2016. április 28., csütörtök

ZOMBOR

Egyetlen magyar elsős se lesz a városban


   

A 2016/2017-es tanévben a város területén összesen 690 elsős elemista indul iskolába, öttel kevesebben, mint tavaly ősszel. Szerbül 658-an tanulnak majd, magyarul 32-en. A városi iskolákba 411 gyereket írattak be, a falvakban 279 elsős lesz. A magyar diákok kivétel nélkül falun tanulnak majd, Zomborban ugyanis idén egyetlen magyar elsős sincsen. Doroszlón 6, Telecskán 7, Bezdánban 9, Nemesmiliticsen 10 magyar elsős lesz.
A korábbi évek gyakorlata alapján ítélve, a nyár folyamán módosulhat még a beíratott gyerekek létszáma, a végleges összegzés augusztusban várható, bár a magyar diákok létszámát illetően nem számíthatunk jelentősebb változásra.
A népességfogyás egyébként komoly probléma a városban, a legutóbbi két népszámlálás között mintegy 10 000 polgára hagyta el Zombort. Mivel főleg a fiatalok igyekeznek máshol megélhetést találni, a gyermeklétszám is zuhanóban, 2014-ben létszámhiány miatt be is kellett csukni az Október 21. Általános Iskolát.
Fekete J. József 
Magyar Szó, 2016. április 27. 7., vagy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése