2012. augusztus 1., szerda

Újra a kormányban a legrosszabbak

Milutin Mrkonjić és Mlađan Dinkić számítottak az előző kormány legfelelőtlenebb minisztereinek az Istinomer honlapot és projektumot működtető CRTA szervezet felmérése szerint, -5,5, illetve -5,2 pontszámmal. Az osztályzatokat a politikusok kijelentéseik alapján kapják, attól függően, hogy e kijelentések mennyire felelnek meg a valóságnak, tartják-e magukat később is azokhoz, s teljesítik-e az elhangzott ígéreteket. A szervezet tagjai emlékeztetnek, hogy mindketten tagjai lettek az új kormánynak is. 

 Milutin Mrkonjić kijelentéseinek 85,7 százaléka nem felelt meg a valóságnak
 
Siniša Dedeić, az Istinomer honlap szerkesztője elmondta, hogy Mrkonjić kijelentéseinek 85,7 százaléka nem felelt meg a valóságnak, vagy tartalmazott nem teljesített ígéretet. Éppen emiatt petíciót is szerveztek azért, hogy Mrkonjić ne kerüljön be az új kormányba, ezt összesen tízezer polgár támogatta aláírásával.
Az új kormány egyébként, összesítve tagjainak politikai következetességét, −1,08-as osztályzattal kezdte meg mandátumát, míg az előző kormány e felmérés szerint −1,2-es osztályzattal zárta azt. Pozitív osztályzata az előző kabinetben Dragan Šutanovacnak (0,1) és Predrag Markovićnak (0,2) volt. Az új kormány tagjai közül pozitívan Zorana Mihajlović Milanovićot osztályozta a felmérés (0,1).
Vukosava Crnjanski Šabović a szervezet igazgatónője beszámolt róla, hogy eddig a politikus összesen 1700 kijelentését értékelték és több mint 200 elemzést készítettek. Az értékskála, amelyen a politikusokat osztályozzák -10-től +10-ig terjed. (Beta)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése