Bozóki Antal (hon)lapja

2021. június 4., péntek

Ma van a nemzeti összetartozás napja

magyar zaszlo
Ma van a nemzeti összetartozás napja (Fotó: MTI)
 
2021. 06. 04.

Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló törvény kimondta: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

Országszerte és a határokon túl is megemlékezéseket tart a magyarság ma, a nemzeti összetartozás napján, az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának 101. évfordulóján. 

A központi programok a magyar fővárosban délelőtt 9 órakor kezdődtek. Az Országháznál, az összetartozás emlékhelyénél kültéri fotókiállítás nyílik, beszédet mond Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. 

Az Országházban ma 10 és 17 óra között díjmentesen megtekinthető – védettségi igazolvánnyal – a Szent Korona.

A Nemzeti Színházban 18 órakor kezdődik a díszelőadás, ünnepi beszédet mond Balog Zoltán református püspök, az egyház zsinatának lelkészi elnöke.

A Halászbástyát a nemzeti színekkel világítják meg. A díszkivilágítás szombat és vasárnap este is látható lesz.

Budapesten és a világ számos más városában 20.21-kor fellobban „összetartozásunk tüze”. A kezdeményezéshez csatlakozott több vajdasági település is, ezek listája megtekinthető a https://gyujtsukmeg.ma/ oldal térképén.

Vidéken és a határokon túl is megemlékezéseket tartanak, emlékműveket avatnak a nemzeti összetartozás napja alkalmából. Mindemellett online megemlékezés is lesz a „Nemzeti ünnepek és emléknapok” Facebook- és Youtube-csatornáján. (MTI)

https://szabadmagyarszo.com/2021/06/04/ma-van-a-nemzeti-osszetartozas-napja-2/

Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 19:08 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Jeles napok

Hol a pénz elnök úr?

VMDK Ada

KÖZLEMÉNY
Hol a pénz elnök úr?
Se pénz, se csatornahálózat!
Az adai képviselő-testület legutóbbi ülésén Bilicki Zoltán (SNS) községi elnök nyilvánosan beismerte, hogy 2012 óta a polgárokkal megfizettették a szennyvízhálózat kiépítését és a rácsatlakozási díjat is, de nem végezték el a munkát amire előre felvették a pénzt.
Ez a botrányos beismerő vallomás értelemszerűen felveti a kérdést mi történt azzal a pénzel amit 9 éven keresztül céleszközként fizetettek meg a község polgáraival, valamint mi történt azokkal az eszközökkel is amit különböző helyi adókon, illetve helyi járulékon keresztül megfizettettek a polgároktól ugyanerre a célra.
Felszólítjuk Ada Község elnökét Bilicki Zoltánt mint a költségvetés végrehajtóját nyilvánosan számoljon el ezekkel az eszközökkel és mondja el Ada Község polgárainak hol a pénzük! Mire költötték el ezen céleszközöket és ki a felelős a kilenc éves mulasztásért?
Mert a polgároknak nem bocsánatkérésre van szükségük hanem felelősségteljes vezetőkre akik teljesítik ígéreteiket és rendeltetésszerűen használják a közpénzeket.
Ada, 2021. június 4.
Kiadók:
A VMDK Ada Község Alapszervezete
A Néppárt (Narodna Stranka) Ada Község Megbízott Testülete

https://www.facebook.com/vmdk.ada/

 
Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 18:58 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: VMDK

Elfogynak a magyar jogászok (is)!

Megkésett ösztöndíjazás

– Magyarország Kormánya Igazságügyi Minisztériumának pénzügyi támogatásával a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) létrehozza a Vajdasági Jogászösztöndíj Programot, amely két elemből áll: tanulmányi jogászösztöndíjból és szerb nyelvi képzés igénybevételének támogatásából – írja a testület május 27-én közzétett pályázatában.[1]
A tíz nyertes 2021 októberétől kezdődően tanévenként 10 hónapon keresztül havi nettó 100 ezer forint dinár ellenértékének megfelelő támogatásban részesülhet. A pályázatok átadásának végső határideje: 2021. június 30-a,14 óra[2]
Az MNT ezúttal is – mint a legtöbb esetben – a pénzosztó szerepét tölti be, az ösztöndíjakat pedig a magyar igazságügyi minisztérium állja
.

– A magyar nyelv közigazgatási és bírósági eljárásokban történő használatának a legnagyobb gátja a megfelelő, magyarul kiválóan tudó szakemberek hiánya – írja az MNT apparátusa által készített hivatalos nyelv- és íráshasználati stratégiájának 2021–2026.évi tervezetében (3.3.1.4./23. o.).[3]
A magyar jogászok hiánya a közigazgatásban és az igazságügyben azonban nem mostani, sokkal régebbi keletű.
A Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) 2017. február 11-én értekezletet tartott Magyar jogásznak lenni Vajdaságban címmel.[4]
Berényi Ernő, a Szabadkai Alapfokú Bíróság bírája előadásából „kiderült, aggasztó a helyzet az igazságügyben, nagyon kevés (magyar anyanyelvű – B. A.) bíró, ügyész van jelen. Egyre kevesebb magyar nemzetiségű fiatal helyezkedik el az igazságügyben, motiválni kellene a középiskolásokat a hazai jogi egyetemeken történő továbbtanulásra, az utánpótlásról idejében gondolkodni”.[5]
Berényi „összegzése szerint Vajdaságnak 33 magyar bírája, 12 magyar ügyészi tisztségviselője és 1 magyar alkotmánybírája van”,[6] pontosabban volt 2017-ben.
– Habár a jogszabályi háttér adott, kevés a magyar szakember. A magyar fiatalok közül kevesen érdeklődnek a szakma iránt, és egy részük külföldön tanul tovább. Pillanatnyilag az igazságügyben dolgozó káderek, bírók, ügyészek zöme 40 és 60 év közötti, tehát öt–tíz éven belül nyugdíjba vonulnak. Gondolkodnunk kell az utánpótlásról. Motiválnunk kell a fiatalokat, hogy álljanak jogásznak – hangsúlyozta Berényi Ernő.[7]
 
A VMJE értekezlete 2017. február 11-én
Előtérben Hajnal Jenő és Pásztor Bálint (Fotó: Magyar Szó)


A több mint négy évvel ezelőtt tartott tanácskozáson jelen volt Hajnal Jenő, az MNT elnöke, Nyilas Mihály, a tartományi kormány akkori alelnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség Elnökségének tagja, a VMJE elnöke, [8] és Pásztor Bálint, véemeszes köztársasági képviselő is.
Hajnal, Nyilas és a junior I. Pásztor nem mondhatják, tehát, hogy nem volt tudomásuk a jogász-utánpótlás problémájáról, mégsem tettek a megoldása érdekében éppen semmit. A tisztségviselők nálunk – úgy látszik – azért járnak a konferenciá(k)ra, hogy mutogassák magukat, felvegyék a napidíjat és utána elfelejtsék, hogy mit hallottak ott?
A problémát csak tetézi, hogy az újvidéki Jogtudományi Kar „az elmúlt tíz évben nem kisebbségbarát gyakorlatáról híresült el, hiszen az egyetlen az újvidéki karok közül, amely jogerős bírósági ítélet ellenére sem hajlandó megszervezni a magyar nyelvű felvételit”.[9] 
Ez miatt számos magyar középiskolás lemond a Karon való tanulmányokról. Az „eredmény” az lett, hogy Nyilas Mihályt – akinek (Hajnallal és az ifjabb Pásztorral együtt) nagy felelőssége van a jelenlegi áldatlan helyzet kialakulásáért (is) – időközben még elő is léptették köztársasági igazságügyi államtitkárrá!

A pályázat szerint „a kiosztásra kerülő ösztöndíjak száma tíz”.[10] Figyelembe kell azonban venni, hogy – a tapasztalatok szerint – a jogászhallgatók mindössze egyharmada fejezi be négy év alatt a tanulmányait. Kivéve, természetesen, hacsak nem valami rendkívül szorgalmas és tehetséges hallgatókról lenne szó. Ez azt jelenti, hogy négy év múlva három, esetleg négy okleveles jogásszal növekszik a vajdasági magyar jogászok száma. De mi lesz azután? Időközben mennyivel fog csökkenni?
Ha elfogadjuk Nyilas Mihálynak az Újvidéki Rádió Hangadó Szerda június 2-ai adásában elhangzott becslését, miszerint jelenleg „30 magyar jogász hiányzik”, akkor kb. 2035-re lesz ennyi új magyar ösztöndíjas jogvégzett (mivel az első ösztöndíjasok a legjobb esetben 2025-ben szerezhetnek oklevelet). 
Ennél viszont sokkal nagyobb a hiány, sokkal több jogászra lenne szükség. Legalább 30 ösztöndíjas kellene,  hogy négy év múlva mintegy tíz jogász szerezzen oklevelet. És ekkor még csak kezdő jogászokról beszélhetünk, akikre további két év gyakornoki munkaidő vár…
Végül, mivel Hajnal, Nyilas és a junior I. Pásztor nem tettek semmit a délvidéki/vajdasági magyar jogászok ösztöndíjazása érdekélben, a magyar igazságügyi minisztériumnak jutott – jócskán elkésve – ez a feladat! Ezt csak üdvözölni lehet, de marad a kérdés, hogy a három véemeszes tisztségviselő miért nem cselekedett ennek a sokéves problémának a megoldása érdekében, miközben ez is a munkakörükhöz tartozik, amiért (havi)fizetést kaptak?
Mindez jól mutatja azt is, hogy a szerb nemzeti kisebbségi politika nem őszinte!
 
A pályázat kapcsán Pásztor Bálint, köztársasági képviselő, Szabadka város képviselő-testületének elnöke, a VMSZ alelnöke, az újvidéki Gazdasági Akadémia Univerzitás Gazdasági és Igazságügyi Jogi Karának docense, stb. nyilatkozott a véemeszes Magyar Szónak.
– Oda jutottunk, hogy a közigazgatásban vagy az igazságügyben azon gondolkodhatunk, hogy kiket lehetne alkalmazni, nincsenek magyar jogászok. Éppen ezért kezdtünk tárgyalásokat Magyarország Kormányának Igazságügyi Minisztériumával”.[11]
A junior I. Pásztor, aki – a pozíciójánál fogva – eddig is tehetett volna a magyar jogászképzés érdekében – az említett egyetemet is reklámozva, kibökte, hogy a magyar Igazságügyi Minisztériummal tárgyaltak a problémáról. Miért nem a szerb igazságügyi minisztériummal, amelyet a pártjának a koalíciós partnere, a Szerb Haladó Párt (SNS) irányít? Ezt a problémát, mint sok más egyebet sem voltak képesek az országon belül megoldani? Kinek, minek fizetik a délvidéki/vajdasági magyarok az adót?


Hogyan lehetséges az, hogy a véemeszes tisztségviselők képtelenek voltak odahatni, hogy a szerb költségvetésből ösztöndíjazzák a nemzeti kisebbségek számára az egyenrangúság szempontjából fontos, hiányzó jogász és egyéb hallgatókat, akik nélkül a részarányos foglalkoztatás nem valósulhat meg a közigazgatásban, az igazságügyben, a közhivatalokban, a tájékoztatásban, a művelődésben, stb., és a magyar közösség sem fejlődhet? Felelnek-e egyáltalán a véemeszes káderek az általuk (el nem) végzett munkáért, vagy jutalmul feljebb buktatják őket?

BOZÓKI Antal
Torda, 2021. június 4.
__________
[1] Pályázati felhívását a Vajdasági Jogászösztöndíj Program 2021–2022. évi ösztöndíjainak odaítélésére https://www.mnt.org.rs/sites/default/files/attachments/felhivas_2.pdf, vagy
Magyar Nemzeti Tanács. Ösztöndíj leendő joghallgatóknak. Magyar Szó, 2021. május 27. 9.
[2] Uo.
[3] A MAGYAR NEMZETI TANÁCSHIVATALOS NYELV- ÉS ÍRÁSHASZNÁLATI STRATÉGIÁJÁNAK TERVEZETE 2021–2026 https://www.mnt.org.rs/sites/default/files/attachments/08_mnt_hivatalos_magyar_nyelv_es_irashasznalati_strategia_2021_2026_20210412_0.pdf
[4] Magyar Jogásznak lenni a Vajdaságban https://www.vmje.rs/vestiview.php?showdetail=&id=22, 2017. február 11.
[6] Ádám Csilla: Magyar jogásznak lenni Vajdaságban https://www.vajma.info/cikk/tudomany/5134/Magyar-jogasznak-lenni-Vajdasagban.html, 2017. február 11. 17:22
[7] DIÓ: Magyar jogásznak lenni Vajdaságban https://www.magyarszo.rs/hu/3291/vajdasag/160491/Magyar-jog%C3%A1sznak-lenni-Vajdas%C3%A1gban.htm, 2017. február 13. 07:50 >> 2017. február 13. 08:50
Lásd még az Ilyen hozzáállással nem lesz jogász utánpótlás! c. írásom: https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=9414, 2017. február 18.
[8] Uo.
[9] Lásd a 4-es és a 7-es jegyzetet.
[10] Pesevszki Evelyn: Jogásznak lenni életbiztosítás. Magyar Szó, 2021. május 29. 5.
[11] Lásd az 1-es alatt.
[12] Pesevszki, a 10-es jegyzetben.
Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 12:41 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Jegyzetek, MNT, VMSZ

Danas, 2021. június 3. 13.

Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 10:41 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Karikatúrák

2021. június 2., szerda

Nem csökken a délvidéki hétvégi házak iránti kereslet; az egyik ilyen ingatlan 200 ezer euróért kelt el

  (Fotó: b92.net)
 
2021-06-01 

A covid-krízis kitörése óta, de főleg az elmúlt évben drasztikusan nőtt a délvidéki hétvégi házak iránti kereslet. A jelek szerint ez a folyamat még egy ideig eltart.

Tavaly mintegy 1 400 víkendház talált új vévőre, ami kétszer több mint az előző évben.

Például nem hivatalos információ szerint Pacséron mintegy 40 ilyen jellegű ingatlan cserélt tulajdonost. Helyi becslések szerint az egyik, kétezer eurót érő hétvégi házért egy belgrádi vevő csaknem húszezer eurót fizetett.

Szabadkán is hasonló tendencia (volt) észlelhető.

Az ottani ingatlanügynökségek becslése szerint

a hétvégi házak adásvétele az előző évhez képest megkétszereződött.

Miben keresendő az említett jelenség oka?

A VMSZ katasztrofális politikájának (is) köszönhetően rengeteg nemzettársunk hagyja el a szülőföldjét, amit majd a közeledő népszámlálás adatai kétségkívül megerősítenek.

A távozó délvidékiek viszonylag nagy része eladja a családi, de annál is gyakrabban a hétvégi házát.

Ennek oka egyrészt abban a szomorú tényben rejlik, hogy sokan nem bíznak benne, hogy valaha is visszatérnek.

A Tarcal-hegységen is jelentősen megnőtt az érdeklődés a víkendházak iránt. Például Zalánkeménben az elmúlt évben közel húsz százalékkal több hétvégi ház talált (főleg belgrádi) vevőre, mint tavalyelőtt, noha az ingatlanonkénti ár 10 és 50 ezer euró között mozgott.

A csúcstartó mégis Ingyia, ahol egy hétvégi ház csillagászati 200 ezer eurós áron kelt el.

Belcsényen a víkendházak ara az elmúlt évben 2 200 és 65 000 euró között mozgott.

Egy szó, mint száz: a fenti adatok is a délvidéki lakosság fokozatos elvándorlásáról és a pénzesebb közép- és dél-szerbiaiak betódulásáról tanúskodnak, ami szomorú és elgondolkodtató.

F. F.

https://delhir.info/2021/06/01/nem-csokken-a-delvideki-hetvegi-hazak-iranti-kereslet-az-egyik-ilyen-ingatlan-200-ezer-euroert-kelt-el/

Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 10:29 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Demográfia, VMSZ

2021. június 1., kedd

Minden gyilkos valószínűleg valakinek a régi barátja.
Christie, Agatha (Torquay, 1890. szeptember 15. – Wallingford, 1976. január 12.) angol írónő, „a krimi koronázatlan királynője”


Az ifjúság mindig és elsődlegesen a filozófia címzettje.
Marx kommunizmusának a szabadsága a liberalizmus szabadsága, teljesen és mindenki számára megvalósítva.
Heller Ágnes (Budapest, 1929. május 12. – Balatonalmádi, 2019. július 19.) Széchenyi-díjas magyar filozófus, esztéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja

Találjatok nekem egy normális embert és én visszaadom nektek kigyógyítva!
Jung, Carl Gustav (Kesswil, Svájc, 1875. július 26. – Küsnacht, Svájc, 1961. június 6.) svájci pszichiáter, pszichológus, analitikus

A nagy dolgok akkor valósulnak meg, ha a kis dolgokat úgy végzik, ahogy kell.
Konfuciusz [Kína legjelentősebb filozófusainak egyike. A hagyomány szerint i. e. 551-től i. e. 479-ig élt Kína keleti részén, Lu fejedelemségében (a mai Santung tartomány)]

Fordította:
BOZÓKI Antal
Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 13:48 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Aforizmák
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése

Népszerű bejegyzések

  • Véget vetek az életemnek
    A csantavéri Szalkai Imre már több mint két éve egyedül él. Mélyszegénységben, mostoha körülmények között. Testileg leépült, lefogyot...
  • Lakhatatlanná tették a házunkat
    Péterrévei házrongálás Szabó Aranka Péterrévén született, de már 39 éve Bécsben él. Eddig nyaranta hazajárt a szülőfalujába, ahol a ...
  • Feljelentés, házkutatás, fegyverelkobzás
      Dióhéjban a diófagallyazásról Nem mindennapi történetet mesélt a Bácskossuthfalván élő Ágyas László . Elmondása szerint az utcában, ahol...
  • A migránsok elfoglalták Majdányt
    Tegnap békés tiltakozást tartottak a helybeliek Tegnap délelőtt szép számban összegyűltek a majdányi, a rábéi, a podlokányi,   az orosz...
  • „Ennek a falunak vége van!”
    A migránsok által okozott károkról beszéltek a majdányi lakosok Olyan helyszíni riport hangzott el ma délelőtt a Majdányon és Rábén uralko...
  • DÉLVIDÉKI BOTRÁNY
    Gondolatok a VMSZ „gazdaságélénkítő” programjáról Nem kis felháborodást okozott az utóbbi napokban a Vajdasági   Magy...
  • BARKEL: a cég, amelynek nyoma veszett
    Pénz, mint pelyva – adósság, mint szalmakazal Ezen a környéken ekkora rablás még nem történt – leginkább csak így emlegetik a csa...
  • Amikor a politika bekönyököl az iskolaablakon
    Botrányos igazgatóválasztás Gomboson Termetes kavics csobbant a nyugat-bácskai régió állóvizében, melynek az első hullámai már meg...
  • Mi történhetett Romić Arnolddal?
    A 16 éves fiút ma délután temetik Csantavéren A Fábrik családot sokan ismerik Csantavéren, annak ellenére, hogy nem laktak mindig...
  • „Ez a falu fel kell hogy ébredjen!”
    Sorozatos betörések Csantavéren A betört utcai ablak A redőny kifeszítve, az ablakok beverve, mindenütt törött üvegdarabok. A ruhák, a sze...

Címkék

  • 1941 (7)
  • 1944-1945 (216)
  • Aforizmák (1016)
  • Alkotmány (5)
  • Autonómia (253)
  • Demográfia (156)
  • EU-csatlakozás (242)
  • Gazdaság (199)
  • Honlapok (1)
  • Hága (61)
  • Hírek (1831)
  • Incidensek (994)
  • Jegyzetek (628)
  • Jeles napok (415)
  • Kalendárium (708)
  • Karikatúrák (740)
  • Kisebbségi jogok (1359)
  • Koszovó (35)
  • Kultúra (183)
  • MM (160)
  • MNT (627)
  • MPSZ (33)
  • MTT (7)
  • MÁÉRT (6)
  • Mások írják (920)
  • Műemlékvédelem (45)
  • Napló (327)
  • Napló Kör (7)
  • Njuz Danas (5)
  • Nyelvhasználat (261)
  • Oktatás (343)
  • Rehabilitálás (80)
  • Rehabilitálás (emlékeztető I.) (1)
  • Rehabilitálás (emlékeztető II.) (1)
  • Rehabilitálási törvény (1)
  • Restitúció (251)
  • Restitúció (emlékeztető I.) (1)
  • Restitúció (emlékeztető II.) (2)
  • Restitúciós törvény (1)
  • Sajtó (592)
  • Szabadka (5)
  • Szórvány (1)
  • VMDK (578)
  • VMDP (37)
  • VMSZ (1639)
  • VMTT (6)
  • Állampolgárság (2)
  • Árgus (2)
  • Újvidék (1)

Oldalak

  • Főoldal
  • Könyvek
  • Negyven év alkotásai
  • Fotók

Keresés ebben a blogban

Blogarchívum

  • ▼  2026 (452)
    • ▼  október (27)
      • Tordán ez lett azáltal, hogy a VMSZ-es képviselők ...
      • VSZL: Orbán veszített, most Vučić és Pásztor vanna...
      • MEGŐRIZNI AZ OSZTÁLYOKAT
      • Egy SNS-tag vallomása: így szervezik és fizetik a ...
      • VMDK: Kovács Elvira a sorok között beismerte, hogy...
      •  Facebook
      • Kitálalt a párt egykori aktivistája:
      • Üres akadémiai vita a nemzeti közösségi jogokról
      • Vučić médiakampányának teljes kudarca – a választá...
      • Pásztor Bálint 182 millió forintot kért és kapott ...
      • A vajdasági magyarság nem a VMSZ tulajdona!
      • Nemzetiségi alapon és nemi erőszakkal is fenyegett...
      • Az Egyetemista Lista 11 pontos programja
      •  Karikatúra (Danas)
      • ÚJ KÖZMÉDIA: ÉS MI LESZ VAJDASÁGGAL?
      • Jobb jövő lehet nélkületek!
      • VMDK: Riogatás helyett hiteles politikát!
      • Pásztor: Ha mi nem leszünk ott a parlamentben, akk...
      • A STRATÉGIAI PARTNERSÉGTŐL A VÁLASZTÁSI MATEMATIKÁIG
      • Választások 2026
      • Mit ígér az Egyetemista lista a vajdasági magyarokak?
      • ELVIRA MÁR SZÁMOL
      • VMSZ: 31 ÉV – 157 170 VAJDASÁGI MAGYAR
      • Vajdasági Magyar Plénum
      • ÖT LISTÁTÓL EGYIG:
      • A VMSZ haladó képviselője
      • HANKÓ BALÁZS ŐRIZETBEN
    • ►  szeptember (54)
    • ►  augusztus (24)
    • ►  július (35)
    • ►  június (39)
    • ►  május (54)
    • ►  április (78)
    • ►  március (63)
    • ►  február (39)
    • ►  január (39)
  • ►  2025 (787)
    • ►  december (7)
    • ►  november (44)
    • ►  október (84)
    • ►  szeptember (67)
    • ►  augusztus (64)
    • ►  július (68)
    • ►  június (76)
    • ►  május (67)
    • ►  április (70)
    • ►  március (76)
    • ►  február (90)
    • ►  január (74)
  • ►  2024 (849)
    • ►  december (110)
    • ►  november (83)
    • ►  október (79)
    • ►  szeptember (62)
    • ►  augusztus (62)
    • ►  július (55)
    • ►  június (70)
    • ►  május (74)
    • ►  április (57)
    • ►  március (78)
    • ►  február (59)
    • ►  január (60)
  • ►  2023 (774)
    • ►  december (75)
    • ►  november (56)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (68)
    • ►  augusztus (63)
    • ►  július (62)
    • ►  június (78)
    • ►  május (84)
    • ►  április (48)
    • ►  március (64)
    • ►  február (55)
    • ►  január (66)
  • ►  2022 (883)
    • ►  december (66)
    • ►  november (91)
    • ►  október (74)
    • ►  szeptember (93)
    • ►  augusztus (53)
    • ►  július (57)
    • ►  június (72)
    • ►  május (54)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (78)
    • ►  január (53)
  • ►  2021 (760)
    • ►  december (97)
    • ►  november (78)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (63)
    • ►  augusztus (69)
    • ►  július (55)
    • ►  június (43)
    • ►  május (39)
    • ►  április (43)
    • ►  március (70)
    • ►  február (84)
    • ►  január (64)
  • ►  2020 (826)
    • ►  december (69)
    • ►  november (57)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (64)
    • ►  július (76)
    • ►  június (75)
    • ►  május (66)
    • ►  április (66)
    • ►  március (71)
    • ►  február (85)
    • ►  január (80)
  • ►  2019 (928)
    • ►  december (77)
    • ►  november (65)
    • ►  október (58)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (70)
    • ►  június (83)
    • ►  május (118)
    • ►  április (129)
    • ►  március (97)
    • ►  február (77)
    • ►  január (47)
  • ►  2018 (632)
    • ►  december (58)
    • ►  november (59)
    • ►  október (56)
    • ►  szeptember (58)
    • ►  augusztus (51)
    • ►  július (48)
    • ►  június (70)
    • ►  május (42)
    • ►  április (45)
    • ►  március (51)
    • ►  február (49)
    • ►  január (45)
  • ►  2017 (657)
    • ►  december (42)
    • ►  november (43)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (60)
    • ►  augusztus (71)
    • ►  július (54)
    • ►  június (79)
    • ►  május (46)
    • ►  április (43)
    • ►  március (58)
    • ►  február (53)
    • ►  január (40)
  • ►  2016 (600)
    • ►  december (77)
    • ►  november (55)
    • ►  október (65)
    • ►  szeptember (45)
    • ►  augusztus (26)
    • ►  július (70)
    • ►  június (42)
    • ►  május (41)
    • ►  április (59)
    • ►  március (39)
    • ►  február (38)
    • ►  január (43)
  • ►  2015 (574)
    • ►  december (44)
    • ►  november (46)
    • ►  október (61)
    • ►  szeptember (33)
    • ►  augusztus (34)
    • ►  július (48)
    • ►  június (53)
    • ►  május (51)
    • ►  április (65)
    • ►  március (58)
    • ►  február (36)
    • ►  január (45)
  • ►  2014 (1029)
    • ►  december (93)
    • ►  november (73)
    • ►  október (86)
    • ►  szeptember (70)
    • ►  augusztus (86)
    • ►  július (88)
    • ►  június (81)
    • ►  május (104)
    • ►  április (92)
    • ►  március (88)
    • ►  február (78)
    • ►  január (90)
  • ►  2013 (1104)
    • ►  december (85)
    • ►  november (82)
    • ►  október (99)
    • ►  szeptember (78)
    • ►  augusztus (105)
    • ►  július (83)
    • ►  június (79)
    • ►  május (79)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (110)
    • ►  január (112)
  • ►  2012 (782)
    • ►  december (71)
    • ►  november (89)
    • ►  október (66)
    • ►  szeptember (50)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (56)
    • ►  június (96)
    • ►  május (72)
    • ►  április (51)
    • ►  március (48)
    • ►  február (56)
    • ►  január (69)
  • ►  2011 (428)
    • ►  december (88)
    • ►  november (75)
    • ►  október (152)
    • ►  szeptember (90)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (10)

Összes oldalmegjelenítés

Egyszerű téma. Üzemeltető: Blogger.