2025. január 2.
Több mint egymilliárd eurónyi EU-s forrás elvesztésével kezdi az
évet Magyarország. Saly Noémi: Amit az egyik kávéház kettőkor tudott,
azt ötkor tudta valamennyi. Körülbelül négyezermilliárdba kerül, hogy öt
évvel tovább éljen egy atomerőmű.
Több mint egymilliárd euró uniós forrás elvesztésével kezdi az évet Magyarország
Az Európai Unió történetben soha nem volt még példa arra, hogy egy tagállam elveszítse a kohéziós politikából származó forrásait.
Két évvel ezelőtt indult meg Magyarországgal szemben a közösségi
költségvetés védelmét célzó feltételességi eljárás, és az Orbán-kormány
2024-ben sem került közelebb az EU által közvetlenül és közvetve zárolt,
csaknem húszmilliárd euró felzárkóztatási és helyreállítási forráshoz.
Saly Noémi: Amit az egyik kávéház kettőkor tudott, azt ötkor tudta valamennyi
A kávéház a polgári demokrácia number one fellegvára; a kávéházakból
indultak a polgári forradalmak. Ezzel szemben a diktatúra melegágya a
kocsma. Nyilvánvaló, mit gondol a világról az a rendszer, amely a
kávéházakat támogatja, és mit az, amelyik az adómentes pálinkafőzést
preferálja. Ezek már kicsit távolabbi összefüggések, amelyekből látszik,
hogy nem feltétlenül ártatlan dolog a kutatási területe – mondta Saly Noémi művelődéstörténész a Szelfi című podcastsorozatunkban.
Több mint négyezermilliárdba kerül, hogy öt évvel tovább éljen egy atomerőmű
Újabb akadályon jutott túl a Paksi Atomerőmű üzemidő-hosszabbítási
elképzeléseinek sorvezetője, ám a kaliforniai Diablo Canyon jövőjével
kapcsolatban hozott friss hatósági döntés a tervezhető energetikai
jövőkép helyett csak további kérdéseket és feszültséget generál. Leginkább azzal kapcsolatban, tényleg megéri-e a szükséges költség és a vállalt kockázat a fogyasztók számára.
Bosszúból gondnokság alá akarták vetetni, évekig pereskedett a bocsánatkérésért
Négy évig pereskedett az önkormányzattal az a szabolcsi férfi, akit
Ramocsaháza közös jegyzője azért akart gondnokság alá vetetni, mert tíz
közérdekű kérdést tett fel neki a falu gazdasági és szociális
intézkedései miatt. A gyámsági eljárás alatt kiderült, hogy az akkor a
Debreceni Egyetemre járó férfi teljes mértékben beszámítható, meg az is:
a
jegyzőtől pályafutása alatt soha nem kérdezett még senki semmit, ezért
zaklatásnak élte meg, hogy Lőrincz Zoltán élt állampolgári jogával.
„Ez a film elég releváns lenyomata lesz a mai Magyarországnak” – szülők küzdelme fogyatékos gyermekeikért
Rubi Anna hét éven át dokumentálta kamerájával annak a hat budapesti
családnak a küzdelmét, akik – miután évtizedek óta hiába várnak érdemi
segítséget az állami szervektől – 2017 végén pert indítottak. Szeretnék,
ha Budapesten is létesülnének támogatott lakhatást nyújtó, pár
férőhelyes otthonok, ahol méltó körülmények között élhetnek halmozottan
fogyatékos gyermekeik akkor is, ha ők már nem tudnak gondoskodni róluk. A
történetből dokumentumfilm készült. Rendezőjével,
Rubi Annával, illetve az egyik szülővel, Schilling Magdolnával, a
Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány elnökével beszélgettünk.
Január elseje óta nem jön az orosz gáz Európába Ukrajnán keresztül
Az orosz állami gázipari óriáscég, a Gazprom közölte, hogy
felfüggesztette a gázszállítást Európába az Ukrajnát átszelő vezetéken, miután az ukrán kormányzat nem újította meg a még az invázió előtt aláírt tranzitszerződést.
Integritás Hatóság: Duplázott vizsgálatok, hiányzó jogkörök
Idén kétszer annyi vizsgálatot indított az Integritás Hatóság, mint
tavaly és tavalyelőtt, az érintett EU-s források értéke pedig a
háromszorosára emelkedett. Igazi nagyvad elfogására nincsen esély, de a B ligában is a bőség zavara jellemző, mert alacsonyabb szinteken is sok a visszaélés a pénzekkel.
Amit még tudni érdemes
Idén sem lesz könnyebb nyugdíjasnak lenni, az idősek
elszegényedésének megállítására nincs kormányzati forgatókönyv
Magyarországon (Népszava)
Még egy hetet várni kell a következő ellátásra, ami mindössze 3,2
százalékkal lesz több, mint tavaly. A 231 ezer forintos átlagnyugdíj így
alig 7400 forinttal nő, és 238 392 forint lesz.
Elszabadult a pokol a magyarországi útépítéseknél (24.hu)
Néhány éve még túlárazást kiáltott a szakma, ha kilométerenként 4–5
milliárd forintért kivitelezett gyorsforgalmi útról érkeztek hírek. Ma
már egymást érik az egy kilométerre számítva 8–10 milliárdos projektek
vagy éppen a több száz milliárd forintos hídépítés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése