2024. március 26., kedd

„Ez egy maffiakormány, amiből nem lehet kiszállni" – Magyar Péter szerint erről beszél Varga Judit a hangfelvételen

 A Szabad Európa honlapja

2024. március 26.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Magyar Péter a volt feleségével folytatott beszélgetést készül nyilvánosságra hozni
A felvétel készítésének körülményeiről és nyilvánosságra hozásának okairól beszélt egy interjúban a pártalapításra készülő Magyar Péter, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter volt férje. Állítása szerint ezt a felvételt viszi az ügyészségre, hogy bizonyítsa azt, amit a Völner-Schadl-ügy kapcsán egy hete Rogán Antalról mondott.

„Lehetséges olyan helyzet, amikor a konfliktust nem lehet elkerülni” – Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács elnöke
Bár az EU és a magyar kormány jogállamisági vitáját az ukrajnai háborúval kapcsolatos magyar politika is befolyásolja, de azért Brüsszel figyeli a magyar kormány jogállamisággal kapcsolatos lépéseit, és ha visszarendeződést lát az igazságszolgáltatás terén, akkor újból felfüggesztheti a Magyarországnak járó támogatásokat. Ezért is fontos a nemrég új testülettel a harmadik hatéves ciklusát megkezdő, a bíróságok függetlenségét ellenőrző/biztosító Országos Bírói Tanács szerepfelfogása. A maguk a bírók által választott testület két hónapja megválasztott új elnökével, dr. Szabó Péterrel beszélgettünk erről.

Ellenőrzés: egy magáncég felbérelte az adóhivatalt
Titkolják azt a szerződést, amelyet a Mol hulladékos cége kötött az adóhivatallal. A megállapodás értelmében a NAV a magáncég kérésére és elvárása szerint ellenőrzi a fémkereskedőket, amiért pénzt kap. A kontroll nemcsak az alvállalkozókra, hanem a konkurens cégekre is kiterjed. Az alaptörvény szerint a közhatalom forrása a nép, nem pedig a tőke – mondta egy alkotmányjogász a Szabad Európának azzal kapcsolatban, hogy a fémkereskedők az Alkotmánybírósághoz fordultak.

„Elkergetik a kivitelezőt, bejön helyette valaki, ő leszámlázza azt a munkát, amit te már elvégeztél” – elszámolási vita nagyban
Befuccsolt a kisvárdai vár felújítása, amire az EU 2,2 milliárdot adott. A megrendelő januárban bontotta fel a szerződést a kivitelezővel, arra hivatkozva, hogy folyamatosan tologatta a határidőket, egészen addig, amíg ki nem futottak az időből. A várat felújító Korintosz Kft. ügyvezetője viszont azt mondta: a megrendelő Kisvárdai Várfürdő Fejlesztő Nonprofit Kft. időhúzása miatt esett kútba a befejezés. Vozák László, a kivitelező cég ügyvezetője szerint ráadásul Kisvárda meghatározó alakjai már évekkel ezelőtt azt mondták neki, hogy jobb lenne, ha levonulna, és átadná más vállalkozónak a vár felújítását. Nem tette. Most úgy számolja, hogy legalább félmilliárd forinttal tartozik neki Kisvárda önkormányzati cége. Elszámolási vita nagyban a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogramon belül.

Az Európai Zöld Párt Karácsony Gergelyt támogatja és rossz néven vette az LMP ellenjelöltjét
Az Európai Zöld Párt Karácsony Gergely újraválasztását támogatja. Egyben elhatárolódnak tagpártjuk, az LMP azon döntésétől, hogy Vitézy Dávid személyében ellenjelöltet indítottak. Ezért a pártcsalád fel is függesztette az együttműködést az LMP-vel az európai parlamenti választási kampány idejére.

Az ENSZ BT azonnali tűzszünetre szólított fel a Gázai övezetben
Az Egyesült Államok tartózkodása mellett elfogadott határozatban a túszok feltétel nélküli szabadon bocsátására és fegyvernyugvásra szólítottak fel Izrael és a palesztin enklávét uraló Hamász között.

Kitüntetésben részesültek a feltételezett terroristákat őrizetbe vevő katonák Oroszországban
Orosz állami és katonai kitüntetést kaptak az Ukrajnával és Belarusszal határos Brjanszki területen állomásozó egységek tagjai, akik részt vettek a közel száznegyven ember életét követelő moszkvai terrortámadás négy, jól láthatóan azóta megkínzott gyanúsítottjának elfogásában.
 
Amit még tudni érdemes
„Tál hívja Gyűjtőt” – így zajlott a Schadl letartóztatása előtti három nap, amikor Rogánék szólhattak Völnernek (Telex)
2021. november 3-án, két nappal Schadl György őrizetbe vétele előtt Rogánék behívatták Völner Pál igazságügyminiszter-helyettest a Karmelitába, ahol személyesen figyelmeztethették, hogy Schadlt lehallgatják és megfigyelik.

A kormány akkugyárépítő mániája az egész Kárpát-medencét élhetetlenné teheti (HVG)
1500 milliárd forintnál is többet áldoz a kormány akkuipari beruházásokra, azoktól várva a gazdaság felemelkedését. A felelőtlen engedélyeztetés miatt azonban felmérhetetlenek az egész Kárpát-medencét veszélyeztető környezeti károk.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése