2016. március 4., péntek

Elfogadták a nemzeti kisebbségekre vonatkozó akciótervet

A kormány szerint az akcióterv kidolgozásakor különös figyelmet fordítottak a kisebbségi nemzeti tanácsok javaslataira (Fotó: Beta/Slobodan Miljević)
A kormány szerint az akcióterv kidolgozásakor különös figyelmet fordítottak a kisebbségi nemzeti tanácsok javaslataira (Fotó: Beta/Slobodan Miljević)

A szerb kormány tegnapi (március 3-i – B. A.) ülésén elfogadta a nemzeti kisebbségekre vonatkozó akciótervet, amelyet a 23. tárgyalási fejezet akcióterve irányoz elő – jelentette be Kori Udovički államigazgatási miniszter. A kormány közleménye szerint az akcióterv kidolgozásakor különös figyelmet fordítottak a kisebbségi nemzeti tanácsok javaslataira. A kisebbségi nemzeti tanácsok aktív szerepére az akciótervben előirányzott aktivitások kivitelezésének további fázisaiban is számítanak, ahogyan az akcióterv alkalmazásának felügyelésében is. A Szerb Köztársaság elkötelezte magát a nemzeti kisebbségekre vonatkozó akcióterv meghozatalával az intézményesített és törvényhozói keretein belül a kisebbségi és emberi jogok és szabadság előremozdítására – áll a kormány által kiadott közleményben.
A tegnapi ülésen megszületett az a rendelet is, amely a kisebbségek számára a költségvetésből előirányzott eszközök szétosztását szabályozza, amivel teljesült minden feltétel az eszközök szétosztására és a kisebbségi nemzeti tanácsok további támogatására. A nemzeti kisebbségek támogatására a köztársasági költségvetésből 1,8 millió dinárt szánnak, amely a nyilvános pályázatok kiírását követően lesz szétosztva. Az előírás alapján a pályázaton részt vehetnek azok az intézmények, alapítványok, gazdasági társulások, valamint más szervezetek, amelyeknek az alapítói a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsai. 
Tanjug

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése