2015. június 7., vasárnap

Stratégia?

penz 003Az elmúlt hetekben több csontváz is kibukott a szekrényből a délvidéki magyarság politikai életében, de talán a legnagyobb botrányt és felháborodást az a lista (egyesek szerint sima táblázat) okozta, amely az anyaországi gazdaságélénkítő támogatások elosztására – leosztására vonatkozott.
A VMDK közleményben reagált és sokan mások is kifejezték elégedetlenségüket, felháborodásukat. Nos, a listán felsorolt személyek közül senki sem szólalt meg, a listát összeállító párt elnöke pedig csak esetlenül próbálja cáfolni azokat a felvetéseket amelyeket a felháborodott közvélemény számon kér rajta. Egyértelmű: a lista Elnök úr pártjának szűkebb-tágabb holdudvarához tartozók helyzetbe hozását preferálja, már most, és így, amikor a valós folyamatok még el sem indultak. Amit pedig az esélyegyenlőségről és a gazdasági megalapozottságról mondott Elnök úr, az csak újabb mérföldkő hiteltelenné válásának kacskaringós útján.

Nem hagyhatjuk szó nélkül, reagálni szeretnénk, részben a VMDK-nak adott, válaszára is, amelyben azt állítja, hogy tájékozatlanok és rosszindulatúak vagyunk. Nos, mi csak egy olyan átlátható, esélyegyenlőséget biztosító támogatási rendszert szeretnénk, amely nem a pártklientúra szolgálatában működne, hanem csakugyan az itt maradt délvidéki magyarság felemelkedését szolgálná – ezért vagyunk rosszindulatúak?
Az elérhető stratégiaAbban viszont egyet kell értenünk Elnök úrral, hogy tájékozatlanok vagyunk abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy azt a stratégiát, amelynek alapján majd a támogatási rendszernek fel kellene állnia és működnie kellene, és amelyet állítólag az elmúlt két évben 200 szakember készített el (Napjaink, 2015.05.18.), még sehol sem volt alkalmunk látni, elolvasni, tanulmányozni, véleményezni, pedig az már, Elnök úr szerint, még a múlt év novemberében elkészült és már anyaországunk miniszterelnökének asztalára is megérkezett. Mielőtt írásos formában is megnyilatkoztunk volna, újra és tüzetesen átnéztük Elnök úr pártjának honlapját és kutakodtunk az internet világában is, ám sehol sem sikerült ráakadnunk a szóban forgó hivatalos stratégiára, így kizárólag csak az Alfahír által megjelentetett 150 oldalas változatra támaszkodhattunk! Néhány Elnök úr pártjában bennfentes ismerősünknél, kongresszusi küldötteknél is hiába érdeklődtünk, azt nyilatkozták, hogy még ők sem látták, elemezték a dokumentumot! És a kongresszuson is csak érintőlegesen hallottak a meglétéről és tartalmáról. Ez még érdekesebbé teszi a történetet, mert ha csakugyan egy komoly, korszakalkotó, sorsformáló dokumentumról van szó, amelyet a legnagyobb magyar párt megbízásából dolgoztak ki, akkor ildomos lett volna, ha azt a párt legmagasabb szintű hatalmi testülete is megtárgyalja és elfogadja. Főképp, ha figyelembe vesszük azt az elképzelést, hogy ennek a stratégiának az alapján a következő 5 évben elméletileg 102 millió eurónak kellene érkeznie az anyaországból új munkahelyek létrehozása céljából!
Elemző kedvünket tehát csak az Alfahíren megjelent változat kényeztetheti (Elnök úr megnyilvánulásai során nem vonta kétségbe annak tartalmi hitelességét), más elérhető változatra nem bukkantunk!
A 150 oldalnyi nyilvánosságra hozott anyag többszöri elolvasása után, úgy általánosságban, a következőket jegyeznénk meg:
Már a kezdet kezdetén elbizonytalanodunk, hiszen Elnök úr által említett 200 személy helyett csak 24 személy nevére bukkanunk, akik részt vettek a stratégia kidolgozásában. Jó néhányat ismerünk is közülük és eszünkben sincs, elvitatnunk szaktudásukat, már csak iskolai végzettségükből kifolyólag sem, azonban az is jól látszik, hogy főképp elméleti közgazdászokról van szó, akik vagy az oktatásban, vagy pedig az állami közvállalatok, közintézmények irányításában szerezték tapasztalatukat. Számunkra az elméleti közgazdaság – mint tudomány! – halott betű a hófehér papíron. Halott tudomány, hiszen az elméleti közgazdaságtan alappillérei már jó néhány évtizede összeroppantak, és mintha a mai világgazdaság már nem ezeken a pilléreken nyugodna!
Megváltoztak mára világgazdaságunk alappilérei!
A szóban forgó stratégia is valójában csak egy elméleti eszmefuttatás, illetve valamiféle elméleti leltár. A szerzők, a forrásmunkák feltüntetésével, közvetve elismerik, hogy tulajdonképpen az egész csinálmány csupán egy 150 oldalnyi összeollózott anyag, amelybe helyenként, a nagy általánosságok bokrai közé, a délvidéki magyar közösség is beültethető fogalom. Gazdaságélénkítés szempontjából lényegében semmi olyant nem tartalmaz, amit egyrészt a 2000. október 5-ei fordulattól napjainkig már ne fogalmaztak volna meg, másrészt pedig a környező országok uniós csatlakozási programjukban ne írtak volna le. Nem szeretnénk túl cinikusan fogalmazni, ám megfordult a fejünkben az is, hogy ha két évig, azaz 700 napig készült, ollózódott a stratégia, Elnök úr szavai szerint 200 ember részvételével, akkor ez azt jelenti, hogy naponta mindössze 0,2 oldalnyi anyagot sikerült összevágniuk! Ez már önmagában véve is egy komoly gazdaságélénkítő hadművelet lehetett! Igaz, ha a produktivitást csak annak a 24 szakembernek a figyelembevételével vizsgáljuk, akik a nevüket is adták a történethez, akkor már jobb az összeollózási eredmény!
 A stratégia 150 oldalából az első 83 oldalra fölösleges komolyabb megjegyzést tennünk, ugyanis az a része csak puszta statisztikai adatok összeollózott leltározása a meglévő kapacitásokról, azok állapotáról, a rendelkezésre álló erőforrásokról. Hiányoljuk viszont azt az elemzést, amelyből közösségünk képet kapna arról, hogy az eddig létrehozott ipari parkok, inkubátorházak, IPA-programok és más határon is átívelő együttműködési programok keretében milyen eredmények születtek. Ennek az analízise elmaradt, pedig a valós helyzetértékeléshez erre is szükség volna! Igen, nézzük meg verge alaposabban, hogy valójában hány új munkahely is nyílt a felsoroltaknak köszönhetően? Hány magyar ember talált munkalehetőséget és megélhetési lehetőséget, ezeken a munkahelyeken milyen a bérezés szintje, hány magyar vállalkozó tudott ezeknek köszönhetően megmaradni és fejlődni? Az eddigi pályázati pénzek lehívásában mely cégek, egyének, civil szervezetek vettek részt? Az edukációs folyamatoknak köszönhetően  hány magyar ember tudott jövőképet teremteni magának? Nos ezekre a kérdésekre elmaradnak a válaszok, pedig nincs továbblépés ezek nélkül a válaszok nélkül. Azt már nem is kérdezzük, hogy tényszerűen, összegszerűen mennyi pénzt és kinek osztottak szét a szóban forgó folyamatokban?
A stratégia 84. oldalán található kiemelés , „küldetés” valójában egy fontos momentuma a történetnek és itt vetődik fel újra az őszinteség és az átláthatóság fontossága!.
“Küldetés: A vajdasági magyar közösség síkra száll a vajdasági magyarság megmaradásáért és önmegvalósításáért a szülőföldön. A gazdasági, társadalmi, politikai, erkölcsi, tudományos felemelkedés érdekében cselekszik. Teszi ezt: szakmai és demokratikus döntéshozatalra alapozva, fejlődés-orientált, toleráns, nyitott, céltudatos és elkötelezett módon, a magyarság hagyományos értékeinek tiszteletben tartásával és az esélyegyenlőség megteremtésével.
 A stratégia fő célja a fenntartható, magas hozzáadott értékű termelésre és a foglalkoztatás bővítésére épülő gazdasági növekedés, továbbá az ezt megalapozó vajdasági magyar közösség társadalmi összetartozásának biztosítása. “
Mindezeket figyelembe véve, a nyilvánosságra került lista alapján, bárkiben felmerülhet a kérdés, hogy hihetünk e, és hogyan is hihetnénk a Stratégia megrendelőjének, kidolgozójának és majdani végrehajtójának?
Velünk együtt még a délvidéki magyarság jelentős része sem szenved  emlékezetkiesésben. Mindannyian tudjuk, hogy a Stratégia kidolgozójaként megjelenő párt lassan már 20 éve hatalmi pozícióban van számtalan önkormányzatban, a tartományban, emberei vannak a tartományi parlamenti és titkári tisztségekben, a jelenlegi pártelnök pillanatnyilag tartományi házelnök, de volt már gazdasági és magánosítási titkár is, a párt rendelkezett már köztársasági kormányalelnöki tisztséggel is, az előző elnök személyében, hiszen a mindenkori köztársasági kormányt támogató vagy annak részét képező magyar pártról van szó. Hihetünk-e nekik?
Hiszen, emlékezetünk szerint, az elmúlt 20 év során történt meg az a gazdasági leépülés, a sikertelen privatizációk egész sora, amelynek köszönhetően az egész közösség leépült. Ebben az ügyben vajon hány alkalommal szólaltak meg a szóban forgó magyar párt politikai tisztségviselői, polgármesterei, tartományi titkárai, tartományi házelnöki, parlamenti képviselői?
Ez a magyar párt felemelte e szavát, tiltakozott-e, sokszor látványos leépülésünk, megrendítően abszurd következményei ellen? Hihetünk-e annak a személynek az őszinteségében, aki tartományi gazdasági titkárként igazgatóbizottsági tisztséget vállalt egy olyan hirtelen magánosított cégben, amely a későbbiekben több mint 16 millió eurónyi adósságot halmozott fel (érdekes, főképp az állam iránt) és felszámolt kb. 3000 munkahelyet! (Vajon hány magyar család maradt ennek a „dicső cselekedetnek” a következtében egzisztencia nélkül Óbecsén?). Vajon hihetünk-e az olyan politikai szereplőknek és holdudvaruknak, akiknek nevéhez Szabadka-szerte számos ingatlan panama köthető, akik egymás cégeinek politikai helyzetbehozásával építették saját birodalmukat, főképp a magyarlakta önkormányzatok kárára? Vajon hihetünk-e az olyan személyeknek, akikhez olyan pénzügyi botrányok kötődnek, mint az emlékezetes „elektronikus iskolai naplók” esete, vagy a le nem tisztázott iskolatatarozások története. Sorolhatnánk vég nélkül az ehhez hasonló eseteket, amelyek tulajdonképpen itt zajlottak a szemünk előtt, de mindezzel csak arra szeretnénk rámutatni, hogy az egész gazdaságélénkítő terv, a hozzárendelt pénzeszközök által csakis akkor lesz eredményes, ha az átláthatóságot biztosító, hiteles, a közösség szemében erkölcsileg is fedhetetlen emberek, szervezetek révén valósul meg. A közösség hite és támogatása, de főképp türelme, a valós eredmények megjelenéséig, az egyik legfontosabb eleme a történetnek.  A további titkolózás, az információk és elképzelések körüli ködösítés, mellébeszélés, a közösségi jövőkép szempontjából: több mint káros!
Napjaink - 2015.05.18.Csak a példa kedvéért:  a Napjaink 2015.05.18-ai műsorában a pénzekkel kapcsolatosan feltett riporteri kérdésekre Elnök úr csupán annyit mondott: “Majd a későbbiekben viszatérünk rá.” Nos, ez nem történt meg a mai napig sem!
A Stratégia lényegbeli részéhez a következőket fűzzük:
“Az együttgondolkodás hiánya, valamit a települések összehangolatlan fejlesztései magával hozta a hatékonyan működő társulások, szövetkezések kialakulásának a hiányát. Az elmúlt időszakban nem készültek a szakma és a tudományos szakértők bevonásával megalkotott stratégiák, tervek, agrárfejlesztési koncepciók és hatástanulmányok. A társulások és a szövetkezések kialakulása a gazdaságok érdekérvényesítő erejének fontos eszközei és hatással vannak a térség és az egyes ágazatok fejlődésére. Az egységbe tömörülés együttes piaci fellépést, megjelenést tesz lehetővé, az eladásra kínált termékek minőségi paraméterei egységesíthetők. Ezáltal a termékek könnyebben felismerhetővé válnak a vásárlók számára. Ennek érdekében fontos szempont a gazdaságok integrálása, a már működő vállalkozások, szövetkezések tömörülésének/együttműködésének az ösztönzése.”  (87. oldal)
Szövetkezetek hiánya? Nos igen, de mint a hatalomba beépülő párt, mit tettek eddig a meglévő szövetkezetek megvédéséért (Persze itt a csantavérire már nem szeretnénk külön kitérni)? Mi a helyzet a szövetkezeti törvényel, már 20 éve parlamenti párt vagytok!
“A piaci és termelői igény kielégítése céljából szükség van egy olyan törvényalkotási indítvány kidolgozása, amely magában foglalja a bejegyzett mezőgazdasági termelők termékfeldolgozással kapcsolatos jogi kereteit.” (88. oldal)
Törvénymódosításról beszéltek a mezőgazdasági termelők termékfeldolgozása kapcsán? Emlékeztetőül: ki gátolt, esetleg ki gátol benneteket abban, hogy az erre vonatkozó módosítási javaslatotokat a tisztelt ház elé terjesszétek?  Parlamenti párt vagytok, jelenleg a kormány része, és ehhez nincs szükség még pénzre sem!
“Helyi termékek boltjainak létrehozása, a meglévő boltokban „helyi termék sarok” kialakításával. A helyi termékeket kínáló piac az egyik legjobb megoldás a közvetlen értékesítésre. A helyi termékek felhasználásában és megismertetésében nagy szerepet tud vállalni a vendéglátóipar. Fontos lenne az éttermeknél elérni azt, hogy a nyersanyagok beszerzése helyi beszállítóktól történjen, és hogy tájjellegű ételek szerepeljenek az étlapokon (az éttermek pedig szerepeljenek a turisztikai kiadványokban). Érdemes lenne vásárokon, fesztiválokon megjelenni helyi termékekkel, bemutatni a térség étkezési és gasztronómiai hagyományait, „vajdasági értéktárat” létrehozni, bemutatni, népszerűsíteni. Turisztikai információs katalógusokban is be kell mutatni a helyi termékeket. Elengedhetetlen a piacon történő megjelenést szolgáló egységes imázs építése.” (89. oldal)
A helyi jellegű termékek lokális bemutatásáról és felhasználásáról beszéltek?. Ez önkormányzati, vagyis községi és városi szinten már eddig is megvalósítható lett volna. Emlékeztek, immár 20 éve, Szabadka, Zenta, Kanizsa, Ada, Óbecse, Topolya, Kishegyes a rendelkezésetekre áll, hogy ezt önkormányzati szinten megvalósítsátok. Miért nem tettétek a dolgotok?
“Szükség van a nemzetközi szabványok bevezetésének az ösztönzésére is, hiszen a nemzetközi követelményrendszer egyre erősebb, a kritériumrendszer összetettebb, kifinomultabb, a piac nehezebben megközelíthető. Viszont a nemzetközi szabványok elsajátításával lehetőség nyílik az export-piacra jutásra is.” (90. oldal)
 Nemzetközi szabványok ? Vajon mi újat mondtatok ezzel? Ez már évek óta létezik, és rendelkezésetekre álltak és állnak az önkormányzati, tartományi és köztársasági eszközök is, hogy ezeket alkalmazzátok, ösztönözzétek. Mit tettetek ezen a téren? Ehhez előbb termelés kellene, termékek kellenek, biztos piac kell!
“Vajdaság területi felosztását figyelembe véve megközelítőleg 10–15 falugazdász látja el feladatát. A falugazdász számítógépen, adatbázisokban tudja rögzíteni a hozzá tartozó települések gazdáinak gazdálkodási területeit, a termelt termékeiket. A falugazdászok komplex munkát végeznek. Szaktanácsadással foglalkoznak, személyre szóló tanácsokkal látják el a gazdákat, segítenek a kül. támogatások igénylésében, beadványok elkészítésében. Feladatukként kell megjelölni az agrár árualap felmérését, a hozzáadott értékű élelmiszerek előállításának felmérését településenként, az összefogások ösztönzését. A termékek, feldolgozók, raktárak, közös beszerzések koordinációját, valamint a településeken kialakítandó vidékfejlesztési munkacsoportok munkáját is segítik. Szükséges a falugazdászok működési (ügyfélfogadó helyiség, bérleti díj, költségek stb.) és eszközbeszerzési szükségleteit biztosítani.” (90. oldal)
Falugazdászok?  Vajon az egész szolgálat, amely már működik a tartományban, milyen eredményt hozott? Amennyiben valósak az eredmények és vannak előrelépések, akkor önkormányzati szinten miért nem terjesztettétek ki, bővítettétek ezt a tevékenységet? Miért nem léptek azonnal?
“Kedvező természeti és kultúrtörténeti alapokra szervezett turizmus és a hozzá kapcsolódó gazdaság fejlesztése “ (92-96 oldal)
Turizmus? Szerintünk ez a Stratégiának a legkérdésesebb része. A délvidéki magyarság szempontjából a turizmus leglényegesebb eleme a Palicsi-tó lenne? Erre kellene, hogy kapcsolódjon a stratégia összes többi eleme? Ez kéne hogy  legyen a délvidéki turizmus mozgatórugója?
Persze, itt most felmerül a kérdés, hogy miért van a tó ilyen állapotban, mikor Szabadkán, a tartományban és a köztársasági szervekben hatalmi pozícióban vagytok immár 20 éve!
 A gyógyturizmus fejlesztése is rendben volna, de amíg a, termálvíz és a gyógykapacitások állami kézben vannak, addig hogyan is képzelitek azt? A szerb állami tulajdonba miért és hogyan kellene beruházni? Hol a törvény minderről?
Szintén érdekes lett volna egy kimutatás arról, hogy a turizmusba eddig beruházott önkormányzati, tartományi, köztársasági pénzek, valamint a határon túlról érkezett pénzek révén hány új munkahely létesült a magyarság számára? Hány vállalkozás tudott ennek köszönhetően megmaradni és fejlődni?
“Ezeknek a döntéseknek mindenkor szakmai alapon kell megszületniük, ezért is fontos az esetleges pénzügyi támogatásokat mentori és menedzsment-támogatásokkal, inkubációs vagy akár elő-inkubációs támogatásokkal kombinálni.” (100. oldal)
Nos, úgy tűnik a fentieket már meg is valósitottátok, amint a megjelent lista és a listán található elképzelések és az összegszerű hozzárendelt hitelek és esetleges visszanemtérítendő támogatások alapján következtetni lehet. Természetesen a Stratégiában kiemelt helyen szereplő „esélyegyenlőséget” maradéktalanul tiszteletben tartva?
“Információ biztosítása a pénzügyi lehetőségekről (kedvezményes, vagy vissza nem térítendő támogatások) Talán minden magyar érdekeltségű önkormányzat területén folyik a támogatási lehetőségek kisérése, szűrése és a potenciális érdekeltek kiértesítése, vannak ilyen magyar érdekeltségű civil szervezetek és ügynökségek is, de közös rendszer nincs. Fontos lenne olyan interaktív információs hálózat kiépítése, amely több forrásból töltődik (kormányzati információk pályázatokról különböző szintekről, banki információk összehasonlítása) és az érdekeltek igényei szerint szűrhető információkat tartalmaz (pl.: kivitelt serkentő támogatások, forgótőke hitelek, új beruházások, innovatív fejlesztések stb.). Integrálva egy ilyen rendszerbe az EU-s és anyaországi releváns információkat korrekt kezdő képet kaphat valaki, ha a vállalkozása jövőjéről kell döntéseket hoznia. Biztosítani kell, hogy minden szakmai és hivatali funkcióból eredő információ a lehető legtöbb érdekelt számára elérhető legyen, ne kelljen ehhez több helyre zarándokolnia az érdekelteknek.” (100. oldal)
Interaktív információs hálózat kiépítése? Erre eddig is volt lehetőség és részben már a Elnök úrpártja által alapított „civil” szerveződések formájában működik is (pl. Dunatáj Nyugat-bácskai civil szervezet), és nem is kevés tartományi és egyéb pályázatok által megítélt pénzt ömlesztettek ezekbe a civilnek is csúfolt szerveződésekbe, csak az a kérdés, hogy milyen eredményt produkáltak? Elmondjuk: semmilyent. De hová folyt el akkor ez a pénz?
“Inkubátorok létesítése Az inkubátorok az életszakaszuk elején lévő vállalkozások segítését célozzák. Legelterjedtebbek a telephelyként funkcionáló cégkeltetők, amelyek az irodai, termelői helyiségek biztosítása mellett sokszor a klasszikus adminisztratív feladatokat – titkárság működtetése, könyvelés szervezése – is átvállalják. A komplexebb szolgáltatások szakértői menedzsment segítséggel, képzésekkel, fejlesztési tőkéhez jutással segítik az induló vállalkozásokat, illetve kutatásokhoz igazított támogatások, valamint ösztöndíjak biztosításával támogatják a növekedésre képes felfutó vállalkozások sikerét. Esetünkben olyan modell kialakítása szükséges, amely képes a jó ötletek és innovatív tevékenységek felkutatására és felkarolására, új vállalkozások serkentésére, elsősorban – de nem kizárólagosan – a fiatalok körében. A stratégiát megvalósító és kreáló inkubátorok létrehozása elsősorban azon önkormányzatok felelőssége, ahol döntési pozícióban van a magyarság, de a többi inkubátorba is minél több kezdő vállalkozást kell mentori programok révén bejuttatni és támogatni.” (102. oldal)
Inkubátorok? Erre eddig is volt lehetőség és néhány létezett is. Kérdés, hogy hozták-e a várt eredményt? Amennyiben nem, akkor miért nem készült erről átfogó elemzés? Mi az, amit a tapasztalatok alapján másként kellene csinálni? S miért van ehhez anyaországi támogatásra szükség, amikor önkormányzati és tartományi pénzekből is megoldható.
Záradék:
Sajnálatosnak tartjuk, hogy egy jó kezdeményezést, egy jó lehetőséget ilyen módon, ahogyan Elnök úr pártjának vezetése viszonyult a témakörhöz, csak kétkedve tudunk fogadni. A csorbát nagyon nehéz lesz kiköszörülni, hogy a törekvéseket újra bizalommal fogadja sokszor átvert közösségünk. Mindent félretéve, azt látnánk célszerűnek, ha a folyamatba, az elméleti közgazdászokon kívül, gyakorló gazdasági szakembereket, vállalkozókat is bevonnának. Természetesen, az egész folyamatnak teljesen átláthatónak kellene lennie! Biztosítani kell az esélyegyenlőséget a délvidéki magyarság körében, mindenféle politikai vetülettől, háttérjátéktól és háttérjátékosoktól mentesen. Kizárólag így érhető el eredmény és csak így valósulhat(na) meg a Stratégiában több alkalommal is hangsúlyozott „TÁRSADALMI ÖSSZETARTOZÁS” érzékelése.
Minden rosszindulat nélkül állítjuk: az egész történetet összességében újra kellene gondolnia, úgy a Magyar Kormánynak, mint a délvidéki magyar közösségnek. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése