mint kiemelte, a levél és a kezdeményezés nem a VMSZ elleni támadás.

Losoncz Márk:

Hangsúlyozom, a VMSZ amit létrehozott az elmúlt 25 évben: kisebbségi jogok védelme, a Magyar Nemzeti Tanács létrehozása és fönntartása, a Prosperitati Alapítvány, minden mellékes baj ellenére, rengeteget hozott a vajdasági magyar embereknek. Én beszélgetek temeriniekkel arról, hogy mit jelent nekik a Prosperitati Alapítvány, és rengeteg családnak nagyon sokat. Tehát arról szó nincs, hogy én a VMSZ-t támadnám, pláne, hogy meg akarnám szűntetni, vagy hogy azt akarnám, hogy Pásztor István, vagy Lovas Ildikó, vagy Pásztor Bálint, vagy Pásztor Ábel, vagy bárki tűnjön el a politikai színtérről, pláne a nyilvánosságból. Erről szó sincs. Én csak párbeszédet kezdeményeztem, és örülnék, ha létrejönne.

Losoncz Márk elmondta, a politikai szervezet részéről hivatalos válasz még nem érkezett a felhívására.

https://www.rtv.rs/hu/politika/losoncz-m%C3%A1rk-ny%C3%ADlt-lev%C3%A9lben-fordult-a-vmsz-hez_1406535.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése