A csantavéri Teréz anyus

 

„Sokan azt mondják, segítenének másokon, de nekik sincs… Nyúlj bele a zsebedbe! Most! Mit találsz benne? Üres? De hisz benne van a kezed! Ez a kéz nagyon sokat adhat! Simogathat, megfoghat egy másik kezet, megmarkolhat egy nehéz szatyrot, egy söprűnyelet… Lehet, hogy javíthatatlan optimista vagyok, de inkább várom, hogy kinőjenek a szárnyaim, mint sírjak azon, hogy letörték.”

(Ayura Herbal)

A csantavéri Perc Márta két önkéntes segítőcsoportnak is oszlopos tagja: az internetes közösségi oldalon szerveződött Segítő kéz, Vajdaság – Segítőkész emberek és a Caritas Szeretetszolgálat helyi csapatának. Éltető eleme az önzetlen segítségnyújtás.

Hogyan fogalmaznád meg, honnan Benned ez a szokatlanul mély szociális érzékenység?

 – Úgy véli Ön is, hogy ez bennem megvan? Érdekes.  Mostanában egyre több alkalommal találkozom ezzel a kérdéssel. Az élet nem játék. Nem kérjük, kapjuk. Természetesen mellé a fenn megírt "forgatókönyvet" is. Ha 8 évvel ezelőtt készült volna ez a beszélgetés, akkor arról kérdezhetne, mekkora a mell- és csípőbőségem. Akkor nagyon magasan "szárnyaltam". Modellkedtem, manökenkedtem és elszálltam. Sodort az élet és vele sodródtam. A "karrier félbeszakadta" után állapotos lettem a kislányommal és akkor, az anyai ösztönök hatására megváltozott bennem minden. Életszemlélet meg felfogás dolgában, de egyéb szempontokból is. Nem sokkal Aida világrajövetele után diagnosztizáltak nálam egy súlyos, gyógyíthatatlan betegséget. Azóta vagyok ilyen, ennyire humán beállítottságú.

Miért van az, hogy ha azt látod, baj van, elkelne a segítség, nem tudod a fejedet félre fordítani?

 – Mert én tudom, hogy milyen volt az, amikor nekem hátat fordítottak a nehéz időkben. Ennyire egyszerű a válaszom. Az emberek gyakrabban kapnak figyelmességet, szeretetet egy idegentől, mint a saját jól ismert, megszokott környezetüktől, akiktől pedig joggal várhatnák el.

 Te olyan ember vagy, akinek jó szeme van az ilyesmihez, a karitatív munkához, akitől a legtöbbször kérni sem kell, mert ad magától, mielőtt még kérnék.

– Ez természetes a részemről, részünkről. (Többes számot használok, mert így helyénvaló.) Ugyanis, ha gond van és valahova sürgős segítség kell, akkor azt nem hagyom, hogy ne legyen megoldva. Ilyenkor felhívom azokat az embereket, akik a maguk módján szintén hozzá tudnak járulni a helyzet rendezéséhez, és ilyenkor összefogással, együttes erővel megoldunk mindent. Egyedül nem menne ám!

Időnként olyan elemi erővel, olyan hévvel veted bele magad ebbe a humanitárius segítségnyújtásnak mondott munkába, hogy az már-már önpusztításnak számít. Aki a közeledben van és szeret Téged, az aggódik érted, már-már félt.

– Többször kerültem olyan helyzetbe az elmúlt évek alatt, amikor a szó szoros értelmében az életben maradásért kellett küzdenem, olyan volt az egészségi az állapotom. Azért is…,  pontosan tudom, hogy nem hagyhatok semmit itt úgy, hogy ne legyen félig kész. Maximálisan odateszem magam, ha segítségnyújtásra van szükség. Ez nálam alapból így működik. Ha hívnak, megyek. Segítek, ahol tudok.

Mely akciók maradnak emlékezetesek a Számodra?

– Ami az akciókat illeti, az elmúlt 3 évben igen sok helyen megfordultam és hála a fentieknek, megvalósíthattam egyik álmom. Rencsényi Elvirával, a Hét Nap újságírójával voltunk főszervezői egy nagyon nemes cél érdekében megtartott nyári, szabadtéri rendezvénynek. Ez volt az Egy nap Martin szeme világáért. Az áttörés volt számomra. Azóta rendre megkeresnek vállalatok és magánszemélyek egyaránt, hozzám fordulnak tanácsért, ha szeretnének valakit támogatni. Természetesen minden esetben számíthatnak rám. Rengeteg rendezvényt lebonyolítottunk a Caritassal is az elmúlt években: tehetségkutató műsort, jótékonysági bálat, csomagosztást a gyerekeknek az ünnepekre. A legemlékezetesebb a szeretetszolgálatban való önkéntességem óta a tavalyi karácsonyi ingyen ebéd volt a legmélyebb szegénységben élő családok számára. Ott, karácsonykor, a fűtött teremben leülni és nézni, hogyan melegednek fel a szülők és gyermekeik, miközben a gőzölgő egytálételt kanalazzák, az csodálatos volt. Örültem, hogy részese lehettem annak a csodának. Az adott erőt ahhoz, hogy másnap már egy újabb tervet eszeljek ki a segítségnyújtásra a csapattal. Szeretnénk is ebből hagyományt teremteni.

 Volt már úgy, hogy Te magad is segítségre szorultál? És akkor Neked ki segített?

 – Időnként mindenkinek szüksége van segítségre! Nincs olyan egyén ezen a földön, kinek nincs! Ezt nagyon hangsúlyoznám!!! Sokszor dob az élet egy olyan kártyát, amelyre az adott pillanatban nem tudunk helyesen reagálni...Ez amolyan „all in” helyzet. Legyen szó hirtelen balesetről, betegségről, anyagi kár keletkezéséről, vagy bármi másról... Jó, ha van, akit fel tud keresni az ember, ha komoly gondja támad. Problémái pedig valamennyiünknek adódnak, de ez így normális. Erről szól az élet.

Most éppen milyen akcióban vagy benne nyakig?

 – Jelenleg is dolgozunk egy projekten a kolleginával. December 18-án a szabadkai hallássérült gyermekeknek szervezünk egy műsoros délutánt. Olyan családias hangulatban, meghitten eltöltött pár órácskáról lesz szó. A végén majd csomaggal kedveskedünk 75 gyermeknek! Ráadásul igen gazdag csomaggal készülünk. És egy másik rendezvénnyel is készülünk. Egy kedves ismerősöm keresett fel a minap, és azt mondta, hogy számít a segítségemre egy jótékonysági akció lebonyolításában a karácsonyi ünnepek után. Természetesen örömmel mondtam igent a megtisztelő felkérésre. Mindent megteszek, hogy segíteni tudjak!

Ez a te hited, önzetlenséged töretlen? Sosem csüggedsz el, sosem tartasz ott, hogy feladod? Sosem érzed úgy, hogy egy feneketlen zsákot tömsz, hogy az "adakozásnak" sosincs vége?

– Nem, nagyon ritkán van úgy, hogy elcsüggedek! Ezt komolyan mondom! Mindig hajt valami, itt legbelülről... Sokan nem tudják megmagyarázni az önzetlen segítség fogalmát, én megteszem. Önzetlen segítség alkalmával olyan szeretetből elvégzett munkát ajándékozok, melyért nem kérek cserében semmit, és ha akarnának is adni érte valamit, nem fogadnám el! Sajnos, sokan vannak a környezetemben olyan emberek, akik azzal kérkednek, hogy "Én bizony sokat segítek a rászorulókon!", és ezt nem győzik hangsúlyozni. Ez már régen rossz hozzáállás. Aki azzal érvel, hogy mennyit és miként segít másokon, az a vállveregetésért teszi. Az nevetséges, önmagát megszégyenítő "viselkedés". Viszont, aki hallgat, és úgy próbál elvégezni és megoldani dolgokat, na, Ő az én emberem. Hála Istennek, vagyunk ilyen emberségesek egy páran.

Amikor meghányjuk-vetjük, hogy kit, milyen módon tudnánk támogatni, akkor Te általában (igazi anyatigris módjára) a gyerekek érdekeit képviseled.

– Imádom a gyerekeket. Amennyiben gyermekeket is érint a téma és oda kell segítség, nem kérdés, hogy ugrom-e. Édesanya vagyok. A kislányom a mindenem, és tudom, mit jelent elveszíteni valamit, ami soha nem kárpótolható semmi mással. Főleg ha életről van szó! Én egyszerre két életet is veszítettem, ezért van bennem ez a megértés és odaadás az édesanyák és gyerekek irányában! Tegnap a szabadkai tejpiacon megállítottak és azt mondták: "Magát láttam a tévében. Maga az, aki mindenkin segít, olyan, mint Lady Diana". Megmosolyogtam az illetőt és megköszöntem a bókot, nem fűztem hozzá, hogy Csantavéren "Teréz anyusnak” hívnak. A közelgő ünnepek most arra buzdítanak, hogy gondoljak azokra a gyerekekre és „családjukra”, akiknek az asztalát nem díszíti semmiféle dekoráció és a napi betevőért imádkoznak.

Mi segít át az akadályokon, honnan veszed az erőt a folytatáshoz?

 – A családom elfogadta a döntésem, hogy önkéntesen vállalom a nehézségben élő embertársak sorsát. Néha sokat vagyok távol és nem kellőképp látom el az otthoni teendőimet, de megértőek. Fontos számomra a kislánykám észrevétele is. Szeret segíteni nekem, mivel sokszor beszélgetünk arról, hogy anya mivel foglalkozik, és miért készít állandóan csomagokat. Ilyenkor mindig szóba kerül a szegénység meg a gazdagság fogalma is. Fontos számomra, hogy őt is bevonjam a dolgaimba. A fontos személyek közt szerepelnek az életemben azok az emberek, akik mellettem vannak, ha jót, ha rosszat csinálok. (Ez utóbbira is van példa.) Ilyenkor a párom az, aki ha nem is mondok semmit, látja rajtam, hogy valami nem stimmel és próbál segíteni. Már az ölelése is nyugtatóan hat rám és megköszönöm a sorsnak, hogy elém hozta Őt!  Sokan nem becsüljük meg a szeretteink közelségét, nem értékeljük a hétköznapinak tűnő dolgokat, és magát az életet sem. Pedig ez mind-mind hatalommal bír. Ha tengerbe dobnak, mélyzuhanás..., de aztán jön egy hullám, és ha felfekszünk rá, kivisz a partra. Mindenkinek van jövője, csak hinnie kell benne. Sajnos rengeteg szegény ember él a földön, de nemcsak nincstelen szegények, hanem lelki szegények is. Nekik is megfelelő támogatásban kellene részesülniük, hogy ne kerüljenek kilátástalan helyzetbe.

Véleményed szerint lehetséges-e ezt a karitatív munkát valamiféle "oktatói-nevelői" jelleggel végezni? Úgy, hogy közben mások is megérezzék ennek a jó ízét, hogy maguk is kedvet kapjanak hozzá, és bekapcsolódjanak az ilyen tevékenységbe?

 – Ha van az emberben egy kis odaadás és szeretet, akkor felfigyel azokra a jelekre, amelyek őt mozgásba hozzák humán szempontból. Sok ismerősöm és barátom lett azóta, amióta a Caritas tagja vagyok. A leglényegesebb, hogy feltétel nélkül fogadjuk el egymást olyannak, amilyenek vagyunk. Nemtől, vallástól és politikai hovatartozástól függetlenül elfogadni a másikat. Ha ez megy, akkor üdv a csapatban! Egyébként pedig, ha nem lenne a világban ennyi szegénység, nyomorúság, nem lenne szükség szeretetszolgálatra sem. Néha, amikor összeszoruló szívvel hagyunk magára egy idős embert, vagy családlátogatás után a hideg szobára csukjuk rá az ajtót, azt kívánjuk magunkban, bárcsak ne lenne szükség a munkánkra!

Szabó Angéla

A képen: Perc Márta és Aida