Bozóki Antal (hon)lapja

2025. január 3., péntek

Szakértő: Feszült, kegyetlen időszak a tél az energiaszegénységben élők számára

 A Szabad Európa honlapja

2025. január 3.

„Hosszú és nagyon idegtépő a tél” – energiaszegénység Magyarországon. Kezdődik a lengyel soros EU-elnökség: jogállamiság a fókuszban. Kommentelésért börtön és egyéb változások január 1-jétől.

„Hosszú és nagyon idegtépő a tél” – energiaszegénység Magyarországon
2018 óta változatlanul ötmilliárd forint a 2011 óta működő szociális tűzifaprogram kerete, az elmúlt tíz évben viszont több mint háromszorosára emelkedett az ára, tehát egyre kevesebb fát lehet kiosztani. Báriné Kántor Magdolna, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szendrőn működő Kincses Sziget Tanoda és az egészségfejlesztési iroda vezetője szerint feszült, túlzsúfolt és kegyetlen időszak a tél az energiaszegénységben élők számára. Van, ahol a disznóólat, van, ahol a nyári ruhatárat is eltüzelik, ha más nem marad.

Kezdődik a lengyel soros EU-elnökség: jogállamiság a fókuszban
Hiába számít jelentős eredménynek a schengeni övezet bővítése Romániával és Bulgáriával, ez aligha fogja árnyalni a magyar soros EU-elnökség megítélését – jelentette ki brüsszeli tudósítónk legfrissebb podcastunkban. Arról is szó volt, hogy a stafétát januártól a lengyel kormány vette át, amely a saját bizonyítványát is igyekszik javítani a jogállamisági kérdés napirenden tartásával.

Kommentelésért börtön és egyéb változások január 1-jétől
Egy év börtönt is kaphat, aki más halálát kívánja kommentben; drágult az autópályadíj; nőtt a minimálbér és a tanárok fizetése; kettővel csökkent a fővárosi választókerületek száma; fiatalkorúaknál is kizárták az elévülést életfogytiglani büntetés esetén – az év első napjával lépett hatályba számos olyan szabályozás, amelyet még a decemberi hajrában szavazott meg a parlament.

Az ukrán elnök szerint az orosz földgáztranzit felszámolása súlyos csapás Moszkva számára
Az orosz földgáz ukrajnai szállításának január elsejei megszüntetése súlyos csapást jelent Oroszország számára – mondta Volodimir Zelenszkij. Az ukrán államfő arról számolt be, hogy amikor orosz kollégája, Vlagyimir Putyin huszonöt évvel ezelőtt hatalomra került, évente több mint 130 milliárd köbméternyi orosz földgáz érkezett Ukrajnán keresztül Európába; mostanra ez nullára csökkent.

Emellett arról is beszámoltunk, hogy Ukrajna a diplomáciai kapcsolatai helyreállítására készül Szíriával, miután az ország külügyminisztere a napokban Damaszkuszban találkozott az új vezetés tagjaival.

New Orleans: az Iszlám Állam inspirálta az újévi vérfürdő elkövetőjét
Az amerikai hadsereg veteránja hajtott szerdán hajnalban a szilveszterező tömegbe egy teherautóval New Orleansban. Tizenöt embert ölt meg. Órákkal a vérontás előtt a közösségi médiában közzétett videóiban arról beszélt, hogy gyilkolni akar, és hogy az Iszlám Állam ihlette a vérontás elkövetésére. A nyomozók szerint lehettek társai.

Öngyilkos lett a Montenegróban tucatnyi emberrel végző ámokfutó
Legalább tizenkét embert lőtt agyon egy férfi a nyugat-montenegrói Cetinje közelében. A rendőrség hajtóvadászatot indított ellene. Miután bekerítették, magával is végzett.

Meghalt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a nemzet sportolója
Ő a legtöbb olimpiai érmet nyerő magyar női sportoló és a legeredményesebb magyar tornásznő is; tíz olimpiai érmével és öt aranyérmével – Gerevich Aladár mögött – Keleti Ágnes minden idők második legeredményesebb magyar sportolója. A világ legidősebb olimpiai bajnoka január 9-én lett volna 104 éves.

szabadeuropa@rferl.org 

Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 9:32 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Hírek

2025. január 2., csütörtök

Példátlan európai uniós forrásvesztéssel indult az új év Magyarország számára

 A Szabad Európa honlapja

2025. január 2.

Több mint egymilliárd eurónyi EU-s forrás elvesztésével kezdi az évet Magyarország. Saly Noémi: Amit az egyik kávéház kettőkor tudott, azt ötkor tudta valamennyi. Körülbelül négyezermilliárdba kerül, hogy öt évvel tovább éljen egy atomerőmű.

Több mint egymilliárd euró uniós forrás elvesztésével kezdi az évet Magyarország
Az Európai Unió történetben soha nem volt még példa arra, hogy egy tagállam elveszítse a kohéziós politikából származó forrásait. Két évvel ezelőtt indult meg Magyarországgal szemben a közösségi költségvetés védelmét célzó feltételességi eljárás, és az Orbán-kormány 2024-ben sem került közelebb az EU által közvetlenül és közvetve zárolt, csaknem húszmilliárd euró felzárkóztatási és helyreállítási forráshoz.

Saly Noémi: Amit az egyik kávéház kettőkor tudott, azt ötkor tudta valamennyi
A kávéház a polgári demokrácia number one fellegvára; a kávéházakból indultak a polgári forradalmak. Ezzel szemben a diktatúra melegágya a kocsma. Nyilvánvaló, mit gondol a világról az a rendszer, amely a kávéházakat támogatja, és mit az, amelyik az adómentes pálinkafőzést preferálja. Ezek már kicsit távolabbi összefüggések, amelyekből látszik, hogy nem feltétlenül ártatlan dolog a kutatási területe – mondta Saly Noémi művelődéstörténész a Szelfi című podcastsorozatunkban.

Több mint négyezermilliárdba kerül, hogy öt évvel tovább éljen egy atomerőmű
Újabb akadályon jutott túl a Paksi Atomerőmű üzemidő-hosszabbítási elképzeléseinek sorvezetője, ám a kaliforniai Diablo Canyon jövőjével kapcsolatban hozott friss hatósági döntés a tervezhető energetikai jövőkép helyett csak további kérdéseket és feszültséget generál. Leginkább azzal kapcsolatban, tényleg megéri-e a szükséges költség és a vállalt kockázat a fogyasztók számára.

Bosszúból gondnokság alá akarták vetetni, évekig pereskedett a bocsánatkérésért
Négy évig pereskedett az önkormányzattal az a szabolcsi férfi, akit Ramocsaháza közös jegyzője azért akart gondnokság alá vetetni, mert tíz közérdekű kérdést tett fel neki a falu gazdasági és szociális intézkedései miatt. A gyámsági eljárás alatt kiderült, hogy az akkor a Debreceni Egyetemre járó férfi teljes mértékben beszámítható, meg az is: a jegyzőtől pályafutása alatt soha nem kérdezett még senki semmit, ezért zaklatásnak élte meg, hogy Lőrincz Zoltán élt állampolgári jogával.

„Ez a film elég releváns lenyomata lesz a mai Magyarországnak” – szülők küzdelme fogyatékos gyermekeikért
Rubi Anna hét éven át dokumentálta kamerájával annak a hat budapesti családnak a küzdelmét, akik – miután évtizedek óta hiába várnak érdemi segítséget az állami szervektől – 2017 végén pert indítottak. Szeretnék, ha Budapesten is létesülnének támogatott lakhatást nyújtó, pár férőhelyes otthonok, ahol méltó körülmények között élhetnek halmozottan fogyatékos gyermekeik akkor is, ha ők már nem tudnak gondoskodni róluk. A történetből dokumentumfilm készült. Rendezőjével, Rubi Annával, illetve az egyik szülővel, Schilling Magdolnával, a Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány elnökével beszélgettünk.

Január elseje óta nem jön az orosz gáz Európába Ukrajnán keresztül
Az orosz állami gázipari óriáscég, a Gazprom közölte, hogy felfüggesztette a gázszállítást Európába az Ukrajnát átszelő vezetéken, miután az ukrán kormányzat nem újította meg a még az invázió előtt aláírt tranzitszerződést.

Integritás Hatóság: Duplázott vizsgálatok, hiányzó jogkörök
Idén kétszer annyi vizsgálatot indított az Integritás Hatóság, mint tavaly és tavalyelőtt, az érintett EU-s források értéke pedig a háromszorosára emelkedett. Igazi nagyvad elfogására nincsen esély, de a B ligában is a bőség zavara jellemző, mert alacsonyabb szinteken is sok a visszaélés a pénzekkel.
 

Amit még tudni érdemes
Idén sem lesz könnyebb nyugdíjasnak lenni, az idősek elszegényedésének megállítására nincs kormányzati forgatókönyv Magyarországon (Népszava)
Még egy hetet várni kell a következő ellátásra, ami mindössze 3,2 százalékkal lesz több, mint tavaly. A 231 ezer forintos átlagnyugdíj így alig 7400 forinttal nő, és 238 392 forint lesz. 

Elszabadult a pokol a magyarországi útépítéseknél (24.hu)
Néhány éve még túlárazást kiáltott a szakma, ha kilométerenként 4–5 milliárd forintért kivitelezett gyorsforgalmi útról érkeztek hírek. Ma már egymást érik az egy kilométerre számítva 8–10 milliárdos projektek vagy éppen a több száz milliárd forintos hídépítés.

szabadeuropa@rferl.org 

Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 9:51 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Hírek

2025. január 1., szerda

Vučić tegnap este az újévi jókívánságok helyett kicsit „keménykedett” a tévében:

  „Csak akkor lesz átmeneti kormány, ha engem megölnek”

 

(Fotó: Screenshot/alo.rs)

2025. január 1. 05:37

Aleksandar Vučić szerb elnök tegnap este is szükségét érezte a televíziós szereplésnek.

Ezúttal a Prva TV nevű szervilis médiumban beszélt a „sikereiről” és a meglátásairól.

Egyebek között megtudhattuk tőle, hogy „Németország irigy Szerbiára a négy százalékos gazdasági növekedése miatt“.

Szerinte a szerbiai polgárok sohasem éltek ilyen jól, és a 2025. évben még ennél is jobban élnek majd. Mint utalt rá,

„a jólét és az egyre magasabb színvonal abból is látszik, hogy sokan egzotikus helyeken töltik a szabadságukat.”

Eközben ő az elmúlt 12 évben három napot sem töltött pihenésel. Az új év első napját is munkával tölti, mondta Vučić.

A politikai kérdésekre kitérve megerősítette, hogy csak akkor lesz átmeneti kormány Szerbiában, ha az ellenzék likvidálja őt.

Ugyanakkor

nem zárta ki az előrehozott választások lehetőségét.

Egy újdonsággal is szolgált. Elárulta, hogy a Szerb Haladó Párton belül létrejött a „Lojalisták“ nevű „kemény mag“, amelynek élén öccse, Andrej áll. Ez a formáció, amely a szerb elnök szavai szerint is „kissé szélsőséges“, azzal a céllal alakult, hogy megakadályozza a „sárga söpredék“ (ami az ellenzék ragadványneve) hatalomra jutását, szögezte le Vučić.

F. F.

https://delhir.info/2025/01/01/vucic-tegnap-este-az-ujevi-jokivansagok-helyett-kicsit-kemenykedett-a-teveben-csak-akkor-lesz-atmeneti-kormany-ha-engem-megolnek/

Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 11:35 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Hírek

Magyar Péter előrehozott választást követelt újévi üzenetében Orbántól, aki szerinte “elárult mindent és mindenkit”, de ennek most vége

 Lengyel Tibor

Lengyel Tibor 
 
2025. január. 01. 00:16 2025. január. 01. 00:47 

Éjfélkor – az államfői “műsorsávban” – közzétett újévi üzenetében Magyar Péter váratlan húzással előrehozott parlamenti választást sürgetett. Emellett országjárása állomásaira, Kecskeméttől Tiszakóródig, Zalaszentgróttól Gagybátorig személyes üzeneteket is küldött. Orbán Viktornak is üzent, a fejére olvasta a NER bűneit.

Kihasználta Magyar Péter, hogy idén szilveszterkor a köztársasági elnök, Sulyok Tamás nem mondott újévi beszédet – mert már előzőleg, karácsonykor megtette –, így helyette a Facebookon közzétett üzenetében ő köthette le 2025 első perceiben az emberek figyelmét, és ha már így történt, politikai-stratégiai szempontból váratlant húzott, amivel megintcsak átveheti a közbeszéd uralását a következő napokra. 

A szokványosnak mondható, és a korábbi Fidesz-nagygyűléseken még Orbán Viktor szájából is sokat hallott kliséken – a remény, az összefogás és a hit, valamint a dolgok jobbra fordulásának ígérete –, továbbá a NER bűnlajstromának sokadik és részletes felolvasásán túl Magyar Péter ugyanis egy meglepő javaslattal állt elő: előrehozott parlamenti választásokat követelt Orbán Viktortól.

Magyar az éjfélkor posztolt újévi üzenetében – amelyet élőben mintegy 30 ezren követtek a Facebookon – a 2024-es évet és az idáig tartó időszakot értékelve úgy fogalmazott: “Példátlan pusztítás, példátlanul rossz kormányzás. De ennek most vége van. Egy ország mondja, hogy elég. Nincs több időnk, és nem adunk több esélyt. Legyen új választás Magyarországon!” Ezért felszólította a miniszterelnököt: 

Hozzák előre a választás napját a lehető legkorábbi időpontra, hogy ne fecséreljen az ország több időt feleslegesen, mert nincs több időnk. Nincs még egy évünk. A magyar embereknek már nincs hova hátrálnia.” 

Úgy tűnik, Magyar elébe vágna Orbán és a Fidesz lehetséges stratégiájának. Felmerült ugyanis, hogy a Fidesz a 2026-os tavaszi helyett előre hozná a választásokat. A Fidesz ezzel elébe mehetne saját további népszerűségvesztésének, valamint kapkodásra és talán hibázásra kényszeríthetné az egyéni képviselőjelöltjeit még castingoló Tiszát. 

Első hallásra a Tisza Pártnak valóban nem lenne érdeke egy egy évvel előrehozott választás 2025 tavaszán, mivel fel kellene pörgetni 106 egyéni képviselőjelöltjük kiválasztását, nem beszélve a Tisza választási- és kormányprogramjának kidolgozásáról, amelyen 65 munkacsoport dolgozik ugyan, de még az elején járnak. 

Viszont Magyar egy ilyen követeléssel akár az ellenkezőjét is elérheti, mint amit látszólag akar, hiszen lehet, hogy ha ez is volt a Fidesz terve, most, hogy a Tisza Párt elnöke követeli, azért se hajtják végre. Ez esetben Magyaréknak marad ideje felkészülni a 2026-os rendes választásra.  

Magyarnak akkor sem nagyon kell aggódnia, ha Orbán teljesítené a követelését és 2025-ben előrehozott választást tartanának, mert a Medián november végi mérése szerint a Tisza nemcsak 11 százalékkal előzi már a Fideszt, de egy Magyar Péter vezette lista jelenleg jó eséllyel abszolút többséget szerezne egy előrehozott választáson. 

Magyar az előrehozott választások kapcsán emlékeztette Orbánt, hogy ellenzékben ő is ezt követelte 2008-ban. Azt kérdezte a miniszterelnöktől: “Emlékszik, amikor 2008-ban az akkori gazdasági és morális válságban kérte a szocialistákat, hogy az ország érdekében álljanak félre és legyenek előrehozott választások?” 

Tény, hogy Orbán előrehozott választásokat követelt 2008 márciusában, mondván: “az ország jelenlegi válságát” csak az oldhatja meg. Mondjuk egy évvel korábban, 2007 februárjában is előrehozott választás követelt, sőt, később, 2009 márciusában is ugyanezt követelte. Egyszer sem így lett – a rendszerváltás óta ugyanis sosem volt még előrehozott parlamenti választás. 

Beszédében Magyar is emlékeztetett Orbán akkori sikertelen követeléseire, megjegyezve, hogy “sajnos az akkori kormánypártnak fontosabb volt a saját jóléte, mint a haza érdeke.” Itt pedig párhuzamot vont a jelennel Orbánt megszólítva, mondván: “Ismerős, ugye? Csak most Ön lett Gyurcsány Ferenc.” 

Magyar kijelentette: “Nincs még egy évünk a Fidesz megosztó, félelmet keltő, gyűlöletet szító politikájára. Nem hagyhatjuk, hogy a hatalom megtartása érdekében továbbra is összeugrasszák magyart a magyarral, vidékit a városival, szegényt a jobb módúval, fiatalt az öreggel, jobboldalit a baloldalival, külhoni testvéreinket az anyaországiakkal.” 

Érdemes tudni, hogy Magyar bár Orbántól követelte az előrehozott választást, a miniszterelnök mozgástere ebben a jog szerint legfeljebb informális lehet, hiszen erről csak az államfő dönthet. Az előrehozott választást – amire tehát még nem volt példa 1990 óta – az Alaptörvény az Országgyűlés feloszlásához vagy feloszlatásához köti, és három esetben van rá lehetőség: 

  • Ha Országgyűlés kimondja önmaga feloszlását. (Az Országgyűlés önfeloszlatásához a képviselők egyszerű többsége szükséges.) Ebben az esetben a köztársasági elnök a feloszlástól számított 90 napon belülre új választást tűz ki.
  • Ha az Országgyűlés a kormány megbízatásának megszűnte után a köztársasági elnök által megjelölt személyt 40 napon belül nem választja meg miniszterelnöknek, akkor a köztársasági elnök az Országgyűlést feloszlathatja. Az előrehozott választást a feloszlatás tényének bejelentésével egy időben ki kell tűznie. 
  • Ha az Országgyűlés az év március 31-ig nem fogadja el az ország adott évre szóló költségvetési törvényét, akkor a köztársasági elnök az Országgyűlést feloszlathatja. Az előrehozott választást a feloszlatás tényének bejelentésével egy időben ki kell tűznie. 
Egy kimaradt opció
Annak idején, amikor a most hatályos – nemrég 14. alkalommal is módosított – Alaptörvény eredeti verziója készült, az alkotmány-előkészítő eseti bizottság III-as munkacsoportja többféle szövegváltozatot is készített, amely az Országgyűlés feloszlását, feloszlatását érintette. A végül elvetett “B” verzióban egy különleges esetet is nevesítettek. Eszerint „A köztársasági elnök kivételesen akkor is jogosult az Országgyűlés feloszlatására, ha az súlyos bizalomvesztés okából előállott alkotmányossági-politikai válság feloldását szolgálja”. Ez volt az úgynevezett Őszöd-klauzula, amely a végleges Alaptörvény-szövegbe tehát nem került be, mert több ellenzéki párt és a kormánypártok sem támogatták, egyes szakértők pedig veszélyesen átgondolatlan gumiformulának tartották, amely nehezen összeegyeztethető a parlamentarizmussal és kontroll nélküli erős jogkört ad a köztársasági elnök kezébe, amivel súlyosan vissza lehet élni.

Elég volt! Elég volt az árokásásból, a gyűlölet propagandából, a háborús uszításból, a hazugságokból és az urizálásból. Honfitársaim! 2025 végre a reményről fog szólni! És arról, hogy mi magyarok visszaszerezzük a hazánkat.” 

– folytatta Magyar Péter, aki a himnusszal induló Facebook-videójában sokat beszélt a NER megdöntésének reményéről és a hitről, hogy ez sikerülni fog. Rögtön ezzel is kezdte amúgy, amikor megállapította, hogy a 2024-es év nemcsak nehézségeket és a kihívásokat hozott, hanem “valami sokkal erősebbet is: a reményt”. 

A Tisza Párt elnöke abban látja a reményt, hogy “bár egy gazdasági, megélhetési, alkotmányos és morális válság terhe alatt roskadozik Magyarország”, “napról napra egyre többen osztozunk abban a hitben, hogy a jelenlegi önző, korrupt és gonosz hatalomnak hamarosan vége lesz.” 

A hatalom, a NER gonoszságáról még többet beszélt újévi üzenetében Magyar. Azt mondta, Orbánnak “15 éve volt ezt az országot rendbe tenni”, adott volt a kétharmad, az uniós pénzek – amíg jöttek –, és a világgazdasági fellendülés – amíg volt –, de Orbán és kormánya “nem rendbe rakta, hanem ellopta, lezüllesztette” az országot. 

Itt nem ért véget a NER bűnlajstroma. Magyar azt is a hatalmon lévők fejére olvasta, hogy “elárultak mindent és mindenkit, akire korábban hivatkoztak, polgárinak hazudták magukat és közben jót mulattak azokon, akik hittek ebben.” Emellett az országot az EU legszegényebb és legkorruptabb tagjává tették. Magyar emellett azt is mondta még: 

  • Orbán “veje építhet 750 milliárd forintért felesleges irodaházakat és a gyerekkori barátja mára ezermilliárdos lett”. 
  • “Vissza fogjuk szerezni a hazánkat attól a háromezer embertől, aki most is szedi a gyűlölet és a megosztás gyümölcseit.“ 
  • Akik “koccintanak az újabb ellopott ágazatra, kastélyra, pályaudvarokra, reptérre, nyertes tenderekre” és “magániskolákban, magánkórházakban röhögnek rajtunk”. 

Míg Orbán ígérete szerint 2025 lesz az év, amikor “repülőrajtot veszünk”, Magyar azt ígérte, “2025 a közös álmunkról, egy új Magyarország felépítéséről fog szólni”. Azt mondta, hogy a Tisza “egy új, kormányképes erőt alkot”, amely visszaadja az országnak a “tisztességet, az önbecsülést, az igazságot és a reményt egy jobb élethez”. 

Magyar szerint olyan ország lesz ez, “ahol a kormány nem uralkodik az emberek fölött”, ahol “nincs helye hatalmi visszaéléseknek és nem a korrupció a kormányzati működés alapja”. Ahol az egészségügy, az oktatás és az állam az emberek javát szolgálja, és ahol “újra van igazságszolgáltatás, minden bűnöst felelősségre fognak vonni” – sorolta. 

Mi, magyarok meg fogjuk nyerni a választást. Leváltjuk, elszámoltatjuk, és tovább lépünk Orbán rendszerén 

– ígérte beszédében a Tisza Párt elnöke, és azt is mondta Orbán Viktort megszólítva: “nem azt mondom magának, hogy vége van, kicsi, hanem határozottan felszólítom, hogy legyen bátor, nézzen szembe a magyarokkal, és legyen új választás! Adja vissza a magyaroknak a döntés jogát!”

A videóban Magyar Péter külön és hosszan kitért országjárására is, mondván: “több mint kétszáz településre jutottunk el, köztük a legkisebb, teljesen magára hagyott falvakba is”. Magyar megköszönte az ott élőknek az őszinteségüket, a bizalmat és a segítséget is, néhányuknak személyesen is üzenve: 

  • Pécsre, Rékának, aki felhívta a figyelmét, hogy milyen áldatlan állapotok uralkodnak a gyermekvédelmi otthonokban 
  • Battonyára, “Károly bátyámnak”, aki jelezte neki, hogy miként hagyta magára az Orbán-kormány az agráriumból élőket a falvakban 
  • Nyergesújfalura, Tamásnak, aki a gátépítés közben mesélt neki arról, hogy a 8 éves lánya csak áprilisra kapott ultrahang-időpontot, de a magánellátás 3 nap alatt megvolt 
  • Szentesre, Annának, aki az úszó aranyérmét adta neki, és az ma is az irodája falán lóg 
  • Kisvárdára, Máriának, aki azt kérte, “hozzuk haza Angliából és Németországból a gyerekeit és az unokáit, mert évente csak egyszer látja őket” 
  • Tiszakóródra, egy nagymamának, aki arra panaszkodott neki, hogy 15 fokban alszik és nem tudja egyszerre megvenni az élelmiszert, a gyógyszereket és befizetni a rezsit is 
  • Etesre, Andrisnak, aki focista szeretne lenni, de az őt egy vályogházban egyedül nevelő édesanyjának nincs pénze megjavíttatni a vízmelegítőt, így hideg vízben zuhanyoznak 
  • Zalaszentgrótra, “Sanyi bátyámnak”, akit sikerült meggyőzni, hogy “a propaganda hazugságaival szemben a Tisza megtartja a 13. havi nyugdíjat” 
  • Kapuvárra, “Józsi bácsinak”, aki egy héttel a Fideszt támogató Békemenet után már a Tisza nagygyűlésén vett részt a Hősök terén 
  • Kecskemétre, Erzsébetnek, aki elveszítette a takarítói állását, mert a helyére ázsiai vendégmunkást vettek fel 
  • Gagybátorra, Csenyétére, Szemerére Klaudiának és a többieknek, akiknek Magyar megígérte, hogy valódi munkahelyeken dolgozhatnak, és lesz több buszjárat a faluba 
  • Miskolcra, a gyermekotthon Manócska részlegén a penészes fürdőszoba mellett alvó gyerekeknek, akiknek azt ígérte, hogy rövidesen ők is boldog felnőttek lehetnek. 

Magyar amúgy újévi üzenetével már a sokadik, aki évet értékelt és jobbat kívánt. A sort Sulyok Tamás nyitotta, aki már karácsonykor elmondta az államfők újévi üzenetét – az ő “helyére” jelentkezett be a köztévébe Magyar, de visszautasították. Orbán Viktor ukrán metálzenére foglalta össze az óévet, Gyurcsány Ferenc szimbólumokkal üzent, a “kicsiző” Menczer Tamás majd elsején reggel zárja a sort. 

Magyar Péter újévi beszéde itt nézhető vissza.

https://hvg.hu/itthon/20250101_Magyar-Peter-elorehozott-valasztas-ujevi-beszed-Orban-ner-szilveszter-uzenet-ebx

Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 11:29 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Hírek

Program mera za „Dan posle“

za obnovu društvenog poverenja i institucionalnog integriteta i za stvaranje pravednijeg društva
Prvi set mera

ProGlas

31. decembar 2024. 19:39





Poštovani potpisnici ProGlasa,Dragi saborci i prijatelji,

Na samom kraju uzbudljive godine, koju su ponovo obeležile tragedije, u društvu se ukazala nada kakvu odavno nismo imali. Tu nadu su ponudili pobunjeni studenti i srednjoškolci kojima se širom Srbije pridružuju građani svih generacija, zanimanja i pogleda na svet.

U Srbiji je danas lako izabrati. To je izbor između režima lične vlasti i Srbije slobodnih ljudi, između diktature monologa i glasova vedrih, pametnih i duhovitih mladih ljudi, između korupcije koja slama društvo, pustoši budžet i odnosi živote i Srbije pravde i jednakosti, između nasilja i slobode.

Ostanimo solidarni s pobunjenim studentima i svim građanima koji na ulicama i trgovima zahtevaju elementarnu pravdu i istinu. Taj zahtev ukazuje da su nužne promene bez kojih je teško zamisliti dostojanstven opstanak ovog društva.

Otuda vam, umesto novogodišnje čestitke i prazničnih želja, šaljemo Program mera za „Dan posle“. To je prvi set mera za obnovu društvenog poverenja i institucionalnog integriteta i za stvaranje pravednijeg društva.

Ovih 18 mera su iz oblasti pravosuđa, ekonomske politike, medija, izbornog sistema, ekologije i bezbednosti. Na pripremi mera radili su stručnjaci iz ovih oblasti. Uskoro ćemo se obratiti javnosti s programom mera iz drugih oblasti, među kojima će biti i poljoprivreda, obrazovanje i zdravstvo.

Predložene mere su neideološke. Umesto vladajućih mera koje dele i privileguju, predlažemo mere koje okupljaju ljude i oslobađaju društvo od straha, monopola i nasilja. Verujemo da bi iza ovih mera mogao da stane svaki odgovoran građanin Srbije, nezavisno od svog političkog opredeljenja. Verujemo da su ovo mere za kojima mora posegnuti svaka odgovorna demokratska vlada u prvih tri, šest i dvanaest meseci svog rada. U društvu razorenih institucija i uništenog političkog života neophodno je najpre obnoviti osnove poverenja, pravde i jednakosti.

Obraćamo vam se sa ovim programom mera, očekujući vaše predloge i mišljenja.

U narednim nedeljama na tribinama ProGlasa i uopšte u javnosti pokrećemo veliki razgovor s građanima Srbije o predloženom programu mera. Pozivamo vas da učestvujete u tom razgovoru.

Nadamo se da ćemo u narednoj godini imati manje razloga za zabrinutost nego što ih imamo u trenutku u kome vam pišemo. Ovo je trenutak u kome svako od nas treba da istupi i učini koliko može za promene u društvu. Ovo više ne sme biti društvo u kome će vladati „krvave ruke“.

Želimo vam svako dobro i sreću u Novoj godini.

Srećni praznici!

Vaš ProGlas

Mere za „dan posle“
za obnovu društvenog poverenja i institucionalnog integriteta i za stvaranje pravednijeg društva
Prvi set mera

Mere iz oblasti pravosuđa
● Prioritetno pokretanje krivičnih postupaka protiv najodgovornijih nosilaca javnih funkcija zbog protivustavnog, koruptivnog i drugih oblika nezakonitog delovanja.
● Ustanovljenje tužilačke policije (pri javnim tužilaštvima biće formirane jedinice javnotužilačke policije, sastavljene iz različitih delova policije, čiji bi pripadnici, za vreme dok rade za javno tužilaštvo, bili podređeni isključivo javnom tužiocu i bili fizički smešteni u javno tužilaštvo iako bi u organizacionom smislu formalno ostali u sastavu ministarstva unutrašnjih poslova, ali ministar i policijske starešine ne bi imali bilo kakva ovlašćenja nad njima).
● Prioritetno pokretanje postupaka protiv sudija i tužilaca koji su činjenjem ili nečinjenjem doveli do narušavanja sudijske nezavisnosti i tužilačke samostalnosti, kao i poverenja građana u pravosuđe; odgovornost sudija i tužilaca se ustanovljava prema važećim zakonima i etičkim kodeksima (za sudije: povreda načela nepristrasnosti, kršenje odredbi Etičkog kodeksa u većoj meri; za tužioce: nesavesno vršenje javnotužilačke funkcije ili ponašanje nedostojno nosioca javnotužilačke funkcije).

Mere iz oblasti ekonomske politike
● Momentalna primena Zakona o utvrđivanju porekla imovine i posebnom porezu u pogledu najviših nosilaca političke vlasti, njima povezanih lica i režimskih tajkuna.
● Početak naplate poreskog duga od strane najvećih dužnika, prvenstveno onih pravnih lica koje prema izveštaju u APR-u posluju pozitivno (prethodna mera: skrupulozna primena Zakona o javnim nabavkama, prema kojem pravno lice koje duguje državi na ime poreza ne može dobijati poslove na javnim nabavkama, kao i raskidanje već zaključenih protivzakonitih ugovora).
● Skidanje oznake tajnosti sa svih ugovora koji se tiču investicija stranih kompanija u sklopu
međudržavnih sporazuma, kao i donošenje zakona kojim se takva praksa zabranjuje.
● Zabrana specijalnih zakona kojim se javni izdaci vrše mimo procedura Zakona o javnim nabavkama.
● Vanredna građevinsko-tehnička provera svih javnih i infrastrukturnih objekata sagrađenih od 2012. godine.

Mere iz oblasti medija
● Preispitivanje odluke o dodeli nacionalnih frekvencija.
● Preispitivanje finansiranja medija iz javnih sredstava (lokalni i nacionalni konkursi, lokalna i nacionalna javna preduzeća, PR kampanje državnih organa).
● Radio i TV s nacionalnom frekvencijom moraju u svom programu obezbediti minimalno 20% programskih sadržaja iz sledećih oblasti: naučno-obrazovni program, kulturno-umetnički program, dokumentarni program, dečji program i program za maloletnike.
● Odgovornost vlasnika i glavnih urednika medija za kršenje ustavnog prava građana da istinito, potpuno i blagovremeno budu obaveštavani o pitanjima od javnog značaja.

Mere iz oblasti izbornog sistema
● Zakonski okvir za formiranje profesionalizovanog, stalnog i nezavisnog državnog organa za sprovođenje izbora koji će realizovati sve preporuke ODIHR-a.
● Nijedan objekat za javnu upotrebu i izgrađen iz javnih sredstava ne može biti otvoren u toku predizborne kampanje.

Mere iz oblasti ekologije
● Zakonska zabrana daljeg istraživanja i iskopavanja ruda litijuma i bora.
● Osnivanje institucije poverenika za zaštitu životne sredine.

Mere iz oblasti bezbednosti
● Prioritetna istraga o umešanosti pripadnika sektora bezbednosti u kršenje ljudskih prava, korupciju i kriminal.
● Depolitizacija rada policije tako što će se osigurati operativna autonomija postupanja jasnim razgraničavanjem delokruga rada Ministarstva unutrašnjih poslova i Direkcije policije, gde bi se Ministarstvo staralo o javnim politikama unutrašnjih poslova (strateškim ciljevima, obezbeđivanjem uslova za rad itd.), a Direkcija policije o operativnim policijskim poslovima.

https://proglas.co.rs/2024/12/31/mere-za-dan-posle/

Vaš Pr

Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 10:28 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Emberi jogok, Hírek

A kommunizmus „temetésével”, eltemettük az internacionalizmust és a humanizmust.
„Sahranjujući” komunizam, sahranili smo internacionalizam i humanizam.

Aleksandar Vučić alatt minden lehetséges és semmi sem lehetetlen, minden racionális irracionális és minden irracionális racionális.
Pod Aleksandrom Vučićem je sve moguće i ništa nije nemoguće, sve racionalno je iracionalno i sve iracionalno je racionalno.

Az egész társadalmat befedi a félelem és azért az emberek nem fordítanak figyelmet arra, ami körülöttük történik.
Celo društvo je previjeno strahom i zbog toga ljudi ne obraćaju pažnju na ono što se dešava oko njih.

Közölték-e ebben az országban, hogy a háború befejeződött?
Da li je u ovoj zemlji objavljeno da je rat završen?

Borka Pavićević
 

Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 10:02 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Aforizmák
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése

Népszerű bejegyzések

  • Véget vetek az életemnek
    A csantavéri Szalkai Imre már több mint két éve egyedül él. Mélyszegénységben, mostoha körülmények között. Testileg leépült, lefogyot...
  • Lakhatatlanná tették a házunkat
    Péterrévei házrongálás Szabó Aranka Péterrévén született, de már 39 éve Bécsben él. Eddig nyaranta hazajárt a szülőfalujába, ahol a ...
  • Feljelentés, házkutatás, fegyverelkobzás
      Dióhéjban a diófagallyazásról Nem mindennapi történetet mesélt a Bácskossuthfalván élő Ágyas László . Elmondása szerint az utcában, ahol...
  • A migránsok elfoglalták Majdányt
    Tegnap békés tiltakozást tartottak a helybeliek Tegnap délelőtt szép számban összegyűltek a majdányi, a rábéi, a podlokányi,   az orosz...
  • „Ennek a falunak vége van!”
    A migránsok által okozott károkról beszéltek a majdányi lakosok Olyan helyszíni riport hangzott el ma délelőtt a Majdányon és Rábén uralko...
  • DÉLVIDÉKI BOTRÁNY
    Gondolatok a VMSZ „gazdaságélénkítő” programjáról Nem kis felháborodást okozott az utóbbi napokban a Vajdasági   Magy...
  • BARKEL: a cég, amelynek nyoma veszett
    Pénz, mint pelyva – adósság, mint szalmakazal Ezen a környéken ekkora rablás még nem történt – leginkább csak így emlegetik a csa...
  • Amikor a politika bekönyököl az iskolaablakon
    Botrányos igazgatóválasztás Gomboson Termetes kavics csobbant a nyugat-bácskai régió állóvizében, melynek az első hullámai már meg...
  • Mi történhetett Romić Arnolddal?
    A 16 éves fiút ma délután temetik Csantavéren A Fábrik családot sokan ismerik Csantavéren, annak ellenére, hogy nem laktak mindig...
  • „Ez a falu fel kell hogy ébredjen!”
    Sorozatos betörések Csantavéren A betört utcai ablak A redőny kifeszítve, az ablakok beverve, mindenütt törött üvegdarabok. A ruhák, a sze...

Címkék

  • 1941 (7)
  • 1944-1945 (216)
  • Aforizmák (1016)
  • Alkotmány (5)
  • Autonómia (253)
  • Demográfia (155)
  • EU-csatlakozás (242)
  • Gazdaság (199)
  • Honlapok (1)
  • Hága (57)
  • Hírek (1813)
  • Incidensek (994)
  • Jegyzetek (614)
  • Jeles napok (415)
  • Kalendárium (708)
  • Karikatúrák (737)
  • Kisebbségi jogok (1313)
  • Koszovó (35)
  • Kultúra (180)
  • MM (160)
  • MNT (617)
  • MPSZ (32)
  • MTT (7)
  • MÁÉRT (6)
  • Mások írják (911)
  • Műemlékvédelem (45)
  • Napló (327)
  • Napló Kör (7)
  • Njuz Danas (5)
  • Nyelvhasználat (256)
  • Oktatás (338)
  • Rehabilitálás (80)
  • Rehabilitálás (emlékeztető I.) (1)
  • Rehabilitálás (emlékeztető II.) (1)
  • Rehabilitálási törvény (1)
  • Restitúció (251)
  • Restitúció (emlékeztető I.) (1)
  • Restitúció (emlékeztető II.) (2)
  • Restitúciós törvény (1)
  • Sajtó (585)
  • Szabadka (5)
  • Szórvány (1)
  • VMDK (565)
  • VMDP (35)
  • VMSZ (1598)
  • VMTT (6)
  • Állampolgárság (2)
  • Árgus (2)
  • Újvidék (1)

Oldalak

  • Főoldal
  • Könyvek
  • Negyven év alkotásai
  • Fotók

Keresés ebben a blogban

Blogarchívum

  • ▼  2026 (358)
    • ▼  augusztus (11)
      • Pásztor Bálint ára
      • Egypárti pódiumbeszélgetés Oromon
      • Változott a szél iránya?
      • A vajdasági magyar politikai elit cinikus színjátéka
      • VMDK a VMSZ-nek: azonnal és minden szinten lépjene...
      • Másodjára sem sikerült
      • Mikor írja ki Demo Beriša a nemzeti tanácsi válasz...
      • 180 728 euró propagandára – ezt jelenti a VMSZ „kö...
      • Érdekvédelem helyett lojalitás a haladóknak
      • És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsá...
      • A VMSZ vezetőinek valóban nincs mit szégyellniük?
    • ►  július (35)
    • ►  június (39)
    • ►  május (54)
    • ►  április (78)
    • ►  március (63)
    • ►  február (39)
    • ►  január (39)
  • ►  2025 (787)
    • ►  december (7)
    • ►  november (44)
    • ►  október (84)
    • ►  szeptember (67)
    • ►  augusztus (64)
    • ►  július (68)
    • ►  június (76)
    • ►  május (67)
    • ►  április (70)
    • ►  március (76)
    • ►  február (90)
    • ►  január (74)
  • ►  2024 (849)
    • ►  december (110)
    • ►  november (83)
    • ►  október (79)
    • ►  szeptember (62)
    • ►  augusztus (62)
    • ►  július (55)
    • ►  június (70)
    • ►  május (74)
    • ►  április (57)
    • ►  március (78)
    • ►  február (59)
    • ►  január (60)
  • ►  2023 (774)
    • ►  december (75)
    • ►  november (56)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (68)
    • ►  augusztus (63)
    • ►  július (62)
    • ►  június (78)
    • ►  május (84)
    • ►  április (48)
    • ►  március (64)
    • ►  február (55)
    • ►  január (66)
  • ►  2022 (883)
    • ►  december (66)
    • ►  november (91)
    • ►  október (74)
    • ►  szeptember (93)
    • ►  augusztus (53)
    • ►  július (57)
    • ►  június (72)
    • ►  május (54)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (78)
    • ►  január (53)
  • ►  2021 (760)
    • ►  december (97)
    • ►  november (78)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (63)
    • ►  augusztus (69)
    • ►  július (55)
    • ►  június (43)
    • ►  május (39)
    • ►  április (43)
    • ►  március (70)
    • ►  február (84)
    • ►  január (64)
  • ►  2020 (826)
    • ►  december (69)
    • ►  november (57)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (64)
    • ►  július (76)
    • ►  június (75)
    • ►  május (66)
    • ►  április (66)
    • ►  március (71)
    • ►  február (85)
    • ►  január (80)
  • ►  2019 (928)
    • ►  december (77)
    • ►  november (65)
    • ►  október (58)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (70)
    • ►  június (83)
    • ►  május (118)
    • ►  április (129)
    • ►  március (97)
    • ►  február (77)
    • ►  január (47)
  • ►  2018 (632)
    • ►  december (58)
    • ►  november (59)
    • ►  október (56)
    • ►  szeptember (58)
    • ►  augusztus (51)
    • ►  július (48)
    • ►  június (70)
    • ►  május (42)
    • ►  április (45)
    • ►  március (51)
    • ►  február (49)
    • ►  január (45)
  • ►  2017 (657)
    • ►  december (42)
    • ►  november (43)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (60)
    • ►  augusztus (71)
    • ►  július (54)
    • ►  június (79)
    • ►  május (46)
    • ►  április (43)
    • ►  március (58)
    • ►  február (53)
    • ►  január (40)
  • ►  2016 (600)
    • ►  december (77)
    • ►  november (55)
    • ►  október (65)
    • ►  szeptember (45)
    • ►  augusztus (26)
    • ►  július (70)
    • ►  június (42)
    • ►  május (41)
    • ►  április (59)
    • ►  március (39)
    • ►  február (38)
    • ►  január (43)
  • ►  2015 (574)
    • ►  december (44)
    • ►  november (46)
    • ►  október (61)
    • ►  szeptember (33)
    • ►  augusztus (34)
    • ►  július (48)
    • ►  június (53)
    • ►  május (51)
    • ►  április (65)
    • ►  március (58)
    • ►  február (36)
    • ►  január (45)
  • ►  2014 (1029)
    • ►  december (93)
    • ►  november (73)
    • ►  október (86)
    • ►  szeptember (70)
    • ►  augusztus (86)
    • ►  július (88)
    • ►  június (81)
    • ►  május (104)
    • ►  április (92)
    • ►  március (88)
    • ►  február (78)
    • ►  január (90)
  • ►  2013 (1104)
    • ►  december (85)
    • ►  november (82)
    • ►  október (99)
    • ►  szeptember (78)
    • ►  augusztus (105)
    • ►  július (83)
    • ►  június (79)
    • ►  május (79)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (110)
    • ►  január (112)
  • ►  2012 (782)
    • ►  december (71)
    • ►  november (89)
    • ►  október (66)
    • ►  szeptember (50)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (56)
    • ►  június (96)
    • ►  május (72)
    • ►  április (51)
    • ►  március (48)
    • ►  február (56)
    • ►  január (69)
  • ►  2011 (428)
    • ►  december (88)
    • ►  november (75)
    • ►  október (152)
    • ►  szeptember (90)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (10)

Összes oldalmegjelenítés

Egyszerű téma. Üzemeltető: Blogger.