2023. január 14., szombat

Öreg Anna Igor Mirovićnak: Önnek nem probléma, hogy összedől az épület, amelyben dolgozik?

Öreg Anna Igor Mirovićnak: Önnek nem probléma, hogy összedől az épület, amelyben dolgozik?

2023-01-13 19:28

Öreg Anna, a Szabad Polgárok Mozgalmának köztársasági parlamenti képviselője és az SZPM vajdasági szervezetének elnöke nyílt levelet intézett Igor Mirović tartományi kormányfőhöz a Báni Palotában keletkezett károk miatt. A levelet az alábbiakban teljes terjedelmében, változtatások nélkül közöljük.


Amióta az ellenzék bűnvádi feljelentést tett az újvidéki Báni Palotát ért károsodások miatt – síri csönd lett! Hosszabb szünetet követően, amit az angolok úgy is neveznek: „splendid isolation” (ezt arra az emberre használják, aki elszigeteli magát a többi embertől, hogy ezzel is jelezze, felettük áll), megszólalt Igor Mirović tartományi kormányfő. Igaz, egy más téma kapcsán: azt mondja, a tartományi kormány szeretné megőrizni és előmozdítani Vajdaság egységét.

A hír hallatán ráébredtem, hogy nekünk igazából van tartományi kormányfőnk!? Amilyen gyakorisággal megszólalnak, hitem szerint hozzám hasonlóan Vajdaság polgárai is elfeledkeztek róluk. Ha pedig már megszólalt a mi szorgos kormányfőnk, kihasználnám a lehetőséget és kérdeznék tőle valamit a munkahelyével kapcsolatban. Eddig ugyanis semmilyen kommentárt nem hallottam tőle a Báni Palota épületén keletkezett sérülések kapcsán. Emlékeztetném, hogy egy hónappal ezelőtt bűnvádi feljelentést tettünk, mert a projektum építési engedélyét a tervezési és építési törvény rendelkezéseivel ellentétesen adták ki, a teljes dokumentáció nélkül. A projektre nem adta jóváhagyását a Műemlékvédelmi Intézet sem, az engedélyt pedig Újvidék Város Építésügyi Igazgatósága adta ki. Az ügyészség válaszára még mindig várunk.

A döntést gyakorlatilag a Szerb Haladó Párt hozta meg, amelynek Mirović úr is a tagja. Tették ezt annak ellenére, hogy – amint azt közleményükben ők maguk is beismerték – tudomásuk volt róla, hogy a beruházó ezzel az építkezéssel sérüléseket okoz a műemléken.

Időközben a Progresszív Vajdasági Akció birtokába jutott a Városi Felügyelőségi Igazgatóság átirata, amelyben világosan és érthetően áll, hogy semmilyen károsodást nem jeleztek előre a Báni Palotánál épülő garázsok projekttervében. Ez egy újabb, a Szerb Haladó Párttól származó csúsztatások sorában.

Mirović úr! Ha már megjelent a nyilvánosság előtt, és ha már a körülmények alakulása folytán azt a tisztséget tölti be, amit – szóljon már néhány szót erről a témáról is. Ha már Pásztor István, tartományi házelnök nem érez erre késztetést. Pedig neki szintén ebben az épületben van a munkahelye, amelynek a használatát megtiltották.

Tisztában vagyunk vele, hogy nem fog megszólalni, mert Ön általában nem nyilatkozik a közvélemény számára fontos témákról, amelyek során sérül a közérdek. Amikor pedig a mostanihoz hasonlóan a kulturális javak és műemlékek sérülnek az Ön üzlettársainak érdekei miatt, ezt fejlődésnek nevezi.

Hasonlóan kerüli a Vajdaság polgárainak jólétét érintő olyan fontos témákat is, mint például a Vajdaság pénzeléséről szóló törvény, amelyet annak ellenére sem fogadtak el, hogy erre Szerbia Alkotmánya kötelez. A vajdasági kormányfő erről – hallgat.

Vajdaság az SZHP és a VMSZ uralma alatt csak azért tud megmaradni, mert ez a tehetetlen és néma tartományi vezetés, amelyet kizárólag a Belgráddal közös üzleti megállapodások érdekelnek, megfelel az ország és az SZHP vezetésének. Miközben az autonómiát nevetséges szintre alacsonyították, Vajdaságot meg kisemmizték. Ennek a politikának a legfőbb áldozatai maguk a polgárok, akiktől elvették ezzel a lehetőséget, hogy jobban éljenek és dönthessenek saját sorsukról.

Mi, a Szabad Polgárok Mozgalmában egyre biztosabbak vagyunk benne, hogy a soron következő tartományi választások véget vetnek ennek a gyakorlatnak, amely az SZHP/VMSZ/SZSZP hatalom lényege, és amit már semmivel sem tudnak leplezni.

https://szmsz.press/2023/01/13/oreg-anna-igor-mirovicnak-onnek-nem-problema-hogy-osszedol-az-epulet-amelyben-dolgozik/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése