2016. március 13., vasárnap

A magyarok listázásáért korábban megrótt Bergel Aranka vezeti a VMSZ szenttamási listáját

12841255 208075519553871 8537478263483182097 oA Vajdasági Magyar Szövetség Szenttamás-községi szervezete átadta a választási bizottságnak a szükséges támogató aláírásokat, a néhány hét múlva esedékes választásokon való induláshoz. A VMSZ listavezetője Szenttamáson az a Bergel Aranka lesz, aki korábban a helyi magyar szülőket pártszimpátiájuk alapján törvénytelen módon listáztatta, amiért a VMSZ etikai vizsgálatot indított ellene. Illetve szintén a politikusnő nevéhez fűződik, hogy mulasztása miatt a szenttamási magyarságnak négy éven keresztül nem volt valós érdekképviselete a községi képviselő-testületben.
Hozzá nem értése miatt vesztek el a magyar szavazatok? 
A legutóbbi voksolás alkalmával szintén Bergel volt a VMSZ egyik vezetője, így neki is nagy szerepe volt abban, hogy a magyarságnak nem lett képviselője a községi tanácsban, mivel a mulasztásuk miatt ablakon kidobott szavazatokká váltak a VMSZ-re leadott magyar szavazatok.
 
Ugyanis a 2012-es májusi önkormányzati választásokon Bergel Arankáék mint a többségi nemzethez tartozó párt indultak el, nem pedig mint kisebbségi párt, mivel elfelejtették csatolni az erről szóló dokumentumot a választási bizottságnak. Így aztán, habár elég voksot kaptak a községi képviselő-testületbe való bejutáshoz, a mulasztásuk miatt mégsem vettek részt a mandátumleosztásban. Így a figyelmetlenségük miatt négy éven át nem volt kisebbségi pártlistáról bejutott magyar képviselője a szenttamási magyarságnak. 
Ez az alkalmatlansági bizonylat azonban nem zavarta a VMSZ-t abban, hogy listavezetőként ismét Bergelre bízzák a VMSZ szenttamási polgármester jelölti helyét.
Tanárként mérte fel a szülők pártreferenciáit
Szintén Bergel Aranka nevéhez köthető az a listázásai botrány, amelyet 2013-ben a DélHír Portál mutatott be először.
A VMSZ helyi szervezete ugyanis azokkal a szenttamási magyar szülőkkel, akik a Magyarország által nyújtott Szülőföldön Magyarul oktatási-nevelési támogatáshoz adták át a kérvényüket előbb egy kérdőívet töltettek ki a Vajdasági Magyar Szövetség aktivistái, ahol szintén arra voltak kíváncsiak, hogy támogatják-e a szülők a párt munkáját. Ezzel pedig azt sugallva, hogy aki nem a VMSZ-re szavaz, az nem részesülhet a támogatásban.
Az esetet súlyosbítja az is, hogy a VMSZ községi elnöke, Bergel Aranka gyakorló tanár, aki napi szinten a támogatást igénylő gyermekekkel foglalkozik. Sőt, a szenttamásiak elmondása szerint ez nem az első eset, amikor Bergel hasonló módszereket vesz igénybe a párt "népszerűsítéséhez". A szülők állítása szerint a 2012-es választások előtt is figyelmeztette a szülőket, hogy a közelgő választásokon való voksukon múlik, hogy gyermekeik jogosulttá vállnak-e az anyaországi támogatásokra vagy sem.

vmsz kerdoiv kiemelt
 
Az egyértelműen törvénytelen pártalapú kérdőívezést a VMSZ vezetői is elítélték és egy belső vizsgálatot folytattak le Bergel Aranka ellen, melynek során a lehető legenyhébb módon, csupán egy megrovásban részesítették, ám ez valós és gyakorlati következményekkel nem járt a kérdőívezőkre nézve. Sőt, az ítélet után még Bergel kapott vérszemet és hajtóvadászatot indított azon szülő után, aki eljuttatta portálunkhoz a kérdőívüket. 
 
Szinte érthetetlen, hogy a botcsinálta, ám igen bosszúálló politikusnő bár hibát-hibára halmozva politizált az utóbbi évek folyamán, mégsem vált kegyvesztetté a VMSZ soraiban, hiszen neve elsőként szerepel a VMSZ választási listáján. 
Sz. A.
http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/52249-2016-03-12-21-36-13 
Közzétette: Szerkesztő 2016. március 12. szombat, 22:17

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése