2024. március 20., szerda

Szakértő: Egyre kevesebb intézmény lát el egyre több, lelki problémával küzdő gyereket

A Szabad Európa honlapja

2024. március 20.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

A Minecrafttól a kisegérig – Drinóczky Viktória a gyermekpszichodrámáról
Magyarországon az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a lelki problémával küzdő gyermekek száma az ellátórendszerben. Egyre kevesebb intézmény lát el egyre több gyereket, miközben a sajátos nevelési igényű diákok száma is évek óta dinamikusan nő. Terápiás ellátásra viszont nemcsak nekik, hanem sokszor neurotipikus, családjukkal otthon élő, azonban lelki problémákkal küzdő kortársaiknak is szükségük van.

Bod Péter Ákos: Közgazdasági szempontból nincs értelme az akkugyáraknak
Bod Péter Ákos, az első szabadon választott kormány ipari minisztere, volt jegybankelnök, az MTA professzora szerint közgazdasági értelemben semmi értelme nincs az akkumulátorgyáraknak, ahol sok vendégmunkás fog dolgozni, hiszen a profitot kiviszik, a munkások bérét pedig a kormány állami támogatásként évekre előre odaadja. A szakértő szerint néhány döntéshozó bele van szerelmesedve a GDP-be, pedig vannak jobb módszerek is a gazdasági teljesítmény mérésére.

Kik a polgármesterjelöltek a 49 legnagyobb településen?
Egy hónappal a kampányidőszak hivatalos kezdete előtt táblázatba foglaltuk a 25 megyei jogú város és a 23 fővárosi kerület vezetéséért, illetve a budapesti főpolgármesterségért versenybe szálló jelölteket. Három és fél millió ember él ezeken a településeken.

Vitézy Dávid is indul a főpolgármesterségért, az LMP és egy civil egyesület közös jelöltje
A közösségi oldalára feltett videóból és a honlapján leírtakból sem derül ki, melyik párt támogatásával indul a posztért, de szerkesztőségünknek elmondta, hogy a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület és az LMP közös jelöltjeként, egyben a közös lista vezetőjeként száll ringbe a posztért.

Julija Navalnaja arra kéri a világot, hogy ne ismerje el Vlagyimir Putyint törvényes vezetőnek
Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus özvegye azt kérte a nemzetközi közösségtől, hogy ne ismerje el Vlagyimir Putyint az ország legitim vezetőjének a múlt hétvégi, „értelmetlen” elnökválasztás után.

Washington akkor is segíti Kijevet, ha az erről szóló tervezet nem tud átjutni a kongresszuson
Lloyd Austin védelmi miniszter azt ígérte, hogy az Egyesült Államok továbbra is támogatni fogja Ukrajna Oroszország elleni háborús erőfeszítéseit, még akkor is, ha a kongresszuson nem megy át a további fegyverzetküldés finanszírozása.

Balkáni tisztviselőket tiltottak ki az Egyesült Államokból korrupció gyanúja miatt
Nem engedélyezik a beutazást az Egyesült Államokba egy észak-macedóniai volt különleges ügyésznek és egy mostani elnökjelöltnek, mert mindketten „korrupt cselekményekben” vettek részt.
 
Amit még tudni érdemes
Zsidólakás, zsidóbútor egy nap alatt Sulyok Tamás filoszemita apjának (Hócipő)
A köztársasági elnök édesapja a Magyar Nemzeti Szocialista Párt szervezetvezetőjeként szerezte meg a deportált székesfehérvári zsidók tulajdonát.

Lesöpörte a Fidesz a gyerekek ügyét, 14 év alatt egyetlen ellenzéki javaslat sem jutott el szavazásig a parlamentben (Népszava)
Ötvenhét javaslatot nyújtott be gyermekvédelmi témában az ellenzék 2010 óta. Ebből 47 el sem jutott el az Országgyűlésig, tíz még várakozik – derült ki a lap gyűjtéséből.

Már a régió szinte minden országában jobban él az átlagnyugdíjas, mint a magyar (Telex)
208 ezer forintra emelkedett a magyar átlagnyugdíj 2023-ra, de euróba váltva ez csak a 24. helyre volt elég az Európai Unió 27 tagállama között. Vásárlóerő-paritáson mérve a magyar nyugdíjak az európai uniós átlag 45 százalékát tették ki.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése