2016. augusztus 24., szerda

Kormány(át)alakítás

 
Csaknem hat hónapig elhúzódó fizetett szabadságon voltak a szerbiai köztársasági parlament képviselői. Pihentek, de a múlt héten végre újra elkezdhették a „munkát”. Persze ez alatt a hat hónap alatt azért történt egy s más.
Például az állam több millió eurót költött a kormányátalakításra. Április 24-én demokráciát, választásokat színlelve több millió szerbiai polgárt vezényelt a szavazófülkékbe abba a reménybe ringatva őket, hogy majd változtathatnak valamin. A forgatókönyvet előre megírták, a rendező pedig pontról pontra betartotta annak minden egyes bekezdését, így az eredmény nem maradt el. A látszatválasztásokat követő kormányátalakítás után a Vezér maradt ugyanaz, és közvetlen alattvalóinak többsége is ugyanaz lesz. Az új szerb kormánynak továbbra is tizenkilenc minisztere lesz, közülük három tárca nélküli. A kulcstárcák élén nem történt személyi változás, de az előző összetételhez képest nyolc új miniszter lesz az új szerb kormányban.

A múlt héten a Vezérnek majdnem sikerült bekerülnie a Guinness-rekordok könyvébe. Azért csak majdnem, mert Fidel Castro 1986-ban a Kubai Kommunista Párt III. kongresszusán elmondott beszéde 7 óra 10 perces volt, és ő fejből szónokolt. A szerb miniszterelnöknek azonban van még mit gyakorolnia, mert felolvasással sosem fog a Guinness-rekordok könyvébe bekerülni. Most csaknem hat órán át olvasott a parlamentben — állva, szünet nélkül, pontosabban majdnem szünet nélkül, hiszen amikor a képviselők tapsviharba kezdtek, sikerült egy-két korty vizet innia. Mindennek ellenére ez történelmi pillanat volt a parlamentben, mert 2000 óta egyetlen szerb miniszterelnök expozéja sem volt ennyire hosszú. A képviselők a 450 oldalas kormányprogram kivonatos változatát hallhatták. (Vannak olyan országok, ahol még dívik az az avítt szokás, hogy a pártok programjával a polgár a választások előtt ismerkedik meg.)

A Szerb Haladó Párt frakcióvezetője a kormányprogram ismertetése után kijelentette, hogy pártja azért szavazza meg, mert most már annyira jó irányba halad az ország — hála a Vezérnek —, hogy jó néhány európai uniós tagállam is irigykedve tekint ránk, szeretne a helyünkben lenni. A Vezér egyébként rutinosan válaszolt az akadékoskodó újságírók kérdéseire — látszott rajta, hogy alaposan felkészült a témában —, például arra is, hogy miért volt szükség az április 24-ei választásokra, amikor az égvilágon semmi sem változott az országban. A válasz: a stabilitás és a béke miatt! És mennyire igaza van, hiszen itt nincsenek szomáliai vagy szíriai viszonyok, és mindez jórészt a Vezérnek köszönhető!

Panem et circenses! Hát, úgy látszik, egyelőre mindkettőből van elég.

Egyelőre…
Tomek Viktor 
Hét Nap, 2016. 8. 21., vagy
http://hetnap.rs/cikk/Kormanyatalakitas-23087.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése