2014. augusztus 28., csütörtök

Kiírták a nemzeti tanácsi választásokat

Október 26-án 17 kisebbség választhat közvetlen módon képviselőket


   
A szerbiai nemzeti tanácsok új összetételének megválasztására október 26-án kerül sor, jelentette be Kori Udovički, államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter. Kiemelte, hogy 17 nemzeti kisebbség választ nemzeti tanácsot közvetlenül, négy pedig elektorok útján. A választásokon nem vesz részt az orosz és a török kisebbség, a goranacok pedig korábban kijelentették, hogy nem tartják magukat nemzeti kisebbségnek. Elektorok útján a lengyel, a macedón, a montenegrói és a horvát kisebbség választ majd.
– Közvetlen úton 17 nemzeti kisebbség választhat. Nagy öröm számunkra, hogy a roma kisebbségnek, amely miatt meghosszabbítottuk a külön névjegyzékbe való regisztrálás határidejét, sikerült elérni a negyvenszázalékos feliratkozási határt – mondta az államigazgatási miniszter.
Mint ismeretes, csak az a nemzeti kisebbség választhat közvetlen úton nemzeti tanácsot, amelynek legalább a 40 százaléka feliratkozott a külön választói névjegyzékre. A nemzeti kisebbségek külön választói névjegyzékét szombaton éjfélkor zárták le, és ezt követően állapították meg, hogy melyik közösség választhatja meg nemzeti tanácsát közvetlenül és melyik elektorok által. Udovički bejelentése szerint a választásokat a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) fogja lebonyolítani.
– Az elmúlt választásokat egy, az erre a célra létrehozott választási bizottság bonyolította le. S mint végül kiderült, a választások alatt történtek következetlenségek is – indokolta meg a RIK részvételét a miniszter, majd hozzátette, hogy reményei szerint az idei választások során a bosnyák nemzeti közösség is tisztázza nézeteltéréseit.
A 2010-es választások alkalmával 16 nemzeti tanácsot választottak meg az országban közvetlen választás során, hármat pedig elektorok útján. 77 választási lista indult a voksoláson. Összesen 436 334 személy szerepelt akkor a külön választói névjegyzéken, az idén májusban ez a szám 20 ezerrel nőtt, így 2014 májusával bezárólag 451 891 személy adatai szerepelnek a külön névjegyzékben. Négy évvel ezelőtt a magyar választói névjegyzéken 138 660 polgár neve szerepelt.
dió
Magyar Szó, 2014. augusztus 27., vagy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése