2019. április 16., kedd

„Kettős mérce”


Szavazzunk, vagy ne szavazzunk?

Szabadkán, április 12-én, megtartotta ötödik ülését az új összetételű Magyar Nemzeti Tanács (MNT).
Az ülésen leginkább két esemény hívta fel a figyeltem:
Az egyik a május 26-ai európai parlamenti választásokkal kapcsolatos állásfoglalás elfogadása, illetve az ezzel kapcsolatos vita, a másik pedig Hajnal Jenő, az MNT elnöke, és Zsoldos Ferenc, a Magyar Összefogás (MÖ) tanácsnoka közötti szóváltás.

 
Az MNT ülése (Fotó: Németh Ernő)

Az európai parlamenti választásokkal kapcsolatos beadványt a Magyar Összefogás (MÖ) mind a 30 tanácsnoka aláírta és nyújtotta be, s egységesen igennel szavaztak rá.[1] Az ellenzéki Magyar Mozgalom (MM) tanácsnokai tartózkodtak a szavazástól, illetve nemmel szavaztak.   
A dokumentumot Hajnal Jenő, az MNT elnöke indokolta meg, aki emlékeztetett, hogy a vajdasági magyarságnak 2014 óta van EP-képviselete, Deli Andor személyében, de az itt élő magyar állampolgárok  első alkalommal szavazhatnak az európai parlamenti választásokon.   
Hajnal eléggé színtelen és nem túlságosan meggyőző felszólalásában – tűzdelve a már jól ismert fideszes szólamokkal – a választásokon való részvételre buzdította a magyar közösség tagjait. Azért van erre szükség, hogy „láthatóak legyünk az Európai Unióban, hogy az biztosítsa kisebbségi jogainkat”, meg hogy „csak így tudunk kihatni arra, hogy kereszténydemokrata elvekre épülő nemzeti gondolkodású értékrendünk érvényre jusson Európában” – magyarázta Hajnal.[2]

A vitában az ellenzéki képviselők hangoztatták, hogy a záradék ellen szavaznak, habár nem ellenzik a választásokon való részvételt. Kucsera Géza (MM) elmondta: „Korábban az MNT többsége sem szavazott meg több ellenzéki javaslatot azzal az indokkal, hogy az eredetileg benne van a tanács alapdokumentumaiban, […] ezért szükségtelennek tartja azt, hogy erről külön záradékot hozzanak, s nem érti, miért ez a kettős mérce”.[3]
Zsoldos Ferenc (MM) emlékeztetett: az MNT az elmúlt 4-5 évben ellenzéki beadványok esetén mindig arra hivatkozott, hogy szigorúan a hatásköreinél kell maradnia”, de a 2016-os kvótanépszavazáskor, a 2018-as Minority SafePack szavazás alkalmával és a jelen esetben is – most „a nemzetegyesítés ürügyén” – eltekintett ettől.

A mindkét oldalról elhangzott felszólalásokból megállapítható, hogy az MNT viszonyulása a közösséget érintő fontos kérdésekben – finoman fogalmazva – nem következetes: Amikor ellenzéki képviselő javasol valamilyen kérdést megvitatásra, akkor Hajnal Jenő a saját megítélése, vagy javaslata alapján – leginkább arra hivatkozva, hogy az MNT a témában „nem illetékes” – a MÖ képviselői egyszerűen lesöprik azt a napirendről.  
Ilyen sorsra jutott Tari István (VMDK) korábbi tanácsnok több javaslata is az előző összetételben, de az ellenzéki képviselőknek a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola jogi önállóságának megőrzésével kapcsolatos záradék-javaslata is, az MNT előző, 2019. február 22-i ülésén.[4]

Egyértelmű, hogy az MNT a fideszes/véemeszes politika szolgálatában áll, a közösség érdekeit szolgáló önálló állásfoglalásra/kiállásra (főleg a szerb hatalom felé) nem képes. Csak akkor foglal állást és csak olyan kérdésben, amelyre a testület elnöke utasítást kap.
Az Magyar Mozgalom tanácsnokainak részvétele a testületi üléseken csak a látszatdemokráciát biztosítja. A tanácsnokainak mérlegelni kellene, hogy a TV-szereplés megéri-e a részvételt a testület ülésein, amikor annak se értelme se eredménye nincsen, vagy inkább magukra kellene hagyni a MÖ képviselőit, az összes döntéshozatali felelősséggel együtt.   

A májusi EP-választásokkal kapcsolatban felvetődik a kérdést, hogy miért szükséges nekünk/hol írja azt, hogy pont Deli Andor jelenlegi képviselőre szavazni, miért nem lehet több jelöltet is javasolni? Vagy nem lennének jelöltek, akik tisztességesen képviselnék a délvidéki/vajdasági magyarok érdekit? Azért szavazzunk Deli Andorra, mert Pásztor István javasolja?  
Deli Andor sajnos nem politikai alkat, nincs önálló álláspontja, esetleg jó pártkatona. A vajdasági magyar közösség helyzetének javítása érdekében az elmúlt öt év alatt szinte semmi érdemlegeset felmutatni nem tudott.  Ékes példája ennek, hogy a „szülőfaluját teletelepítették koszovói cigányokkal, de Deli Andor egy szót sem mondott erről az EP-ben”.[5] Vagy azért kell éppen rá szavazni, mivel Pásztor István Ábel nevű fia nála talált (jól fizetett) alkalmazást az Európai Parlamentben?[6]

A második esemény, ami az üléssel kapcsolatban felkeltette a figyelmem, Hajnal Jenő kijelentése (elszólása?), miszerint azért kell „legalább ebben az ügyben” (az EP-választásokkal kapcsolatban – B. A.)  közös akaratot felmutatnunk […], „mivel pont a délvidékiekről szól, mert a Kárpátalja mellett itt leginkább veszélyeztettet a közösségünk.”[7]
Zsoldos Ferenc ezzel kapcsolatban „arra kérte Hajnal Jenőt, hogy amikor ott van az Európai Parlamentben, akkor is ezt mondja, s ne azt, hogy minden jogunk megvan”.[8]
Miért van ez a „kettős mérce”? Kinek jó ez?

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2019. április 16.


[1] Záradék a Magyar Nemzeti Tanácsnak a 2019. évi európai parlamenti választásokkal kapcsolatos állásfoglalásáról. Iratszám: M/Z/57/2019.
http://www.mnt.org.rs/sites/default/files/attachments/5_ules_osszefuzve.pdf
[2] Németh Ernő: MNT: Éljünk választójogunkkal, vegyünk részt az európai parlamenti választásokon!
https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/23564/MNT-Eljunk-valasztojogunkkal-vegyunk-reszt-az-europai-parlamenti-valasztasokon.html, 2019. április 12. [18:01]
[3] Uo.
[4] Németh Ernő: Kinevezték az MNT szakbizottságainak elnökeit és tagjait.
https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/23349/Kineveztek-az-MNT-szakbizottsagainak-elnokeit-es-tagjait.html, 2019. február 22. [18:30]
[5] ZSEBEK: Szülőfaluját teletelepítették koszovói cigányokkal, de Deli Andor egy szót sem mondott erről az EP-ben. https://delhir.info/2019/04/10/szulofalujat-teletelepitettek-koszovoi-ciganyokkal-de-deli-andor-egy-szot-sem-mondott-errol-az-ep-ben/
[6] R.P.: Családegyesítés céljából látogatott Pásztor István Brüsszelbe. https://delhir.info/2018/02/01/csaladegyesites-celjabol-latogatott-pasztor-istvan-brusszelbe/. Lásd még: Pásztor és Fia(i) Kft. https://delhir.info/2019/03/08/pasztor-es-fiai-kft/, 2019. március 8. Lásd még a Strasbourgban jártak, semmit nem csináltak! https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=11677, 2019.április 9., és https://szabadmagyarszo.com/2019/04/09/strasbourgban-jartak-semmit-nem-csinaltak/, 2019. április 9. [15:00] és az Erre a politikára, ezekre szavazzunk? c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=11671, 2019. április 7.
[7] Lásd Németh Ernő írásában, a 2-es alatt.
[8] Uo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése