2012. augusztus 13., hétfő

Augusztus 13.


Balkezesek világnapja (Međunarodni dan levorukih / International Left Hander’s Day)

Egy balkezeseket tömörítő amerikai szervezet kezdeményezésére 1992 óta augusztus 13-a a Balkezesek Világnapja.
A felmérések szerint az emberek döntő többsége a jobb kezét tekinti elsődlegesnek, mindennapi tevékenységei elvégzése során azt használja gyakrabban, bizonyos tevékenységeket pedig – a legjellemzőbb példa erre az írás – kizárólag jobb kézzel képes végezni.
A jelenség az állatvilágban is megfigyelhető, a tudósok a majmoknál is kimutatták, hogy van domináns kezük. A régebbi korokban sokkal több balkezes ember élt. A neolitikum kori ősemberek fele még a bal kezét használta elsődlegesen (ezt a kőszerszámok hegyének vizsgálatával állapították meg), később viszont a bal kéz használata visszaszorult.
Ennek egyik oka, hogy sokáig erőszakosan próbálták a balkezes gyerekeket átszoktatni a „szép kezükre". A mai pedagógia szerint ez tilos, hiszen már a magzati korban eldől, hogy melyik agyfélteke lesz a domináns, és ennek erőszakos megváltoztatása súlyos zavarokhoz, dadogáshoz, olvasási, írási, számolási nehézségekhez, magatartásbeli problémákhoz, egyensúlyzavarhoz vezethet.
A balkezeseket gyakran nevezik suta, ügyetlen jelentéssel balognak, balféknek, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy ügyetlenebbek is, mint a jobbkezesek. A népi elnevezésnek azonban annyi tapasztalati alapja mindenképpen van, hogy valóban nehezebben bánnak a jobbkezesek számára készített szerszámokkal. Ám manapság már bárki meggyőződhet róla, hogy egy jobbkezes ugyanolyan nehezen boldogul egy balkezes ollóval, mint megfordítva, hiszen a balkezesek számára is készülnek használati tárgyak, amelyek meg is vásárolhatók.
A balkezesek kisebbségi társadalma még ma is sok hátránnyal kénytelen szembenézni. A fejlett országokban – ahol felméréseket készítettek erről a jelenségről  a balkezesek aránya 10-15 százalék körül alakul. A jobb- vagy balkezesség eldöntésének tudományos módszere az úgynevezett Edinburgh Handedness Inventory (1971).
A nevezetes balkezesek között találjuk Julius Caesart, Napóleont, Michelangelót, Leonardo da Vincit, Holbeint, Dürert, Raffaellót, Beethovent, Mozartot, Paganinit, Goethét, Nietzschét, Einsteint, Albert Schweitzert, a ma élők közül Bill Clintont, Paul McCartneyt, Stinget, Bob Dylant, Tom Cruise-t. Az Egyesült Államokban, ahol meglepően sok volt a balkezes elnök, megalapították a Balkezes Internacionálét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése