2011. november 13., vasárnap

Marad a magyar iskola


(A VMSZ temerini szervezetének közleménye)

Érthető módon felháborodtak a helyiek a tartományi polgári jogvédő azon kijelentése miatt, hogy Temerinben legyen vegyes tannyelvű oktatás. A Kókai Imre Általános Iskola 1950-ben kezdte meg működését, és a mai napig megmaradt magyar intézménynek. A Vajdasági Magyar Szövetség nem hagyja, hogy elvegyék tőlünk azt, amire büszkék vagyunk, és ami a temerini magyarság javát szolgálja. Kiállunk az ott dolgozókért, a diákokért és mindazért, amit az az iskola nyújtott nekünk.

A Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság illetékeseivel folytatott megbeszélés után nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Kókai Imre Általános Iskola megmarad magyar nyelvű intézménynek.

A Petar Kočić Általános Iskola már kétnyelvű intézményként van bejegyezve. Így ha a jövőben magyar osztály nyílik, senki sem tilthatja meg a szülőknek, hogy gyermekük abba az épületbe járjon. A jelenlegi állapot a gyakorlatiasság elvét követte, és miután ebben az intézményben nem volt elég hely, a magyar diákok átkerültek a Kókai Imre iskolába. Erre azonban nincs jogi keret. A probléma megoldása éveket vesz igénybe, az viszont megnyugtató, hogy aki jelenleg a Kókai Imre iskola épületébe jár, már onnan fog ballagni – áll a közleményben, amelyet Csőke Csaba, a VMSZ temerini szervezetének elnöke írt alá.

Magyar Szó, 2011. november 11.,9. o.



A POLITIKAI SZÉLSŐSÉGESSÉG ISKOLAPÉLDÁJA
Közlemény

A Magyar Szóban 2011. november 11-én Marad a magyar iskola címmel jelent meg a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) temerini községi szervezetének közleménye, mely iskolapéldája annak, hogy miként kell a mások által elért eredményeket sajátukként bemutatni, ezzel is jelezve, hogy – helyi elnökcsere ide vagy oda - a jól bevállt, gerincesnek semmiképpen sem nevezhető módszerek alkalmazásán nem képes változtatni a magát ,,vajdasági magyar vezérpártnak” nevező gazdasági társulat helyi csoportja.
Aki követte az eseményeket, tisztában van vele, hogy a községünk területén működő három magyar párt közül, amikor szükség volt rá, éppen a VMSZ nem mert kiállni a helyi magyarság érdekeiért, inkább elkerülte a konfliktust a szerb pártokkal és meghúzta magát, majd egy közleményben kizárólag a magyar fiatalokat tette felelőssé a kialakult helyzet miatt. Ha Csőke Csaba a temerini VMSZ elnöke igazán magyar érdekeket képviselne, akkor nem azok ellen fordulna, akiket kutyakötelessége védelmeznie. Ezzel a viselkedésével ki is meríti a VMSZ elnöke, Pásztor István által oly sokszor elítélt politikai szélsőségesség fogalmát.
Ami a helyi magyar iskola ügyét illeti, népiesen fogalmazva, a VMSZ nem tett az égvilágon semmit. Hallgatott és kivárt. Közben a VMDP és az MRM vezetői, úgy helyi, mint tartományi szinten minden létező alkalmat megragadtak (a tartományi képviselőház Nemzetek közötti viszonyok bizottságában egyedül László Gyula, az MRM képviselője szólalt fel és szavazott a Kókai Imre Általános Iskola többnemzetiségűvé tétele ellen), hogy figyelmeztessék a tartományi ombudsmant meggondolatlan viselkedésének esetleges következményeire, amelyek hatására visszatáncolni látszik ebben a kérdésben.
A probléma azonban még nincs megoldva. Még nem látjuk a végleges, megnyugtató megoldást. A helyi magyarság alapérdeke, hogy minden magyar osztály megmaradjon. Számunkra az MRM-ben elfogadhatatlan, hogy magyar emberek maradjanak munka nélkül, csak azért mert egyesek a jogvédelem helyett a jogtiprást tűzték zászlajukra, de abban sem kételkedünk, hogy egy ilyen létszámleépítéssel járó forgatókönyvet a VMSZ „sikernek” kiáltana ki.
A VMSZ helyi elnöke rövid politikai pályafutása során bebizonyította, hogy képtelen a magyarság érdekeinek képviseletére, így a legjobb lenne úgy a temerini magyarság és maga Csőke Csaba számára is, ha lemondana posztjáról és tartózkodna a jövőbeli politizálástól.

Oláh Róbert
ügyvezető alelnök
körzeti szervezet elnöke
Magyar Remény Mozgalom

Temerin, 2011. november 13.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése