A "vezér" is "regisztrált"
2020. február 27., csütörtök
2020. február 26., szerda
„Pásztor István szülővárosában sem tud hozzájárulni a jobb közbiztonsághoz?”
Ivan Kostić és Radoš Đurović
Egyes keményebb szerb nacionalista pártok, szervezetek és mozgalmak arra törekszenek, hogy politikailag profitáljanak a migránsválságból.
Ezek a politikai erők győzelmük esetén
(ami persze csodával határos lenne) aligha lennének “gyengédebbek” a
délvidéki magyarokhoz, mint amilyenek most a haladók. Abban az esetben
Délvidék autonómiája formálisan is megszűnne, totális központosítás
következne be, a magyarok jogai pedig tovább zsugorodnának (ha ilyen még egyáltalán lehetséges).
Nem nagyon kell tehát örülni annak, ha
pl. a Zavetnici (Fogadalmárok) szélsőséges szervezet vagy akár a
valamivel mérsékeltebb, de mégis mélyszerb Dveri (Oltárajtó) káderei,
aktivistái őrjáratokat vagy figyelmeztető sétákat bonyolítanak le a
“migránsfertőzött” településeken (egyes délvidéki magyar városokat,
falvakat is beleértve).
Felmerül azonban még két kérdés. Mennyire reális és aggasztó a migráció veszélye Szerbiára és Délvidékre nézve?
Ha Aleksandar Vučić szerb elnök
nyilatkozataiból indulunk ki, melyek szerint Szerbia a migránsok által
akarja megoldani a népszaporulat és a munkaerőhiány problémáját, van
okunk az aggodalomra.
A terepen uralkodó helyzet ezt nagyon is alátámasztja.
A másik fontos kérdés: Miután a VMSZ
hiába mutatott rá a Szerb Haladó Pártnak, mint szeretett szövetségesének
az illegális bevándorlók által megszállt délvidéki magyar települések
agóniájára, nem lenne logikusabb, ha a VMSZ szervezne és támogatna polgárőrségeket?
A választ persze mindenki tudja.
Akárhogy is, Ivan Kostić, a Dveri
köztársasági képviselője és Radoš Đurović, az említett párt vajdasági
szervezetének elnöke (állítólag) a Törökkanizsa Község és azon belül
külön a Majdány-Rábé Helyi Közösség lakosságának meghívására érkeztek,
hogy a helyszínen meggyőződjenek a tényállásról.
A “szemlét” követően kijelentették, hogy
a helyzet kétségbeejtő, a polgárok félelemben élnek, sok a betörés, lopás, rablás, lányaikat alig merik kiengedni az utcára.
Kostić és Đurović szavai szerint felgyújtott házat is láttak.
Mint mondták,
a lakosság több mint 80 százaléka aláírta és átnyújtotta a Tartományi
Képviselőháznak a közbiztonság javítását követelő petíciót.
A Dveri is felszólítja a képviselőházat
és annak elnökét, Pásztor Istvánt, tegyen intézkedéseket a migránsok
által okozott problémák megoldása irányában, hiszen emberi életekről van
szó.
„Pásztor István szülővárosában sem tud hozzájárulni a jobb közbiztonsághoz?”,
teszik fel a (nem egészen alaptalan) kérdést.
(Alapinformáció és fotó: dveri.rs)
2020. február 25., kedd
Ma van a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja
Ingyenesek a témával foglalkozó múzeumok, emlékhelyek, előadások
2020. február 25. 13:49
Magyarország 2000 óta emlékezik minden év február 25-én a kommunizmus áldozataira – állami ötletre, országgyűlési határozat alapján.
Ezen a napon hurcolták el ugyanis a szovjet hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947-ben. Nyolc évet töltött fogságban, először a Gulágban, majd az Állambiztonsági Minisztérium moszkvai börtönében. A politikust mentelmi joga ellenére tartóztatták le, mert bírálta a kommunista rendszert. Ez volt az első lépés Magyarországon a totális egypárti diktatúra kiépítése felé.
Az 1997-ben Párizsban megjelent A kommunizmus fekete könyve levéltári kutatások és becslések alapján világviszonylatban mintegy 100 millióra teszi a kommunizmus áldozatainak számát.Kelet-Európában az éhínségben, kényszermunkatáborban vagy kivégzés által elhunyt áldozatok száma eléri az egymilliót, de a rendszer áldozata az is, akit börtönbe zártak, vallattak, megkínoztak. (A kapitalizmus áldozatainak számáról egyelőre nem készült átfogó jelentés – az idei amerikai választásokon is csak amarról folyik a szó, mivel egy demokratikus szocialista jelölt vezeti a mezőnyt.)
Az emléknapon minden évben ingyenesen látogatható Budapesten a Terror Háza (az Államvédelmi Hatóság volt székházának épületében kialakított múzeum) és megtekinthető a Malenkij Robot Emlékhely.
A „málenkij robot” keretében a II. világháború után több százezer személyt fogtak el és vittek a Szovjetunióba. A munkatáborokba a korabeli Magyarország területéről mindenhonnan szállítottak „bűnösöket”. Állítólag a volt Jugoszlávia északi területeiről is több mint 100 ezer személy került elhurcolásra, elég volt egy németesnek hangzó vezetéknév vagy katonai szolgálat, ruházat. Mint ismeretes, a bánáti németeket nem egyszer erőszakosan sorozták a megszálló német hatóságok.
A ferencvárosi pályaudvarnál, a MÁV korábbi atombunkerében berendezett múzeum 2017 óta várja az érdeklődőket, a kiállítási tárgyak között látható olyan jegyzék is, amelyben vajdasági lakosok szerepelnek.
A Magyar Nemzeti Múzeumban ma konferenciát tartanak a gulágkutatás témájában. A Szovjet megszállás áldozatainak emlékművénél koszorúznak, több helyen filmvetítésekkel, kerekasztal-beszélgetésekkel, gyertyagyújtással várják a megemlékezőket. A kormány hivatalos programját az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartják.
Purger Tibor
Ellenállások, különbékék
2020. február 24. 16:53
Február 13-án Végel Lászlóval beszélgettek a szabadkai VM4K-ban, vagyis teljes nevén a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban. Tudvalevő, hogy sokan felkapták a fejüket erre a társításra.
Ne köntörfalazzunk. A probléma ismert: hogyan, mikor, miért bocsátkozhat az ember dialógusba a korrumpálódott hatalommal? Hogyan lehet értékelni azt, amikor megteszi ezt az illető? Ami a VMSZ által uralt vajdasági magyar közéletet illeti, jó volna, ha ezeknek a kérdéseknek nem volna éle. Ha röpködnének a „békejobbok“, s legfőképpen a politikai kultúra mozdult volna el arról a dekadens szintről, amelybe hosszú esztendők óta olyannyira beleragadt.
A helyzet
Vajon normális körülmények uralkodnak-e Bácska, Bánát és Szerémség
magyar közéletében? És ami a mostani helyzetben még fontosabb,
változott-e valamit annak a VMSZ-nek a hatalomgyakorlása, amelyet többek
között Végel László is oly sokszor bírált? A szüntelen folyású
elvándorlás, az általános letargia, a szűkös megélhetési lehetőségek, a
szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségek, valamint nem utolsósorban a
súlyosan torzult politikai kultúra és média futó megemlítésével is arra
juthatunk, hogy nem, nem élünk normális közéleti körülmények között.
Ami meg a Vajdasági Magyar Szövetséget illeti, aki „olvassa“ a párt
lépései mögött felsejő mintázatokat, az könnyűszerrel láthatja: szó sem
volt itt semmilyen változásról. Amit, mondjuk, a 2011-es Magyar
Szó-botrány, a 2014-es népszínházügy vagy a 2015-ös pártszakadás idején
kifogásolni lehetett, azt most is lehet. Ha valaki akkor szót emelt, ma
sem tehet másként (hacsak nem fáradt el, nem kötött „különbékét“ vagy
utólag épp nem szövetkezett a párttal mégis…). Nem foszlott szét a
források fölötti basáskodás, a gátlástalan káderpolitika, a nemzeti
ideológia számító instrumentalizálása, a szemrebbenés nélküli
kirekesztés stb. Változni talán csak az változott, hogy hála az ügyes
manőverezésnek Belgrád és Budapest között, Pásztor Istvánék jelenleg
totális védelmet és szilárd partnerséget élveznek a regnáló kormányok
részéről, s a jelek szerint a Magyarországról szüntelenül ömlő pénzzel
pedig pacifikálni is képes a pozícióját az elgyötört vajdasági magyar
társadalom szemében. Mondhatni békeidőket él a VMSZ. A Magyar Mozgalom
és társai, valamint a jobbára magára maradt, kritikát még megfogalmazni
képes és merő személyek már legfeljebb csak bele-belekiabálni tudnak a
gondosan ápolt ugarmezőbe.
A hely
Ilyen kontextusban zajlott le tehát a VM4K-beli Végel-est. Egy olyan
intézetről beszélünk, ahol például a jelek szerint szinte minden
rendezvény ingyenes – miközben a szabadkai alternatív kultúrtér (hogy a
tartomány egyéb városairól most ne is beszéljünk) csaknem megsemmisült, a
látogatók vásárlóereje ugyanis képtelen azt fenntartani. Akik
megpróbálnak „ráérezni“ a VM4K „pulzusára“, azok közül sokan ugyanazt a
mesterkedést vélik felfedezni, ami már oly sokszor bonyolódott személyi
intrikákba, játszott a háttérből emberi sorsokkal (például száműzte
Végel Lászlót a Magyar Szó lapjairól), és hozott létre olyan
szörnyszülött dolgokat, mint az egykori Vajdasági SkaCcok
karaktergyilkos blog vagy napjainkban a Jó Reggelt Vajdaság, a főként
név nélküli szerzőkkel működtetett portál. Utóbbin még olvasható a 2016
júniusában megjelent, konkrét szerző nélküli „Pártkötődés vagy értékelv”
című szöveg, amely épp Végel Lászlót karaktergyilkolássza, de hasonló
bejegyzéssel az említett rossz emlékű blogon is lehetett találkozni.
Tehát van nekünk most egy terünk, amely valamilyen rejtélyes utakon
(elvégre azt sem lehet tudni, kik és hányan dolgoznak a VM4K-ban)
kötődik ezekhez az erőkhöz.
Az est
Az est elején felolvasott Végel-korrajz játszi könnyedséggel
értelmezhető úgy, mint ami a VMSZ-t is kritizálja – persze nemcsak azt,
hanem a jelenkori térség demokráciájának megannyi anomáliáját. Joggal
feltételezhető, hogy a szöveg hallatán Pásztor István nem bólogatott,
hanem fejet csóvált. Majdhogynem teljesen világos Végel
gondolatmenetéből az, hogy a VMSZ által teremtett mindennapi
atmoszférának óriási és tragikus ára van. Kérdés azonban, hogy ez mire
elég – ugyanis semmi olyasmi nem hangzott el a szövegben, ami konkrét és
sajátos kritikát fogalmazott volna meg a vajdasági magyar közélet felé.
Az est nagyobbik részére gyakorlatilag ugyanez volt érvényes, s noha
közélet és egyén viszonya, a körülményekkel kötendő különbéke, az
ellenállás szükségessége, a társadalmat mételyező félelem vagy az
elvándorlás témái kapcsán ismét csak felvillant a politikai kritika
lehetősége, Végel László nem hegyezte ki mindezt konkrét politikai
anomáliákra.Nem arról volt szó, hogy ne hangzottak volna el érdekes, megfontolásra érdemes gondolatok. Végel László, Lovas Ildikó és Urbán András (bár utóbbi inkább csak statisztaként volt jelen) alkotói személyiségei takaréklángon is könnyedén garantálnak egyfajta tartalmasságot, függetlenül közéleti szerepeiktől és meggyőződéseiktől. De ahogy az előbb leíródott, nem olyan időket és tereket élünk, ahol előnyben részesíthető a kedélyes csevely a pőre őszinteséggel szemben.
Említsük még meg, hogy Lovas Ildikó moderátori minőségében a jelenlevők számára utalva még a legelején úgy fogalmazott, „Végel László mindenképpen megérdemli ezt a figyelmet, és hogy ezt bizonyítsuk, úgy döntöttünk, hogy felolvasással kezdjük az estet”. Túl nagy merészség lenne azt állítani, hogy itt bizony a gyenge pont kereséséről is szó volt? Ha igen is, ezek mindig finom szövetből készült dolgok, biztos választ ilyenkor bajos találni, ámde az előzmények tudatában nem tud nem felmerülni a kérdés…
Ha áttételes küzdelemnek fogjuk fel (s miért ne tennénk így?) a Végel-estet, úgy ki „vesztett”? A burkolt kritikát is megfogalmazó főszereplő? Vagy az a tér és „légkör“, amely ennek a burkolt kritikának helyet adott? Lehet mérlegelni mindezt, ám attól valószínűleg nem kell tartani, hogy VM4K-nak és a mögötte dolgozó erőknek kárt okozott volna az est.
Vataščin Péter
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)