2025. augusztus 30., szombat

Vizsgálat vagy politikai színjáték?

A tornyosi ügy súlyos kérdéseket vet fel 
 
SAJTÓKÖZLEMÉNY
 
 
Óbecse, 2025. augusztus 30.
 
A tornyosi általános iskolában történt tragédia után két hónappal, politikai nyomás hatására bejelentett vizsgálat, Burány Hajnalka (VMSZ) községi elnökasszony révén, több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Egy hittanárnő a szolgálata teljesítése közben halt meg, és az önkormányzat csak akkor mozdult meg, amikor a Vajdasági Magyar Szövetség politikai fellépésként előállt a „vizsgálat szükségességével”. Nem a tanári közösség, nem a szülők nyomása, nem a felelősségérzet indította el a hivatalos eljárást, hanem a pártérdek. Ez önmagában is elfogadhatatlan, de ha közelebbről megnézzük a körülményeket, még nyugtalanítóbb a kép.


A bejelentések ugyanis a Čuvam te (Vigyázok rád) országos platformon keresztül történtek, amelyet nem helyi pártszervek, hanem az oktatási minisztérium, az ügyészség, az iskola igazgatója és a szociális központ is egyaránt lát. Milyen alapon került ez az ügy a VMSZ kezébe? Hogyan lehetséges, hogy egy párt politikai eszközként kezeli azokat az információkat, amelyek kizárólag hivatalos szervekhez kellene hogy eljussanak? Vagy netán ők maguk voltak a bejelentők? Akkor viszont miért hallgattak hetekig? Ha pedig mások panaszait saját politikai céljaikra használták fel, az a közbizalom súlyos megsértése.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az iskola igazgatója, az elmondások szerint, szintén a VMSZ tagja. Ez felveti a kérdést: saját embereiket vizsgálják ki? Vagy csak eljátsszák a vizsgálatot, hogy közben más célt szolgáljanak? Nem arról van-e szó valójában, hogy a párt most politikai okokból akarja leváltani a jelenlegi vezetőt, és a helyére egy új, hűségesebb kádert helyezni? Ha ez a valódi motiváció, akkor ez az ügy már nemcsak a tragikus balesetről szól, hanem a hatalom pártkatonai logika mentén történő újraosztásáról is. Egy ember halála így válik eszközzé egy pártpolitikai játszmában, ami erkölcsileg és társadalmilag is elfogadhatatlan.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége követeli, hogy ez az ügy ne a politikai színpad részeként, hanem valódi, pártsemleges és szakmai alapon legyen kivizsgálva.

Elfogadhatatlan, hogy egy párt olyan pozícióba helyezi magát, ahol a független állami csatornákat megelőzve vagy kijátszva próbálja meg irányítani a közvéleményt és befolyásolni a döntéshozatalt. Az önkormányzat nem a VMSZ helyi fiókja, a polgármester nem a párt embere, hanem a község minden egyes lakójának felelős vezetője kellene hogy legyen. Ma azonban azt látjuk, hogy a cselekvés kizárólag akkor történik meg, ha azt a pártpolitikai érdekrendszer engedi.

Ez a hozzáállás szembemegy minden demokratikus és erkölcsi normával. A VMDK számára elfogadhatatlan, hogy egy ilyen horderejű ügyet pártpolitikai érdekkijárásra használjanak. Ha az állam önmagát vizsgálja, miközben a vizsgálat alanyai ugyanahhoz a párthoz tartoznak, akkor az nem vizsgálat, hanem színjáték. És ha egy ember élete csak akkor válik „fontossá”, amikor az politikai hasznot hoz, akkor nem közéletet, hanem párturalmat látunk.

VMDK Zenta 
office@vmdk.org.rs, 2025. augusztus 30. 9:50 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése