2016. január 10., vasárnap

Miért nehéz rendet teremteni Szíriában?

Aubrey Bailey, a Daily Mail olvasója egy rövid levélben foglalta össze a helyzetet a brit lapban.

Még mindig zavaros, hogy mi történik a Közel-keleten? Hadd magyarázzam
el. Mi az iraki kormányt támogatjuk az Iszlám Állam elleni harcban. Az
Iszlám Államot nem szeretjük, habár az a Szaúd-Arábia támogatja,
amelyet kedvelünk. Aszadot, a szíriai elnököt nem szeretjük.
Támogatjuk az ellene küzdőket, kivéve az Iszlám Államot, amely harcban
áll vele. Iránt nem szeretjük, habár Irán támogatja az iraki kormányt
az Iszlám Állam elleni harcban. Szóval a barátaink egy része az
ellenségeinket támogatja, az ellenségeink egy része pedig a barátunk.
Továbbá az ellenségeink egy része valamely más ellenségünk ellen
harcol. Mi szeretnénk, ha ez utóbbi ellenségeink veszítenének, de nem
szeretnénk, ha az ellenük harcoló ellenségeink győznének. Ha legyőzzük
azokat az embereket, akiket le szeretnénk győzni, lehet, hogy olyanok
lépnek a helyükre, akiket még kevésbé szeretünk. És mindez azzal
kezdődött, hogy megszálltunk egy országot, hogy kiűzzük onnan a
terroristákat, akik nem is voltak ott, egészen addig, míg oda nem
mentünk, hogy kizavarjuk őket. Érti már?

Világos, mint a vakablak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése