2024. március 25., hétfő

Elemző: Bár a Fidesz bohóckodásnak állítja be Magyar Péter üzeneteit, egyelőre védekezésbe szorult

A Szabad Európa honlapja

2024. március 25.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink az utóbbi napokból:

Elemző: „A Fidesz őszödi beszéde lehet, ha Magyar Péternek van érdemi hangfelvétele”
Ha létezik olyan hangfelvétel, amelyen a kancelláriaminiszter és az igazságügyi miniszter arról beszél, hogy Rogán Antal beavatkozott egy folyamatban lévő nyomozásba, az a Fidesz őszödi beszéde lehet, ugyanakkor hitelességi kérdéseket is felvethet, hogy Magyar Péter miért őrizgette három évig – többek között erről is beszélt Ruff Bálint kampánytanácsadó az Elemzőben.

Bíró-Nagy András pedig arról számolt be, hogy noha a Fidesz bohóckodásként állítja be Magyar Péter üzeneteit, egyelőre védekezésbe szorult. A Policy Solutions elemzője szerint a főpolgármester-jelölti versenyben az a papírforma, hogy Szentkirályi Alexandra végül visszalép, Vitézy Dávid egyedül marad, és igyekszik egyenrangúként fellépni Karácsony Gergellyel szemben.

Repkednek a százmilliók a Megafonnál
Év eleje óta csak a Megafon 120 millió forintot költött Facebook-hirdetésekre, a kormányhoz köthető oldalak összesen pedig már 200 millió fölött járnak. A Dezinformáció hatalmában a 2024-es választási kampány során népszerűsített, fizetett tartalmakat és azok finanszírozóit vizsgáljuk. Kik a legnagyobb hirdetők, és mennyit költenek ellenségképző üzenetek terjesztésére? Hogyan profitálnak a közösségi platformok a választási dezinformáció terjesztéséből?

Az Európai Unió minden fronton fokozza Ukrajna támogatását
A tagállamok vezetői előző heti csúcstalálkozójukon ígéretet tettek rá, hogy felgyorsítanak és fokoznak minden szükséges katonai segítséget Ukrajnának, illetve jelentősen növelni fogják védelmi kiadásaikat saját biztonságuk megerősítésére. Bosznia-Hercegovina is megkapta az elvi jóváhagyást a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez.

Eközben az Európai Bizottság jövő év elejére harangozta be a közösségi politikák újabb bővítések által különösen indokolt áttekintését, majd ezek fényében az egyes területek, köztük a költségvetés érdemi reformjára vonatkozó javaslatok előterjesztését. A brüsszeli testület szerint van megoldás az egyhangú döntések feladására, ennek lehetőségeiről írtunk egy másik cikkünkben is.

Jávor Benedek: „Összeomlott a visszagyűjtési rendszer”
A szakpolitikus szerint óriási gondok vannak a hulladékpiacon, amióta a kormányzat egy olajtársaságot, a Molt bízta meg a hulladékok begyűjtésével. A koncessziós rendszer elindulása óta 22–87 százalékkal csökkent a begyűjtött mennyiség, s egy része illegális lerakókban végezhette. A Mol közben 13 milliárd forintnyi adófizetés előtti profitot realizált tavaly ezen a piacon.

„A falu egy fontos közösségi élménnyel lesz szegényebb, hogy nincsenek hétvégi meccsek” – Csillag Péter
Csillag Péter 2015-ben kezdte dokumentálni azokat a kistelepülési focipályákat, ahol az igazán nagy meccsek történnek: a „hátsó füveseket”. Az immár több mint 150 helyszínt bemutató sorozat olyan Magyarországot láttat a foci által, amelyet sokszor észre sem akarunk venni.

Egy statisztikai modell is kétségbe vonja Vlagyimir Putyin újraválasztásának tisztaságát
Jelentős anomáliákra mutatott rá már a korábbi orosz választásokkal összefüggésben is egy külföldi ügynöknek nyilvánított fizikus statisztikai modellje, de a számítások szerint az idei lehetett a leginkább elcsalt szavazás eddig, amelyen az elnöknek legalább húszmillió hamis szavazatot regisztrálhattak.

Négy fegyverest vettek őrizetbe a moszkvai terrortámadás után, a halottak száma meghaladta a 130-at
Tizenegy főt, közöttük négy feltételezett támadót vettek őrizetbe Oroszországban a pénteki merénylet nyomán. Terepszínű ruhás fegyveresek több mint 130 embert öltek meg, és sokakat megsebesítettek, amikor tüzet nyitottak egy koncertteremben Moszkva egyik külvárosában. Az ukrán elnök határozottan visszautasította orosz kollégája utalásait arra vonatkozólag, hogy Kijevnek köze lehet a támadáshoz.
 
Amit még tudni érdemes
Mi utal arra, hogy belepiszkáltak a Völner–Schadl-ügy nyomozati irataiba? (444)
Nem Magyar Péter az első, akinek feltűnt, hogy a Völner–Schadl-ügy vádirata hiányos lehet.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése