2019. április 21., vasárnap

Egy az ötmillióból:

Ismertették a tárgyalócsoport tagjait

Egy az ötmillióból: Ismertették a tárgyalócsoport tagjait
Vasárnap este nyolc óra körül fejeződött be az Egy az ötmillióból – Mindannyian egyként elnevezésű hatalomellenes tüntetés Belgrádban. A demonstráció elején közölték, hogy munkacsoport alakult, melynek feladata, hogy három kulcsfontosságú kérdésben folytasson párbeszédet a tüntetők és az aktuális hatalom között, tudatja az N1 Televízió.

A Megállapodás a néppel elnevezésű dokumentum aláírói azzal a javaslattal álltak elő, hogy a tárgyalócsoportot olyan párton kívüli szakértők bevonásával alakuljon meg, akik tudásukkal, tapasztalatukkal és nevükkel az a három legfontosabb kérdés kapcsán dolgozzanak ki tervet, amelyek Vučić diktatúrájának tengelyét jelentik, illetve amelyek miatt Szerbia jelenleg válságban van, ismertette a tüntetésen Branislav Lečić színművész, a Demokrata Párt tagja.
A három kulcskérdés a következő:
1) A rabul ejtett sajtó
2) Az Elektronikus Médiumokat Szabályzó Testülettel (REM) való súlyos visszaélés
3) A szavazatvásárláson, zsaroláson és erőszakon alapuló szabálytalan választások
A tárgyalócsoport tagjai: A Politikai Tudományok Karának három munkatársa, Dušan Vučićević docens, Čedomir Čupić és Snježana Milivojević egyetemi tanárok, továbbá Jovanka Matić, a politikai tudományok doktora, Boban Stojanović politológus, Srđan Dragojević rendező, Vukašin Obradović újságíró, valamint Zoran Gavrilović, a BIRODI társadalomkutató szervezet munkatársa. Az ellenzék és a hatalom közötti párbeszédben a Szerbiai Független Újságírók Egyesülete és a Független és Elektronikus Médiumok Szövetsége is részt vesz.
2019. április 20. [21:12]
https://szabadmagyarszo.com/2019/04/20/egy-az-otmilliobol-ismertettek-a-targyalocsoport-tagjait/


„Mikrofon mindenki kezébe”: Április 23-án újra rezsimellenes tüntetés Szabadkán


 (Fotó: Délhír)

 

Az eddigiektől eltérően a következő polgári tiltakozást a Szabadság téren rendezik meg, április 23-án, kedden, 19 órai kezdettel.

A szervezők közölték, hogy a városban két hónapja tartó tiltakozássorozatot más eszközökkel, újabb formában folytatják. Mint mondták, „ez az április 13-i belgrádi, Mindenki Egyértért elnevezésű demonstráció utáni következő lépés”.
Ezentúl Szabadka különböző pontjain szerveznek összejöveteleket, ahol a polgárok közül bárki elmondhatja álláspontját, véleményét, az okokat, amiért részt vesz a tüntetéseken.
A szervezők emellett továbbra is hangsúlyozni fogják az ellenzék két legfontosabb követelését: a szabad és törvényes választások, illetve a sajtó szabadságának szükségességét.
Ezzel a koncepcióval a hétköznapi embereket kívánják arra ösztökélni, hogy aktívan vegyenek részt a város közéletében, és az őket személyesen is érintő problémák megoldásában.

https://delhir.info/2019/04/20/mikrofon-mindenki-kezebe-aprilis-23-an-ujra-rezsimellenes-tuntetes-szabadkan/
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése